𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

8.🌸

Jimin szemszögéből:

"JiHyun új üzenetet küldött önnek" -mondja ki a hangos csippanás után gépem, a jelzés okát, amit én értetlenül nyitok meg.

El sem tudom képzelni, hogy mégis mi a fenét küldhetett, mikor sosem ír semmit. Azt sem tudom mikor küldött NEKEM üzenetet utoljára, így az első kérdés ami fejemben felmerült az a "miért?" volt. Miért üzengethet nekem az öcsém?

"JiHyun: Ez a mai anyag. Csinálj vele amit akarsz" -olvassa fel a női hang, de nem akarok hinni a fülemnek. Jól hallottam? JiHyun az Én öcsém, elküldte a leckét?

Mély, szaggatozó lélegzetvételekkel gépelem le neki válaszom.

"K" -vízhangzik a szoba, ahogyan lenyomom az első billentyűt.
"öszönöm"-fejezem be az elkezdett szót.

"Elküldve" -hangzik egy enter lenyomása után. Ezt követően sorra mentem le az anyagot, hogy később gépemen vissza tudjam hallgatni, ha úgy van. Igaz így is figyeltem az órákon, de mire dolgozat lesz belőle nagy eséllyel a felét elfelejtem.

Ahj, arról nem is beszélve, hogy valahogy kell szereznem egy új tabletet amibe írhatok. Iszonyat drága volt az előző is és hiába kapcsolgattam össze vissza, nem hallottam a feloldózár buborékozó hangját.

Apát nem akarom ezzel zargatni, hisz tényleg nem olcsó egy ilyen és így is nehezen keresi meg ránk a pénzt, tehát annyi lehetőségem maradt, hogy a malacperselyem feltörve összeszámolom az összekapirgált, spórolt pénzem. Évek óta gyűjtöttem egy Xbox-ra de mióta nem látok, úgyse venném hasznát, így erre a célra simán felhasználhatom az összeget.
Így már csak három kérdés maradt: Mégis hol a fenében fogom megvenni? Hogy jutok el oda és mégis mikor?

Életem legnagyobb gondján töprengve nyitom meg a keresőt és gépelés helyett bemondom a kívánt üzletet. A Google jó barátom, mégis csak egy 30 perces sétálásnyira talált nekem megfelelő boltot.

-Hát ez szuper. -morgom orrom alatt.

Mindegy. Majd megoldom holnap suli után, onnan úgyis közelebb van.

-Jimiiin! Vacsoraaa! Egyél valamit vagy menj fürödni! -jön a hang apám szobájából, ami úgy megijeszt, hogy egy nagyot ugrok ágyamon ülő helyzetben és az ajtó felé kapom tekintetem. Hiába nem látok, a hang irányba vezetem a fejem és pontosan tudom, hogy ott bizony az ajtóm található, így ha most megindulok, biztosan nem tévesztek irányt.

-Rendbeeen! -kiáltok vissza apának és felkelve kényelmes elhelyezkedésemből elindulok kifelé. Irány kajálni.

A szobámból kilépve szokásosan megyek végig a folyosón pontosan hat lépést és indulok le a lépcsőn. 7 lépcsőfok lefelé, majd az egy recsegős és utána még kettő.
Ahogyan leérkezek lépek előre hármat majd balra fordulok és egyenesen megyek tovább öt lépést, így beérek a konyhába. Ezt a lépéssorozatot álmomból felkeltve is el tudnám mondani.

A pulthoz lépek, és azon kezdek tapogatózni egy alma után, ami tökéletes egy vacsorának.

Hirtelen neszt hallok magam mögül és egyből tudom hogy JiHyoun az, hisz apa fentről szólt nekem. Testvérem jelenlététől ismét beindul agyműködésem.

Miért küldte el a leckét? Segített nekem. Vajon már megbocsátott? Lehet minden olyan mint a baleset előtt? Talán suliban is kiáll majd holnap mellettem. Felvállalja hogy a testvére vagyok. Újra kopogva beszélgetünk majd a falon keresztül esténként. Segíthet újra táncolni és kibeszéljük majd minden gondunk bajunk egymásnak.

Vagy ez túlzás? De mégis csak figyelt rám ha tudta hogy nem tudok jegyzetelni az órákon és azért segíteni akart.
Eddig hozzám se szólt, vagy ha mégis, az csak beszólás volt. Ez bárhonnan nézzük haladás. Lehet még nem békélt meg velem de talán már megenyhült egy kicsit.

A remény sugara újra megjelent bennem. Szívem hevesebben kezdett verni, majd kiugorva belőlem és attól kezdtem félni, mi van ha meghallja a lüktető dobogást ami teljes testemet átjárja.

-Ömm... -próbálok valamit kiagyalni, hogy mit mondhatnék neki. Talán meg kéne köszönnöm hogy segített és a lehető legjobb megoldásnak is tűnik, mégsem jön ki semmi hang a torkomon. Olyan hirtelen kap el a pánik, hogy vajon mit válaszolna, még a levegő is tüdőmbe reked.

-K..köszö...-kezdek bele végül, mire összeszedem magam, mégse jutok vele sokra, mert mielőtt kinyöghetném amit szeretnék, az ajtó csapódása félbeszakít.Most tényleg egy szó nélkül itt hagyott? Lehet csak gondolatban kezdtem el mondani? Vagy nem hallotta? Lehet túl halkan mondtam... Vagy egyáltalán kiment volna? Lehet csak bezárta az ajtót, nem?

Fülem hegyezve hallgatózom, hogy vajon itt van e még, vagy már rég elhagyta a helyiséget. Egy ideig csak a légy zümmögését és az odakint csepergő eső hangját hallom, ahogy az ablakpárkányra érkezik, majd halkan ugyan, de kihallom az apró zajból a lépcső nyikorgását. Ez megint két lehetőéghez vezet. Vagy apa jön le, vagy JiHyun megy fel.

-Öömm...JiHyun. -szólítom halkan öcsém, de semmi. Várok egy fél percet, majd egy egészet, mégsem érkezik válasz. Nincs itt.

Biztos csak nem hallotta hogy belekezdek valamibe. Más oka nem lehet. Csak egy egyszerű félreértés az egész. Azért küldte a leckét, mert kezd nyitni felém. Más lehetőség nincs is, hisz miért küldte volna el, ha magasról leszarna és a halálomat kívánná? Mégis csak törődik velem nem? Ahj, annyira összezavar!

Mindegy. Úgy veszem hogy nem hallotta. Majd megköszönöm neki az emeleten, vagy a suliban.

Az almát kezembe veszem és megindulok kifelé szokásos útvonalamon.

Kilépve a konyhából egyenesen lépek ötöt, majd jobbra fordulok és még három lépést teszek előre. Lábujjammal megérzem a lépcső első fokát. Kettőt fel, egy recsegős és még további hét. Hat lépés végig a folyosón és a szobám szintén jobb kézre.

Ajtóm kihajtva besétálok a szobámba, leülök az ágyamra és beleharapok az almámba. Finom. Tökéletes vacsora, míg fülelek öcsém mikor végez a fürdőben. Tudom hogy oda ment és hogy bent van, amint végez, megköszönöm neki a leckét. Lehet egy normális ember nem agyalna ezen ennyit és majd megtenné akkor amikor összefutnak ha már annyira személyesen is köszönetet akar mondani, de nekem tényleg sokat jelentett és minél hamarabb akarom ezt tudtára adni.

A fürdőből a vízcsobogás behallatszik szobámba, hisz nem zártam be ajtóm. Nem telik bele 10 percbe, hogy elhalkuljon a víz zuhogásának süvítő hangja, öt perccel később pedig az ajtó is kinyílt. Itt az idő.

Felpattanok ágyamról, az ajtó felé fordulok és megindulok. Útközbe szemetesembe dobom az almacsutkát, s úgy lépek ki a folyosóra.

JiHyun lépteit jobbról hallom. Pont szobája felé megy. Megindulok, persze nem rohanva, nehogy neki rontsak és már szólnék utána, de...

Puff

Az ajtó hangos csapódással zárul be az orrom előtt. Rám csapta szobája ajtaját.

Nagy sóhajtással veszem tudomásul, hogy úgy látszik mégse a mai nap köszönöm meg neki a dolgot. Anya halála után a szobájába menekült és kijelentette, hogy oda bentre senki nem teheti be a lábát. Ez volt az egyetlen kérése felém azóta, így tiszteletben tartom és nem nagyon szoktam zargatni ha zárva van az ajtaja.

Fejem lehajtva, szomorúan sétáltam vissza, azonban most nem a szobámba, helyette a fürdőbe léptem be. Nekem is le kell zuhanyoznom...

A nap hátra levő részében töprengtem az élet értelmén és a jövőmet boncolgattam magamban, míg pihe-puha ágyamban el nem nyomott az álom.