𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

24.🌸

Jimin szemszögéből:

Reggel az ébresztő megszólalásakor konkrétan a kezemet nem volt erőm felemelni. Miután elköszöntem végre a Piócától, még fogat mostam, fürödtem és hiába kerültem ágyba hajnali egy körül, minimum háromig motoszkált minden hülyeség a fejembe. És mindenki nagy meglepetésére minden hülyeség okozója Jeon kibaszott JungKook volt.

Azt írta egy nappal ezelőtt, hogy nem tudja mit érez pontosan, csak sejti. Erre este már simán kijelentette, hogy rám írt, mert kedvel. Hol van itt az összefüggés? Egy nap alatt rendezte hirtelen az érzelmeit, vagy utána keresett googlen hogy mi az a szerelem, vagy mi????

Hiába vagyok fáradt, már vissza se tudok aludni. Vissza tértek az esti gondolataim. Olyan nyíltan és egyszerűen felvállalta hogy ferde hajlamú azzal, hogy azt írta kedvel. Miért jelentette ki ilyen könnyen? Hogy tudta ilyen egyszerűen kijelenteni? Nem elég hogy attól félnie kellene, hogy vissza utasítom, de még attól is, hogy megvetem miatta vagy attól, hogy szétkürtölöm mindenki között, hogy aztán kiközösítsék, kigúnyolják és megvessék. Akkor mégis hogy vallott az este folyamán többször is? Egyáltalán miért pont én? Miért én tetszettem meg neki? Nem vagyok egy cseppet sem vonzó. Tiszta háj vagyok és esetlen is. Fixen agyára ment valami.

A lényeg, hogy egy esti alkalom volt, akármennyire is hülyén hangzik, és többet nem fogunk ennyit írogatni. Nekem suliba kell járnom, tanulnom és aludnom, neki meg élnie nélkülem az életét. Ennyi az egész.

"Pióca egy üzenetet küldött" -visszhangzik a telefonom hangja fülemben, ami pont most szólalt meg.

Ez csak egy üzenet. Nincs ezzel semmi gond...

"Pióca két üzenetet küldött"

"Pióca négy üzenetet küldött"

-Baszdmeeeeg! -üvöltöm el magam, fejem elé egy párnát szorítva, de így is elég hangosra sikerült.

-A házban nincs káromkodás! -hallom meg apa hangját, ahogyan elsétál a szobám előtt és figyelmeztetően rám szól, majd tovább áll.

Ezt nem hiszem el...Mit akar ez a sügér? Még csak most keltem... Vajon tudta, hogy most ébredek? Vagy ő is most kelt fel? Miért kel fel ilyen hamar? Nem kell iskolába mennie.

Egy ideig keresgéltem a fülhallgatómat, hogy a suliba is meg tudjam nézni a Pióca üzeneteit, de mivel sehol se találtam, így muszáj volt egy segítő kezet hívnom.

-Apaaaa!!! -üvöltök amilyen hangosan csak tudok, de nem kapok választ, így megindulok a földszintre.

-Apaaa! -szólítom újra, majd fülelek, de semmi.

A konyhába érve ácsorgok egy ideig, majd a gyümölcsös tálhoz veszem az irányt, amiből egy almát szeretnék kihorgászni, viszont közben egy cetlit súrol a kezem. Na most több lehetőség is van... Vagy apa hagyott egy üzenetet, vagy teljesen más ez a papírdarab.

Az utam vissza az emeletre vezetett, és mivel még mindig nem volt meg apa, így Jihyunhoz kopogok be.

-Jihyun...Ébren vagy már? -emelem meg hangom, a szobába bekiabálva, az egyenletes kopogásom mellett.

-Hmm! -érkezett a halk dörmögés.

-Be jöhetek? -próbálkozom tovább. Nagyon úgy hallatszott az imént válasza, mintha most kelt volna.

-Hmmmm! -kapok ismét felettébb kifejtett választ, így be is nyitok az öcsém szobájába.

A helyiségben teljesen el volt használódva a levegő, de nem nagyon zavartatva magamat ezzel, Jihyun ágyához sétálok.

-Ezt a cetlit apa hagyta? -nyújtom ki a karomat, a benne szorongatott kis lappal együtt.

-Hmm? -kezd el mocorogni Jihyun és egy kis idő után ki is veszi a kezemből a lapot.

Egy lámpa kapcsolását hallom, és várok.

-Ja. Elment melóba és túlórázik. Kaja a hűtőben. Azt is írja, hogy ne megint csak almát egyél, hanem valami laktatót is. -dünnyögi majd vissza le kapcsolja a lámpát és az ágyába dől, mi hangos nyikorgással adta tudtomra az öcsém cselekedetét.

-Már lassan 7 óra... Ideje lenne felkelned ha nem akarsz elkésni. -szólalok meg halkan egy kis hallgatás után, ami nekem óráknak tűnt. Nehéz hozzá kedvesen szólnom, főleg, hogy tudom, hogy nagy eséllyel bunkó választ kapok.

-Nem megyek be. -jelenti ki rekedtes hangján, és mivel az ágy ismét nyikorog, így feltételezem átfordult a másik oldalára.

-Miért? Beteg vagy? -csodálkozom rá egyből. Lábammal már kitapintottam, hogy merre van az ágy széle, így kezemmel gyorsan tisztázom a matrac felületét, hogy nincs e ott valami. Amint biztonságosnak vélem a terepet, leülök az ágy szélére, kezemmel kitapintom, hogy merre van Jihyun teste és gondolkozás nélkül csúsztatom homlokára a tenyerem. Már pont szóra nyitottam a számat, mikor arrébb lökte a kezemet, és helyettem ő szólalt meg.

-Ne érj hozzám! -dünnyögi erőtlenül, ami teljesen alátámasztja a kimerültségét. Olyan gyengén tolta arrébb a kezemet, hogy már abból is éreztem, hogy nincs rendben valami, ha a melegebb hőmérséklete nem lenne elég bizonyíték.

-Apa tud róla? -faggatom tovább, bár ez hülye kérdés. Nem hiszem hogy elment volna munkába ha tudja, hiába nagyon kell a pénz.

-Menj már ki! Dehogy tud! Mire hazaér rendben leszek! -makacskodik, kezével pedig erőtlenül próbál lelökni az ágyáról, de még egy aprót se bír kibillenteni. Ráadásul a nagy beszédnek is csak köhögés lett a vége, és az engem lökdösést is fel kellett függesztenie, míg kezét a szája elé tehette.

-Dehogy leszel jobban! Nincs is itt levegő, nem csoda hogy rosszul vagy! Ráadásul szerintem gyógyszert se vettél be! -teremtem le az öcsémet, aki betegen olyan életképtelen akárcsak én szoktam lenni olyankor. Látszik hogy rokonok vagyunk, hiába tagadja.

Egy pillanat alatt felpattanok, és lassú léptekkel araszolva indulok meg az ablaka felé. Ha csak egy kicsit is, de szellőztetni kell. Fontos a friss levegő a betegek számára. Így csak vissza nyeli a kilélegzett és köhögött bacilusokat.

Már pont megtaláltam az ablakot és annak kilincsét, mikor Jihyunnak kedve támadt megállítani.

-Ne nyisd ki! Fázom!

-Akkor hozok neked még egy takarót! -tudom le ennyivel a vitát el is döntve. Jól tudom milyen és ilyenkor nincs energiája ahhoz, hogy szembeszálljon velem.

Az ablakot bukóra nyitom, és átsietek az én szobámba, ahonnan fel ölelem az ágyneműm. Vagy apáét kapja meg vagy az enyémet. Mivel apa valószínűleg már beágyazott, én viszont nem, így az enyémet praktikusabb neki adni.

Van egyébként még pokrócunk itthon, de az a gond, hogy fogalmam sincs, hogy merre, tehát csak az a lehetőség maradt, hogy az enyémet viszem. Ha apa majd hazaér, úgyis ad nekem egy másik takarót.

Jihyunra terítem a plédem, majd várok egy kicsit, hogy mindent átgondoljak.