𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

16.🌸

Reggeli rutin és szokásos iskolába menetelt követően a suli falai közé lépve egy különös érzés fogott el. A diákok sereglettek és zajongtak mindenhol, mégis mintha valaki hiányozna. Valaki aki mindig mögöttem jár, tisztes távolságban és figyel. Biztos csak késik, de ha szerencsém van, feladta a dolgot és Jihyunnal lesz elfoglalva. Múltkori találkozásunknál elég ridegen mondtam meg neki a tényeket.

Az osztályterembe beérve helyet foglalok és kipakolom az órához cuccaim az asztalra. Nem akartam elfogadni a laptopot, de mivel nem tudtam ki a tulajdonosa aki küldte, és nekem muszáj volt valamibe jegyzetelni, így használatba vettem.

A szünet nyugisan telt és a piócával se volt gondom, így zavartalanul hallgathattam meg fülesen az előző órai anyagokat, nehogy a végén én legyek feleltetve és egyest kapjak.

Első óránk fizika. Rosszabb nem is lehetne, főleg hogy az osztályfőnökünk tanítja. Kedves velem meg minden, de olyan minden lében kanál mint a pióca. Amikor csak lehetősége van rá, elkezd velem négyszemközt beszélgetni, hogy hogyan megy a suliban a tanulás és a többi, amit nem nagyon szokás tanárokkal kibeszélni.

A becsengő olyan váratlanul ért, mint sündisznót az utakon egy gyors autó, így majd' szívrohamot kapva ugrottam meg ültemben. Miért kell ilyen hangosnak és idegesítőnek lennie? Vannak a városban olyan iskolák is, ahol egy dallam a be és kicsengő. Mennyivel nyugodtabb lehet már mint a hagyományos rikácsolás? A mi sulink is példát vehetne azokról a bizonyos iskolákról.

-Sziasztok gyerekek. -viharrzik be az ofő, órapontossággal. -Nem akarom húzni az időt, úgyhogy nem kérek jelentést. -hadarja a helyére menve gyors léptekkel, amit kiváló hallásomnak hála végig tudok követni. Na ez jól kezdődik... Most vagy egy bejelentésre készül, vagy dogát akar íratni, esetleg feleltetni. Ez az információ a többiekben is tudatosul, így az egész terembe egy pillanat alatt csend lett és ezzel egy időben mindenki előkapta a füzetét vagy könyvét, hogy azt átolvassa, vagy lefotózza, hogy telefonjáról puskázhasson.
Na ilyenkor olyan jó érzés, hogy nekem már csak fejben kell átfutnom a dolgokon, mert előre gondolkoztam.

-Jeon Jungkook mától nem fog órákra bejárni. -jelenti be a tanci, ami mindenkit váratlanul ért. Az egyik Kook? Lehet ő pióca? Mégis miért nem fog? Elmegy az osztályból? Kórházba került? Miért is izgat? Azt se tudom ki az... -Csend legyen! -inti helyre az osztályt hangos szavakkal. A gondolataimtól észre se vettem, hogy óriás nyüzsgés keletkezett a teremben. Mindenki a padtársával akarja megvitatni az újdonsült információt. -Nem megy el másik iskolába, egyszerűen csak magántanuló lett. Az okát nem osztotta meg az édesapja, de akik közelebbi kapcsolatban vannak vele az osztályból azok biztosan beszéltek már vele erről. -tudja le ennyivel ofő.

-Akkor nem lesz doga? -hallok meg egy előttem feltett, suttogó kérdést.

-Nem hiszem. -válaszol rá padtársa ugyan akkora hangerővel.

-Valaki tudja mi az oka? Jihyun te beszéltél vele? -érkezik mellőlem lévő padsorból a kérdés az öcsémnek.

-Nem. -suttogja unottan Jihyun a válaszát.

Jungkook pióca, vagy Jihyun a másik Kookal is kapcsolatban van?
Miért ilyen komplikált ez az egész?

Jobb kezem automatikusan csapom ki oldalra, és nem éppen meglepetésemre a székbe ütközik. Nincs itt az eddig mellettem ülő, de ez még mindig nem zárja ki, hogy pióca és Jeon Jungkook ugyan az a személy. Lehet a zaklatóm csak elült más mellé, vagy pont beteg.

-Elég legyen! Fizika óra van! -emlékeztet mindenkit a drága ofőnk és bele is kezd a mai anyagba. Mindenki megkönnyebbülésére pedig ma még nem volt számonkérés. Legalábbis fizikából.

Az óra gyorsan eltelt és szokás szerint mindenkit lefárasztott agyilag, hogy aztán a további hat órán élőhalottként bambuljon maga elé.

Szünetekben a következő órára tanultam és minden zavartalanul ment. Most már nem éreztem magamon egyfolytában a tekintetét egy bizonyos személynek aki miatt nem tudtam koncentrálni.
Néha még zenét is hallgattam.

Ötödik óra előtti szünetben azonban elindult a balszerencsém sorozata ami egész héten végig is kísért. Sőt. Még az utána lévőn is.

Mindig bezárult előttem az ajtó, ami eddig mindig nyitva volt tartva. Amikor tesi volt a többieknek, én mindig beültem a padra és ahhoz le kellett vennem a cipőm, aminek aztán sose találtam meg a párját mert a többiek elrúgdosták, pedig eddig mindig megmaradt ott ahova tettem. A folyosón jóval nagyobb tömeg volt mint ahogyan azt eddig megszoktam és mindig valaki nekemjött. Ugyan ez az utcán amikor hazafelé tartottam.

Mintha a nem létező karmám most lépett volna működésbe.

-Áucs... -simítok fájó térdemre és tenyeremre. Nagy volt a tumultus az utcán és valaki figyelmetlen volt, nekem jött, vagy pont az, hogy én neki. A lényeg, hogy én kötöttem ki végül a földön.

Mit vétettem? Most egyszerűen semmi se jön össze... Pedig azt is sikerült kitalálnom, hogy pióca neve Jeon Jungkook és ő az aki magántanuló lett, így a zaklatóm már nincs egyfolytában a nyomomban.
Mikor lenne egy kis nyugtom így büntet az ég, vagy mi?

Nehezen feltápászkodok a betonról, megkeresem a botom és tovább sétálok.
Mire hazaérek a vér ugyan szép lassan folyt lefelé, de így is elég jól eláztatta a zoknimat.

A házba belépve csend fogad. Apa valószínűleg dolgozik Jihyun meg a barátaival van, vagy a szobájába zárkózva.

Le kéne kezelnem a sebeim...

Először a konyhába indultam, hogy valami kaját keressek, majd az emeletre vittek lábaim. Már amennyire rajta álltam.

Azt hiszem a fürdőben van az elsősegély doboz, de nem vagyok benne biztos. Vakon elég nehéz lesz megtalálni, tehát Jihyuntól kéne segítséget kérnem. Ezzel csak annyi a gond, hogy szó szerint nem dumáltam vele minimum egy hónapja, de még csak össze se futottam vele a házban. Nem basztatott de lehet csak azért nem, mert sose találkoztunk össze a házban, se máshol. Suliban úgy tesz, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz, máskor pedig mint már említettem nem keresztezik egymást útjaink.

Nagy hezitálásokat követően kopogok be öcsém szobájába.

-Jihyun itt vagy? Nem tudom hol van az elsősegély doboz. -nyitok be miután NEM kaptam választ és egyből közlöm is a szándékom.
Nem tudom itt van e bent, de ha itt van és akar, majd válaszol.

Már pont ki akartam menni, mikor motoszkálást hallok a szoba egy pontjából, és nem sokkal utána felém közelítő léptek hallok.

-Hm. -nyomja mellkasomnak a dobozt, amiben ezek szerint az elsősegély dolgok vannak. Mit keresett ez az ő szobájában?

-Ööö... Segít... -kezdek bele kérdésembe, de mielőtt befejezhetném, az orrom előtt becsapja az ajtót.
Mindegy. Majd megoldom egyedül. Már az is haladás, hogy nem tettetett úgy, mintha itt se lett volna, "megmutatta, hogy hol van" és sértő megjegyzést se tett.