𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐟𝐢𝐟𝐭𝐡

𝟐𝟎𝟐𝟏.𝟎𝟕.𝟐𝟐.

Azt szokták mondani, akkor jön a legnagyobb pofon az élettől, amikor egyáltalán nem számítasz rá.
Miért van az, hogyha az életed végre sínen van, akkor az univerzum a semmiből mindent elvesz tőled? Miért nem lehet egy ember egyszerűen csak boldog? Miért kell feltétlenül valami rossznak történnie? Temérdeknyi érzelem és gondolat kavarog bennem azóta, amióta Pierre elém állt. Mindössze négy szó elég volt ahhoz, hogy minden amiben hittem és biztos voltam, összeomoljon körülöttem.

Üveges tekintettel ülök a szobámban, már a negyedik napja. A telefonom kikapcsolt állapotban pihen az egyik fiókom legaljában, az ajtóm pedig mindenki előtt zárt állapotban marad. Senkivel nem beszéltem vasárnap óta. Főleg nem Charlessal. Azok után, hogy kiderült, ő pontosan jól tudta az igazságot a családomról.

– Már csak benned bízhatok meg.

Ez a mondat hagyta el a számat vasárnap, miután könnyes szemekkel az interjúzása után megtaláltam a Charles-t. Hittem benne, és abban hogyha valaki ő mindig kendőzetlenül őszinte lesz velem. Nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat.

– Charles elmondta neked?

Ez volt édesanyám első mondata hozzám, amikor számon kértem feldúlt hangon a telefonban aznap este. Le sem tagadta a tényt, hogy huszonkét évig szemrebbenés nélkül a szemembe hazudtak. Ettől az egy mondatától túlságosan is valóságossá vált minden, a kést pedig amit a szívemben éreztem, nem csak megfordította még egyszer, hogy még jobban fájjon, hanem ki is tépte vele együtt azt a mellkasomból. Legalábbis is én így éreztem magam. Teljesen üresnek.

– Meg tudom magyarázni neked.

Charles szabadkozása, miután kérdőre vontam őt. A szavai még ma is élénken élnek bennem, és folytonosan csengenek a fülemben. Bárcsak ne hagytam volna, hogy megmagyarázza! Talán, nagy nehezen akkor még meg tudtam volna bocsátani neki, azért amiért nem mondta, de így hogy tudatában vagyok az igazságnak, egyszerűen képtelen vagyok. Márcsak ha ránézek is úgy érzem menten elhányom magam, annyira rosszul vagyok tőle.

Az egy dolog, hogy eltitkolta előlem azt a tényt, hogy édesapám, akit egész eddigi életemben tiszteltem és szerettem, akire minden téren az életben felnéztem és hasonlítani akartam, valójában nem is az apukám, de az, hogy a kapcsoltunk elején nyomoztatni kezdett utánam, hogy nincs-e valami piszkos dolog a múltamban, az már hányingerkeltő szerintem.

– Tudod jól, Lottie mit csinált velem.

A legrosszabb kifogás amit valaha hallottam, és ettől a mondattól, már nem csak fuldokolva, hanem üvöltve sírtam. Az egész mellkasom sajgott a fájdalomtól, úgy éreztem elfogy a szobában a levegő. Nem tudtam a fiúra nézni. Képtelen voltam. Nem akartam elhinni, hogy az az ember, akit a világon a legjobban szerettem, képes volt hónapokon keresztül hazudni nekem. Képes volt hagyni, hogy megnyíljak előtte, amikor minden ott volt a borzalmas múltamból egy aktában a dolgozószoba egyik fiókjának az aljában. Ki képes ilyenre?

Négy napja már annak, hogy senkivel sem beszéltem. Járt már nálam Pierre, Max még anyáék is. Ám az ajtó zárva maradt mindenki előtt. Csakúgy, mint a szívem, ami jelenleg millió darabra volt törve, és úgy éreztem semmi és senki nem hozhatja majd helyre.

A mellkasom sajgott a fájdalomtól, miközben az emlékek folyamatosan leperegtek a szemem előtt. Bármennyire is próbálkoztam nem gondolkodni, Charles Leclerc kényelmesen elhelyezkedett a fejemben, és nagyon úgy nézett ki, hogy egyhamar nem is fog eltűnni onnan. Pedig mindennél jobban vágytam arra, hogy csak egy pillanatra is akár, de lecsendesedjen minden körülöttem.