𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

5.💮

Jimin egyre lassabban lépkedett, míg eljutott az én padom mellé, pontosabban mellém.

Nem akartam kínos helyzetbe hozni azzal, hogy azt mondom neki, hogy 'bocsi, téves, menj egyel előrébb'. A helyében én is kínosan érezném magam és nem akartam, hogy a többiek röhögjenek rajta. Fura, de tudom milyen kiutáltnak lenni. Olyannak, hogy te vagy a nevetség tárgya egyfolytában. Én voltam a 'nyúl pofájú' és egyéb jelzőkkel "megáldott" gyerek, akit mindig lehetett piszkálni, mivel a legfiatalabb volt az osztályban.

Így hát nem szóltam semmit, csak egyel arrébb ültem, hogy leülhessen.

Jimin ki is tapogatta helyét, majd már le is ült. Így én csak csendesen, újra a tanárra néztem, hogy folytassa az órát. Egy ideig még furcsán nézett minket, de aztán inkább hagyta a dolgot.

A többiek még értetlenül bámult minket, mire végre a többségük előre fordult, így már csak én maradtam, aki nagy érdeklődéssel figyelte a mellettem ülőt.

Minden egyes mozdulatát figyeltem és néztem, hogy hogyan boldogul.

Azt hittem kell majd neki valamiben segítenem, de nem. Minden leírt amit hallott a laptopjára. Gondolom így hangosan fel tudja olvastatni, vagy nem is tudom, hogy hogyan tervezi megtanulni, mikor visszaolvasni biztosan nem fogja tudni, de úgy látszott, tudja mit csinál.

Figyelt, fülelt és írt. Többet írt, mint én. Szerintem még jobb tanuló is nálam.

Az óra olyan hamar ment el, hogy szinte észre sem vettem, hisz végig az új fiút lestem.
Az ajkai olyan nagyok és teltek... De mire is gondolok én? Csak nem álmodozhatok egy vak fiúról. Szerintem el sem találná a szám, ha csókolózni akarnék vele. Még beszélni sem tudnánk rendesen mert más irányba nézne.

Gondolataimból a csengő zakkantott ki, miszerint vége az órának.

Jimin egy hang nélkül írt még mindig füle pedig bedugva volt, így a szünetben is nyugodtan tudtam nézni, persze csak addig, míg meg nem jelent mindenki körülöttünk.

-Szia Jimin én MinJi vagyok. -mosolyog az egyik osztálytársunk nyávogva. Nem bírom ezt a lányt.

-Szia...-köszön vissza halkan a fiú, és laptopját kikapcsolja ugyan, viszont így sem néz fel.

-Tényleg vak vagy, vagy csak sajnáltatod magad? -legyezgeti meg előtte egy másik gyerek a kezét, de Jimin nem reagál. Mégis mire várt, most őszintén? Ki az az elmeroggyant, aki tettetné, hogy látássérült és hogy lehet valaki akkora idióta, hogy megkérdez tőle ilyesmit???

-Tényleg nem látok... -válaszol végül Jimin kezét tördelve.

-És mióta nem látsz? Mármint pár éve még elméletileg láttál meg minden okés volt veled. Két éve volt talán? Láttalak a folyosón. -szólal fel egy másik gyerek.

-Nem lényeges. -próbálja terelni a dolgot Jimin és tekintetét még mindig lefelé vezeti. Vagyis fejét tartja a pad alá, hisz tekintete nincs nagyon, mégis még így is látom rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát.

-A sulit is azért hagytad abba? Mert már nem láttál? -jön egy újabb kérdés.

-Ööö... Én... -keresi a megfelelő szavakat Jimin.

Nem hiszem el, hogy nem lehet békén hagyni. Oké, hogy új gyerek, de akkor sem kellene így letámadni. Én tavaly óta járok ebbe a suliba, de mikor ide jöttem se támadt le mindenki. Szünetekben oda jött hozzám akinek szimpatikus voltam és kész.

Nagy sóhajjal álltam fel a helyemről és sétáltam az előbb megszólalóhoz.
Nem vagyok egy hőst játszó személy, aki védi az elesetteket, de a köcsögök vagy tapintatlanok megérdemlik az öklöm.

Eredetileg is ökölbe szorított öklöm gyorsan lendítem felé, s csúnya sebet ejtek arcán. Legalábbis ez napokig látszani fog.

-Mi a fasz, Jeon!? -ordít rám egy másik, így annak is beverek egyet.

Csak egy pillanat volt az egész de már a fele osztály ugrott nekem, a másik fele pedig az én oldalamon állva harcolt, így pedig már senki nem figyelt Jiminre. Nem bombázták kérdésekkel és nem zaklatták tovább. Elértem a célom. Innen már mindegy mi a verekedés kimenetele. Becsengetnek mire abbahagyjuk és a következő szünetekben is mindenki a seggén fog maradni, a két oldal feszültsége miatt.

Egymás után osztottam az ütéseket, hol jobbra, hol balra, de egy nagy puffanás kirázott belőle. De nem csak engem. Mindenki elcsendesedett.

Megtörtént amitől féltem.

Az egyik srác neki lökött egy másikat Jimin asztalának, és véletlen lelökte a fiú gépét, mi a földre érve összetört.
De nem ez volt a legrosszabb. Vagyis a többiek a tablettel foglalkoztak, de én láttam Jiminen, hogy a neki csúszott asztal kezét is megsebezte.

-Összetört. -emeli fel az egyik lány a földről, majd teszi vissza Jimin elé az asztalra.
A fiú egyből odakapott a törött tárgyhoz, hogy kitapintsa mekkora a kár. Bassza meg... Hogy fog így jegyzetelni? Tuti kurva sokba kerül.

-Mi folyik itt? -jelenik meg a tanár. -Azonnal befejezni! -kiáltja fennhangon. -Maguk ott. -mutat végig mindenkire akin látszik a verekedés nyoma. -Irány az igazgatói! -üvölti.

Hát ez szuper... Bár sejtettem hogy ez lesz.

De végül is bevált a tervem. Azon kívül hogy Jimint akarata ellenére is érte a verekedés.

Az igazgató csak lenyomott egy hegyi beszédet mindannyiónknak és mivel én kezdeményeztem, ezért még egy osztályfőnökivel is megdobtak. Természetesen nem dicsérettel.

Amint megvoltak a szidalmak, vissza mentünk órára és leültünk a helyünkre. Mivel az osztály nagy része benne volt a verekedésbe, így a tanár nem haladt addig az anyaggal, míg vissza nem értünk. Tök jó. Így legalább nem kell pótolnom sem.

Bár apám ki fog nyírni, hogy már most osztályfőnökit viszek haza, de valamennyire megérte. Jiminnek veszek egy új tabletet, és ezzel minden sikeres. Megúszta a zaklatást a mai anyagot meg megkérem hyungom hogy küldje el neki.

Az órák háromig véget értek, így megindultam hyungomhoz, hogy nekiálljak könyörögni.

-Kérlek küld el az anyagot neki! -könyörgök JiHyun-nak. -Te vagy a legjobb barátom. Már ezer szívességet teljesítettem neked, te is tedd ezt meg nekem! -kérlelem tovább és nem hazudok. Tényleg nagyon sok szívességet teljesítettem neki azóta, mióta barátok vagyunk. Első napomon a suliba fixen kiszúrta, hogy van pénzem, így barátságba szegődött velem. Azóta bármi van, intézem neki. Apa elég jól keres, köszönhető ez a maffiában tevékenykedésének. Sosem kérdezte tőlem, de szerintem ezt ő is sejti, hogy valamiben benne van az apám. A lényeg, hogy a pénz nálam nem gond. Apa ad havi zsebpénzt, ha jól teljesítek suliban és eleve drága ajándékokat ad, szülinapomra és karácsonyra, így ha valamikor becsúszik egy-egy karó, vagy szaktanári, el tudok adni régebbi drága csecsebecséket és ugyan úgy lesz miből gazdálkodnom.

-Cigi kellett? Szereztem. Koncert jegyek? Már aznapra megvolt. Gördeszka? Új cipők? Mintha a sugar daddyd lennék tesó, pedig idősebb vagy nálam két hónappal! Kérlek szépen, nincs időm tovább kérlelgetni téged. Csak küld el neki. -kérleltem tovább. Esküszöm ha valaki nem látja a ruházatom és nem tudja kiik a felmenőim, azt hinné, egy öt éves vagyok aki a légynek se tudna ártani, pedig sokkal egyszerűbben, apám elveit követve is megoldhatnám az ügyet, csakhogy én nem akarok arra az útra lépni, amire ő.

-Hm. Rendben. -bólint nagy nehezen. Ezaz! Már csak új tablet kell Jiminnek és ezt is jóvá teszem. Nem tudom miért, de nem szeretném, hogy  veszteségesen jöjjön ki a sulis dolgokból miattam. Eléggé nagy bűntudatom van már azért is, hogy a suli előtt fellöktem és olyanokat a fejéhez vágtam. Talán ezért is szeretném jóvátenni a dolgokat.