𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

3.💮

A suli közelében már hallottam egy csomó gyereknek a zajongását és bandázását, így tudhattam, hogy jó helyen járok.

Pontosan már nem nagyon emlékeztem, hogy hol kell befordulnom, azaz, hogy hol van a suli bejárati kapuja, hisz a lépéseket itt még nem volt esélyem megszokottan megszámolva, így csak lassan botorkálva haladtam előre, nehogy neki menjek valakinek, de hát így is sikerült...
Helyesebben nem én mentem neki valakinek, hanem valaki jött nekem.
Szerencsés, nem?
Remélem érezhető a kérdésben az irónia...
De hogy hogyan jött össze?
Hirtelen...

-Vigyázaaat!!! -ordította valaki az egyik irányból, amerre azonnal odafordítottam a fejem. Ezután éreztem egy nagy löketű lökést, amitől hátraestem, az idegen pedig rám.

-Nem láttad, hogy éppen erre rohanok? Még kiabáltam is! Miért nem álltál alrébb? Gond van a hallásoddal, vagy nem látsz a szemedtől? -kérdezte dühösen miközben felállt rólam.

-A...a második... -válaszoltam halkan és a botomat kezdtem keresni, amit kiejtettem a kezemből.

A srác már nem szólt semmit, így gondoltam el is ment.
Egy ideig még keresgéltem a botomat, míg egy kéz a kezembe nem nyomta azt.
Na. Léteznek még rendes emberek is a világon?

-Köszönöm. -tápászkodtam fel és hajoltam meg, de nagy eséllyel rossz irányba...

Így hát 'újult erővel' indultam meg ismét a suli kapuja felé. Vagyis azt hiszem arra van, ha az emlékezetem nem csal.

Ahogy mentem előre, egy kicsit oldalra is mentem, hogy megtaláljam az út melletti kerítés helyét, aminek amint vége, oldalra tudok fordulni a sulimhoz.

A kerítés ugyan nem lett meg, de oldalra tudtam még menni, így azt hiszem megtaláltam a bejáratot, ahol egyre hangosabb beszélgetések zaja hangzott.

A botomat magam előtt tartva lépkedtem lassan előre, míg el nem értem a lépcsőt.
Apró lépésekkel mentem fel rajta.
Pontosan négy lépcsőfok.

Ahogyan felértem rajta meg kellett találnom a bejáratot.
Most vagy jobbra, vagy balra kellene mennem, csak az a kérdés, hogy merre.

Végül döntöttem és megindultam balra, hátha eltalálom.
Hát, nem sikerült.
Telibe egy falba ütközött a botom.
Egyre barrább mentem, de még mindig nem volt sehol kapu.
Rossz irányba jöttem volna? Megeshet...

Váltottam irányt és most jobbra indultam.
Mentem mentem és mentem, de még mindig semmi.
Lehet  rossz helyen járok?
Nem lehet... Hallom a diákok nevetését magam mögül, ami egyre jobban zaklat fel...

-Gyere. Segítek. -hallok meg magam mellől egy kedves hangot és kezen is ragadott a tulajdonosa.

Mondani akartam neki, hogy megoldom, de már húzott is oldalra, majd az ajtó kattanó nyitódása és már húz is befelé.
Nehogy már, hogy nem volt nyitva az ajtó!!!
Két éve még mindig kitámasztották!!!
Mindegy. A lényeg, hogy bent vagyok.
Ami most fontosabb, hogy a kar még mindig húz előre.

-Melyik osztályba jársz? Hol az osztálytermed? -kérdezi az idegen engem rángató, de kiszedem szorításából a csuklóm és elhátrálok.

-Nem kell segítség. Innen megoldom. -mondom a csuklóm maszírozva. Elég erősen szorított...

-De hogy fogsz odatalálni, ha nem lá... -kezdett bele, de nem hagytam, hogy befejezze. Úgyis tudom, hogy mit akar mondani.

-Ha nem látok? Megoldom. Nem kell ezért időt pazarolni rám. Régen is boldogultam egyedül, most is megoldom. -válaszoltam és már indultam is volna, de a fiú még utánam szólt.