𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

18.🌸

""-Jeon Jungkook üzenetet szeretne küldeni. Elfogadja kérelmét?"- hangzik a robothang. Jungkook? Mégis mit akar?"

-Elfogadom. -egyezem bele hosszas gondolkozást követően. Nem tudom mit akar, de ha zaklatna, végül is le tudom tiltani.

"-Szia Jimin! Hiányoztam?" -olvassa fel az első üzenetet a női, gépies hang, ami elég hülyén jön ki, hisz Jungkook hangját képzeltem volna el, erre nő beszél nekem helyette.

-Mit akarsz? -mondom a telefonomba hangosan. Mint mondtam, nem szeretem ezt használni. Túlságosan artikulálnom kell hozzá, hangos is vagyok, ráadásul az se biztos, hogy jól küldi el.

"-Mit akarsz?" -ismétli meg a telefonom az értelmezett válaszom, és mivel ez az amit szeretnék, így bökök egyet a telefonom kijelzőjére, így az elküldi az üzenetet, és ezt hangosan tudatja is velem.

"-Azt hittem nem fogsz válaszolni, de tévedtem" -érkezik azonnal a válasz, amire nagyon nem számítottam. Már suliba kéne indulnom...

-Nem érek rá, megyek suliba. Írd le amit szeretnél, majd délután válaszolok! -kiabálom szinte a telefonba. Nem azért mert dühös vagyok, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak így érti meg a készülék, hogy mi bajom.

"Nem erek át, meggyek sunyiba. Írd el amit szeretsz, halld méz után  vállalkozok 'felkiáltó jel'" -mond vissza a telefon egy baromi nagy hülyeséget. Na igen... Ha csak egy vagy két szó, azt még megérti, de csodákat nem tud tenni. Hosszú mondatokat nem ért meg.

Nagyujjam végighúzom a képernyőn, fentről lefelé. Ez jelenti azt, hogy törlöm. Persze se a telefon, se az én hozzá értő tudásom nem mai, így ezt a választ kapom:

"-Üzenet elküldve"

Na baszd meg, már csak ez kellett. És ha nem lenne elég nagy gond, még törölni se tudom, ugyanis apa épp most találja megfelelőnek jelezni számomra, hogy kurvára le fogom késni a buszt, és igen, ahogyan mindenki tapasztalhatja ha ingerült vagyok minden egyes rohadt mondatomban minimum egy káromkodás elhagyja a szám. A napom már hajnalban elbaszódott, de nem elég, hogy nem tudtam aludni, még Jihyun is ezt a napot találta a legmegfelelőbbnek, hogy hónapokon keresztüli kerülés után újra csesztetni kezdjen. Erre még itt vagy az a kibaszott Jeon Jungkook is, akinek egy nyamvadt üzenetet nem tudok megírni, csak gépen, arra viszont nincs időm. Ezen a kurva telefonon nem véletlen csak telefonhívásokat szoktam fogadni.

Rendben, nyugalom...-szívom be, majd fújom ki, lassan a levegőt, mialatt meditációs zenét játszok a fejembe. Egy kis tenger hangja, madarak csiripelése, a szél susogó hangja és már csak egy kibaszott tehén bőgés kellene, hogy teljesen biztos legyek abban, hogy megőrültem.

-Jimiiin! Ha nem indulsz el, kocsival viszlek! -kiabál apa ismét, így már el is felejtem a katyvasz üzenetet, és piócát is.

A lépcsőn lefelé menet természetesen a nagy feledések közepette a lépcsők száma is mintha megnőtt volna, és nagyot taknyolok, hogy ezzel még szebbé tehessem amúgy is mocsárba süppedt reggelem.

-Hé, jól vagy? -húz fel apa a földről.

-Aha, persze, ha attól eltekintünk, hogy a karmám az utóbbi hetekben, mintha vissza jött volna a több éves szabadságából. -porolom le térdemnél a nadrágot, ami amúgy rohadt nagy hülyeség részemről, hisz nagy eséllyel nincs idebent por, ami megragadhatott volna rajta, de csak így tudom feltűnés nélkül kitapintani a fájós pontot és óvatos simítással tisztázni, hogy felszakadt e a tegnapi sebem, amiről apa mellesleg nem is tud. Egyenlőre...

Lassan indultam meg az iskola felé. Bár tudom, hogy késésben vagyok, mégse nagyon érdekem rohanni, mert van egy olyan érzésem, hogy megint a földön kötnék ki, és már tényleg baromira sajog a térdem. Nem akarok bicegve megérkezni. Elég hogy vak vagyok,  nem kell még sántának is lennem.

A telefonom számomra váratlanul csörren meg, mitől meg is ugrok kicsit. Nem szoktak keresni, és a csörgőhangom is kicsit idegen, így először teljes mértékben abban a hitben dédelgettem magam, hogy csak valaki a saját telefonját a seggemhez tartja és az csörög, az enyém helyett. Ez a perverz és egyben bizar gondolat szerencsére nem volt igaz, és amint rendeztem lépteim és szívverésem, ami még az ijedtségemtől ingott meg, kezembe vettem a telefonom és elhúztam balra a képernyőn az ujjam, ezzel felvéve a hívást.

-Haló? -szólok bele kicsit félénken. Csak apára tudok gondolni, de ő mégis miért hívna? Hisz pont az előbb váltak el útjaink. A sétálásban is megállok, amíg a válaszra várok. Nagyon figyelnem kell arra, hogy mikor hány lépést teszek, hogy hanyadik elágazásnál vagyok vagy merre kell fordulnom. Nem akarok eltévedni az iskolába menet, tehát ha valakivel beszélek, elterelné a figyelmem és elvesznék. Ezért is toporgok egy helyben a hívóm válaszára várva.

-Szia Jimin. -szól bele egy suttogó hang, de így is felismerem. Miért beszél halkan? Egyáltalán miért hívott? Mit akar ez a lüke tőlem?

-Mit akarsz? Nem érek rá! Honnan van meg egyáltalán a telefonszámom? -kérdem megemelt hangon. Amint megtudtam, hogy csak a pióca az, azonnal vissza jött a bátorságom, hogy rá is nyomjam a telefont. Késésben vagyok, nem érek rá zaklatókkal foglalkozni.

-Sssh! Halkabban. Megsüketülök. Nem kell ilyen hevesen reagálnod. -csitít egyből, amitől csak jobban felmegy bennem a pumpa.

-Erre most rohadtul nem érek rá! -folytatom, kérését meg se hallva, ugyan olyan hangerővel.- El fogok késni! Töröld ki a számom és hagyj békén! -szólok rá nyomatékos hangszínnel és már el is emeltem a fülemtől a készüléket, hogy bontsam a hívást, mikor újra megszólalt, immár kicsit hangosabban, így úgy is hallottam, hogy nem volt a telefon a fülemre szorítva.

-Várj! Nehogy letedd! Beszélni szeretnék veled! Fontos! -kérlel aggodalommal teli hangon, ami elég meggyőző volt, hogy egy sóhaj kíséretében feltegyem neki, kicsit se kedvesen megfogalmazott kérdésem.

-Mit akarsz? -mondom unottan, mikor a telefonom ismét a fülemhez tapadt.

-Először is...mi volt az amit írtál? "Nem erek át, meggyek sunyiba. Írd el amit szeretsz, halld méz után vállalkozok!"? -kezdi egyből a hülyeséggel. Ő is nagyon jól tudja, hogy nem látok, és így sokkal nehezebb minden, minek kell még ezen viccelődnie?

-Ha csak emiatt hívtál, akkor hahaha nagyon vicces volt, örülök, hogy tudsz nevetni a másik nyomorúságán és a nehézségeit a fejéhez vágni! Gratulálok, most nagyon menő vagy! Még magántanulóként se tudsz békén hagyni egy vak fiút! Biztosan elérted az életcélod! -emelem meg mégjobban hangom, de amint rájövök, hogy az utcán vagyok, el is hallgatok. Ki tudja hányan nézhetnek most hülyének?

-Nem azért kérdeztem, hogy a fejedhez vágjam a nehézségeid, vagy hogyan fogalmaztál... Csak kíváncsi voltam, hogy mit akartál írni. De rendben, akkor ne áruld el. Azért is hívtalak, mert gondoltam, hogy írni nehézkes a számodra. -kezd bele lágy hangon, amit most baromira nem tudok hova tenni.

-Csak nyögd ki, hogy mit akarsz. -sürgetem flegmán, de közben már tényleg kezd érdekelni, hogy mégis mi a frászt akarhat.

-Segíteni akarok. -kezdi suttogva, de egy ajtónyitódást követően elhallgat.

-Kivel beszélgetsz? -érkezik egy mély hang a vonal túloldaláról, ami 100% hogy nem Piócától érkezik.