𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

30.🌸

A terembe érve levettem a pulóverem, a botomat Pióca kezébe nyomtam és kezdődhetett a terem felmérése.

Ha nem tudom hogy mekkora vagy hogy hogy néz ki, akkor nem tudok benne táncolni mert neki ütközök a falnak.

-Van valami a falnál? Vagy valami a teremben, amiről tudnom kellene? -teszem bal kezem a falhoz és közel hozzá megállok a kérdés feltevéséig.

-Teljesen üres. Nincs bent semmi. Kivitettem mindent. Viszont az egyik fal végig tükör. -teszi hozzá egy kis gondolkozás után az utolsó mondatot.

-Rendben. -bólintok és magamban számolva a lépteim, megindulok a fal mellett előre.

-Most... -kezd bele Pióca, azonban elcsitítom.

-Maradj csendben! -szólok rá és próbálom nem elfelejteni hogy hol jártam a számolásban.

27 lépés előre majd jobbra fordulva ott a tükör, amit nem akarok végig fogdosni, így kezem előre nyújtom hogy tudjam hol a fal.
25 lépés előre, majd jobbra. Innen 34 lépés. Majd megint jobbra. Ismét 25 lépés.
Jobbra és még 7. Vissza értem az ajtóhoz.

-Ez... Nagyon nagy. Miért van a házatokban egy ekkora tükrös terem? -értetlenkedem.

-Itt szoktam edzeni. Néha táncot gyakorolni. -magyarázza.

Elkényeztetett. Nem véletlen egoista. Azt hiszi neki mindent lehet. Ch...

-Mások kondiba járnak. -jegyzem meg unottan, mire felnevet.

-Másnak nem olyan az apja mint nekem. Az enyém szeret otthon tartani minden áron. Szerinted nem mennék szívesen edzeni a többiekkel? -kérdez vissza nevetgélve. - Igazából csak Jihyunnal voltam egyetlen egyszer egy házi bulin. És eljártunk együtt kosarazni. De máshol nem voltam még... -teszi hozzá, mire összeszorul a szívem. Nem kell látnom a savanyú képét, hisz hangjából is eléggé hallom hogy nem akar ilyen életet.

-Milyen zenét indítsak? -töri meg a csendet számomra váratlanul.

-Nekem mindegy. Válassz te. -sétálok be körülbelül a terem közepére.

-Hát jó. -egyezik bele és pedig kénytelen vagyok várni addig amíg ő vacilál.

Váratlanul szólal meg egy gyors és ütemes dallam, aminek ritmusát amint elkapom, táncolni kezdek rá, azonban fél perc se telt el, mikor a zene hirtelen leállt és egy sokkal másabb, lassú szám indult el. Ez persze teljesen kizökkent és ismét felmerül bennem hogy csak szivat és közben felveszi.

-Pióca te barom! Ha elindítasz egy számot, ne váltogasd! -szólok rá dühösen és a fal mellé sétálok. Minek jöttem ide? De most komolyan. Mi vett rá?

-Hé, ne csináld már! Nem direkt volt. Vagyis de, mert inkább másik zenét akartam... Nem tudtam dönteni hogy gyors vagy lassú legyen e. -nyavajog egyből. Idegesítő.

-Akkor döntsd el az előtt mielőtt elindítod a számot! -rivallok rá, de egyből meg is bánom és gyorsan befogom a számat.

-Ne haragudj... -motyogja és mégjobban elönt a bűntudat.

-Nem. Én sajnálom. Nem kellene ilyen előitéletesnek lennem, csak sokkal nehezebb megbízni valakiben mikor nem látom hogy ki az... -vallom be neki az igazságot.

-De bennem tényleg megbízhatsz. -jelenti ki magabiztosan.

-Egy olyan ember akiben nem bízbatok meg is ezt mondaná. Érted már mi a gond? -kérdem sóhajtva.

-Igen. De akkor hogyan bizonyítsak? -nyúzza tovább a témát.

-Sehogy. Csak idő kell hozzá.

-És akkor elmész a műtétre... Akkor látnál és jobban meg tudnál bízni az emberekben. Újra egyszerűbb dolgod lenne. Megint normális életet élhetnél. -győzköd azonban az utolsó mondata ragadta meg egyedül a figyelmem.

-Normális életem? Mert így nem normális? -akadékoskodom.

-De! Ne értsd félre. Tudod hogyan értem. Csak segíteni szeretnék! -emeli meg hangját.

-Nem úgy volt, hogy táncolni jövök?... -terelem a témát.

-De igen. Úgy volt... -felel alig hallhatóan és vissza kapcsolja a lassú számot.

Fejem a földnek szegezem és ismét megkeresem körülbelül a terem közepét.

A mozdulataim a zenéhez időzítem és a fejem kiürül. Minden gondolat ami eddig kavargott bennem, eltűnik.
A testemet átjárja a dallam és a végtagjaim maguktól mozognak.

A szám amint véget ért, Pióca mintha nem is akarná hogy pihenjek, indította is a következőt, ami már sokkal hosszabb volt mint az első. Bár nem éreztem annyira az idő múlását így csak 10 percnek tűnt de miután vége lett, kiderült hogy valójában fél óra volt.

-Ez meg mi? -értetlenkedem mikor egy szöveggel teli zene jött be.

-Reklám drága. -nevetgél Jeon. -Mindjárt vége. Addig pihenhetsz.

-Milyen kedves... -húzom el a számat. -Egyébként hol a szobád? Miért nem lehetett ide hozatni a táskám? -jut eszembe egy számomra elég lényeges kérdés.

-Minek kell most? Azért kellett a szobámba hogy ne legyen semmi a terembe amiben felbukhatsz. -magyarázkodik.

-Akkor ki mehetsz, mert benned is felbukhatok.

-Felbukni? Dehogy. Csak belém eshetsz. -feleli és ha nem lenne egy tipikusan perverz hanghordozása nem is esett volna le hogy mire céloz.

-Perverz...

-Ezen mi volt perverz? Csak kijavítottalak. Felbukni nem tudsz miattam mert a falhoz vagyok lapulva. Viszont nekem eshetsz, és ha a belembe könyökölsz vagy rúgsz akkor egyben belém is esel. Nem? -magyarázza és igaz hogy jogos de akkor sem így van.

-Egyébként minek a táska? -jut eszébe az eredeti téma.

-Abba van vizem. Tudod a mozgás miatt szomjas vagyok. -magyarázom neki mintha ő nem tudná.

-Na ne mond. -nevet fel ismét. Miért szórakozik ilyen jól ezen? -A nyulak is szoktak inni. -teszi hozzá.
Már megint a nyúl mániája... Miért kutyája van ha a nyulakat emlegeti?

-Pióca vagy, nem nyúl! -emlékeztetem.

-Oké, oké. Máris hozatok neked valamit. Mit szeretnél inni? -érdeklődik és kedves hangja megrémít.

-A vizemet a táskámból. Nem véletlen cipeltem ide. -nem akarom hogy megint csicskáztasson valakit miattam.

-Akkor a táskádat hozassam ide? Tényleg bármilyen innit kérhetsz. Nem muszáj vizet innod. -akaratoskodik tovább.

-De én vizet akarok és minek ugráltatod szerencsétlen embereket? Van lábam, csak mond meg hogy hol a szobád. -makacskodok pont ahogyan ő is teszi. Lehet estig ezen fogunk vitatkozni? Már tényleg szomjas vagyok ha nem enged akkor kénytelen vagyok belemenni hogy ugráltasson valakit miattam.

-Azért vannak fizetve hogy ugráljanak minden szavamra. És ha ennyire be akarsz menni a szobámba, csak mondanod kell. -jön megint a hülyeségével. Szerinte ez komolyan bejön nekem?

-Csak mutasd meg hogy hol van. Inni akarok a saját vizemből. -kötöm az ebet a karóhoz.

-Haha. Rendben. -nevet fel hangosan.

-Mi olyan vicces? -bukik ki belőlem.

-Aranyos vagy! -vágja rá egyből, mire tüdőmbe reked a levegő és érzem ahogyan a vér a fejembe száll.

-Szégyentelen. -morgom a fejem a földnek szegezve és már azt se tudom hogy a terem melyik pontján állok.

-Gyere. Elviszlek. -fogja meg a csuklómat és maga után ránt.

-Lassabban te szemét! -jön vissza a hangom előbbi dermedésem után, mire lelassít és immár normális tempóban vezet kézen fogva a szobája felé.