𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

22.🌸

JungKook szemszögéből:

-Szellemileg visszamaradott lettél, vagy mi bajod kölyök? Megmondtam hogy NE hagyd el a szobádat, erre még a te védelmedet szolgáló őröket is leütöd, meg kicselezed? A kamerákról nem is beszélve! Nem tudom minden egyes mozdulatodat figyelni, mert nagyon sok minden másra kell, de ha egyfolytában kihágod a szabályokat, akkor rohadtul elvonod mindenki figyelmét a fontos dolgokról! Nemsokára nagykorú leszel! Meg kellene végre értened, hogy az élet nem játék! Néha le kell mondanunk olyan dolgokról, vagy személyekről akikről nem akarunk, mert csak így védhetjük meg saját magunkat vagy őket! Azt mondtad, segíteni akarsz a Park fiúknak, de azt nem fogod fel, hogy azzal segítenél nekik a legtöbbet, ha örökre eltűnnél az életükből! Mond csak fiam, holtan akarod látni az egyiket, ha? -ordítja apa, szinte egy szuszra, és kérdése végére már teljesen vörös a feje.

-Nem. -nézek hosszú idő után most először a szemébe. Kijelentésem határozott, de hangvételemben érezni a megvetést, amit apám iránt érzek.

-Akkor hagyd abba ezt a baromságot. Tudom, hogy mit zsíroztál le a vak Park gyereknek, de ennek meg lesz az ára, és neked kell vállalnod. Te is nagyon jól tudod, hogy milyen sok ellenséget szereztem ezzel a munkával, annak érdekében, hogy ilyen kellemes életet élhess! -emeli meg ismét hangját szavai végére, és fejemben egyből felbukkan a röhejes irónia. Úgy érzem nagyon más az elképzelésünk a "kényelmes élet" jelentésére.

-Te vagy az egyetlen utódom, aki átvehetné a kiépített birodalmam. Te vagy az ÉN fiam és ha ezt folytatod, rád találnak! Eddig engedtem neked! Iskolába akartál menni? "Jó, menjél, nagy vagy már." Venni akartál egy csomó hülyeséget a "barátodnak"? "Jaj, hadd vegye a gyerek, csak jót akar, legalább vannak barátai." El akartál menni a délutánokon? "Mégis csak tinédzser, hadd élvezze az életét". Rá veszi az alkalmazottaimat, hogy oldják meg más fiú egészségügyi műtétét? "Biztos fontos neki, azért teszi, hagyjuk rá." -csúfítja el nőiesre hangját a válaszoknál. Nagy eséllyel anyát akarja utánozni ezzel.

-Anyád akkora szabad kezet engedélyezett neked, hogy azt el se hinnéd, és ahelyett, hogy hálát adnál neki, és szót fogadnál, inkább akciókba lendülsz, hogy kihágj még több szabályt! Ilyen idős korodban meg kellene értened, hogy az élet nem ilyen egyszerű! Mindennek ára van! Nem véletlen voltál eltitkolt gyerek egészen idáig! Nem véletlen itthoni taníttatást kaptál! Nem véletlen küldetem utánad minden egyes alkalommal a legmegbízhatóbb embereim! Az ellenségeim, egyfolytában engem lesnek, hogy megtalálják a gyenge pontom, és képzeld már TUDJÁK, hogy létezel, és rohadtul téged vesznek a célpontba! Az lesz a céljuk, hogy elvegyenek tőlem és zsaroljanak! Hogy megöljenek téged az orrom előtt! És ha te célpont vagy, akkor az is akivel kapcsolatban vagy! Minél többet ügyködsz a nevedet felhasználva, annál több információt szereznek meg rólad a tudtod nélkül! Biztosra veszem, hogy már tudnak a két Park fiúról és ha téged akarnak, őket is akarni fogják! Abban viszont biztos lehetsz, hogy ki nem engedlek ebből a házból, hogy majd őket védd! Nem kockáztatom az életedet miattuk. Az Ő életük már a te gondod lesz. -szögezi le és kis monológját lélegzet visszafojtva hallgatom. Az egészből csak annyi jutott el az agyamig, hogy Jimin és Jihyun veszélyben lehetnek.

Apa amint befejezte mondandóját, kezembe dobta az elkobozott telefonomat, majd elviharzott a helyiségből. Ahogyan utána néztem, még pont láttam a kezével tett jelzéseit. Egy őr bent, kettő kint.

Egy ideig még próbáltam felidézni minden szavát, de a fele se maradt meg a monológjából. A lényegre viszont emlékszem. Meg amúgy se arról van szó, hogy ennyire rossz lenne az emlékezetem, egyszerűen csak elkalandoztak a gondolataim miközben beszélt.

Például olyanokon gondolkoztam, hogy be kéne fejeznem az üzenetet amit Jiminnek küldtem, meg olyanokra, hogy Jihyun vajon dühös lesz e, hogy csak a neki szánt üzenetet nem tudtam befejezni.

Na de vissza térve a telefonomhoz, inkább nem nyitottam fel, hogy befejezzem azt a nyamvadt üzenő appot. Jól tudom, hogy apának sok az ellensége, de...lehet éppen ezért igaz amit mond és most először az életben elmondta nekem mi a helyzet és mit mért tesz. Akkor viszont tényleg nem szabad többet kapcsolatba kerülnöm a fiúkkal. Viszont ha nem kerülök velük kapcsolatba, akkor honnan tudjam, hogy nem kerültek miattam bajba? Tényleg nevemet adtam ahhoz, hogy megoldjam Jimin műtétét. És természetesen ahhoz az ő nevét is adtam, tehát simán összeköthetőek vagyunk. Bárki aki megtudja, rossz szándékaira fordíthatja az információt. Lehet figyelmeztetnem kellene őket, viszont nagy eséllyel nem hinnének nekem és el se tudok hozzájuk menni. Egy emberünket se állíthatom rájuk, hisz nem tudom melyikben lehet megbízni. Én egyiket sem ismerem igazán. Ki tudja, hogy van e köztük beépített ember?

Ahj, nem hiszem el, hogy egy kis "beszélgetés" után az apámmal, máris paranoiás lettem. Ha engem akarnak, mert én vagyok apám gyenge pontja, amit amúgy se hinnék, miért keresnék meg az én gyenge pontomat? Oké, hogy Jiminnel vagy Jihyunnal ki tudnának csalogatni a házból, de mi van ha őket is ki kellene ahhoz csalogatni az ő házukból, hogy ez működjön? Az ő szeretteiket is elrabolják? Vagy a szeretteik szeretteinek a szeretteit is? Ez hülyeség. Nem hiszem hogy bárki ilyen messzire menne. Egy ember rablás is nehéz, nem hogy még 5 vagy 10.

Több mint egy napon keresztül feküdtem a szobámban az ágyamon és a plafont bámulva merengtem arról, hogy vajon mi lenne a jó megoldás. Most már felelősséggel tartozom az ő épségükért is. Mivel apám nem bírta hamarabb kinyögni, hogy mi a veszélye az iskoláztatásomnak, így arra se gondoltam, hogy bárki akivel kapcsolatba kerülök az is veszélyben lesz. Igaz, kisüthettem volna józan paraszti ésszel, de ki figyel ilyesmire, mikor végre vele egy idősekkel találkozhat?

Kész káosz ez az egész. Minden gondolatom, mintha ugyan oda vezetne vissza, mégpedig a két Park fiúhoz és ahhoz, hogy rohadtul elbasztam mindent. Az egyetlen módszer, ahogyan szemmel tudom tartani őket, az az, hogy az egyikkel egyfolytában tartom a kapcsolatot üzenetek formájában. Viszont ha eddig nem kötöttek össze minket, akkor csak le kell figyelniük a telefonjainkat és máris rosszabb lesz a helyzet.

Miért ilyen iszonyat nehéz ez az egész? Miért kell egy ilyen nehéz döntést meghoznom teljesen egyedül? Konkrétan két számomra fontos személy élete múlik rajtam. Mihez kezdhetnék?