𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

29.💮

A cím amit Pióca megadott, a város másik felén a gazdag negyedben található.
Google térképbe már tegnap beütöttem a címet, apának megmondtam hogy az egyik osztálytársunkhoz megyek tanulni, ma pedig egyből suli után indultam meg egy metróval.
A google hangja egyfolytában a fülembe mondta hogy merre hány méter, én pedig amint leszálltam a gyors járműről, követtem az utasításokat.

-"Ön megérkezett az uticéljához." - meséli a robot hang mire megtorpanok és várok.
Elméletileg jobbra tőlem Jeon háza található.
De mi van ha rossz címet írtam be? Vagy a Google Térkép régi? Esetleg ha elromlott. Vagy mégse itt laknak. Mi van ha nem ő fog ajtót nyitni? Azt se tudom, hogy hol van a csengő az ajtó mellett.
Vagy kapu van a ház előtt? Azt se tudom hogy néz ki. Ezt Pióca nem osztotta meg velem. Sosem jártam még a gazdag negyed ezen részén.

A telefonomat előveszem és az üzeneteket megnyitva hangüzenetet kezdek diktálni a készülékbe.

-"Itt vagyok Pióca, engedj be."

-"Nem mehetek ki. Szoba fogság, tudod. De innen látlak. Felhívlak és eligazítalak, rendben?" -amint véget ért a hangüzenetének amit válaszul küldött, a telefonom megcsörrent.
Nem úgy volt hogy nincsenek itthon a szülei? Honnan tudnák meg ha kijön a kapuba? Ráadásul a házuk területét se kellene elhagynia... Ilyen szó fogadó lenne titokban?

-Szóval fordulj jobbra. -kezdi utasításait adni Jeon, én pedig teszem amit mond.

-Indulj meg előre. -parancsára, lassan előre lépek kettőt. -Még két lépés. -kér Jeon, és megvárja mire megteszem, majd csak úgy folytatja. -Oké, most még egy lépés előreeee...

-Ne hülyéskedj már! -szólok rá dühösen.

-Nem hülyéskedem, te léptél két kisebbet, mint azelőtt. Nem tudom kiszámolni pontosan. Csak lépj még egyet előre és jobb kézzel már ki tudod tapogatni a beton oszlopon lévő kis dobozkát, amin van alul középen egy gomb. -meséli a helyszínt, és amint oda is érek, folytatja. -Az a csengő. Nyomd meg és várj. Amint bele szól egy férfi hang, told oda a telefont, hogy hallja amit mondok.

A gombot kis ideig keresgetnem kellett, pont ahogyan azt a bizonyos "dobozt" is az oszlopon, de végül sikeresen megtaláltam.

-"Ki vagy?" -kérdi egy mély hang, pont ahogyan azt Pióca megjósolta. Válasz helyett elemelem fülemtől a készüléket és

-"Nyisd ki a kaput." -hallom meg a távolból tompán az ismerős hangot.

Egy zár zúgása után balra tőlem hallom ahogyan kinyílik a kapu, így a telefonomat vissza emelem a fülemhez.

-És...merre tovább? -lépek kérdésem közben egy aprót balra, hisz onnan hallottam a kapu hangját.

-Még egy lépést menj balra, majd olyan 10 lépés előre egyenesen.

Egy szó nélkül, lassú léptekkel teszem amit mond, a botomat magam előtt tolom a teljesen sima kövön. Egy kátyú, mélyedés vagy repedés sincs az aszfalton.

A lépéseket magamban számolom, és immár magabiztosabban megyek előre, míg botommal apró félköröket írok le magam előtt, arra várva, hogy beleütközzön valamibe.

-Ööö, oké, még ugyan ennyi. -szól a telefonba az a Pióca.

-Komolyan ilyen nehezen bírod belőni a távolságokat? -kérdezek egyből vissza és egy nagy sóhaj kíséretében ismét számolni kezdem a lépteim, és közben fejben próbálom feltérképezni az eddig megtudtak alapján a terepet.

Amint megvolt 8 lépés, a botom beleütközött egy beton tömbbe, ami véleményem szerint a lépcső lehet.

-Ez csak nyolc volt tökfej. -szidom meg a vonal másik felén lévő lükét. -És most? -teszem hozzá.

-Sosem számoltam, hogy hány lépcsőfokunk van és innen már nem látlak, de így is fel tudsz jutni, nem? Leszaladok és bent várlak, ajtót meg majd az egyik őr nyit neked. -magyarázza, de a hívást még nem bontja.

-Hát jó...-motyogom magam elé, és a botommal előre feltérképezem az előttem lévő lépcsőfokot, majd fellépek rá. Ezt a folyamatot többször is meg kell ismételnem, mire egy falapba ütközök.

6 lépcsőfok. -állapítom meg magamban.

Pont ahogyan azt Pióca ígérte, az ajtó kinyílt, én pedig a küszöböt átlépve, bátortalanul belépek az épületbe.

-J...jó napot. -hajolok meg egyből, hisz Pióca azt mondta, hogy egy őr nyit nekem ajtót, úgyhogy mégis csak úgy illendő, ha köszönök neki.

-Ne hajlongj itt össze vissza. -szól rám Pióca.

Hangjából ítélve tőlem tíz órára átlósan, olyan 7-9 méterre lehet.

-Gyere beljebb, hadd csukják be mögötted az ajtót. -utasít egyből a majom. Minek is vállaltam be ezt? Örülnöm kellene, hogy már nem zaklat suliba, és le kellett volna tiltanom egyből. Minek adtam esélyt egy hülye, perverz nyúl-pióca keveréknek?

Pár apró lépést előre totyogok és gyorsan kilépek a cipőmből.

-A kabátodat is vedd le, és vedd a jobb kezedbe, majd nyújtsd ki jobbra. -parancsolgat ismét Pióca, és még mindig nem jött hozzám közelebb. Mivel hülye vagyok, és simán eljöttem a házába, ami számomra teljesen idegen terep, így kénytelen vagyok azt tenni amit ő mond.

A botomat elengedem, és a lábfejemet aprót megemelve elkapom, mielőtt földet érne, a táskámat pedig leteszem magam mellé, így könnyedén kibújok a vastag dzsekimből, majd kinyújtom jobbra.

Valaki egy szó nélkül kiveszi a kezemből, és hallom ahogyan többen is motoszkálnak körülöttem, míg táskám is elkerül mellőlem.

-Ööö...-kapom fel vissza kezembe a botomat, és arra erősen rászorítva toporgok egy helyben, nehogy azt is kivegyék a kezemből.

-Ne legyél ennyire megszeppenve, a táskádat a szobámba viszik, a kabátod a fogasra lett akasztva, a cipőd pedig az állványra tették, ahova való. -sétál hozzám közelebb osztálytársam.

-Szuper, hogy te hozzá vagy szokva ehhez, de tudod nem vagyok hozzá szokva, hogy egyszerre hárman ugranak és csinálják meg ezeket a dolgokat, amit amúgy magamnak szoktam... -magyarázom, és szerintem hiába lennék itt éveket is akár, akkor se tudnék itt feloldódni. Azt se tudom hány ember lehet ezen a helyen a Piócán kívül.

Lehet ezért nem jött ki? Mert a csicskák köptek volna a szüleinek?

Kijelentésemre a mellettem lévő harsányan felnevet és kezét átdobja a vállamon, hogy így átkaroljon.

-Ne aggódj. Nem kell kényelmetlenül érezned magad, mert megcsinálják ezeket neked, ígérem a teremben csak mi ketten leszünk. -próbál nyugtatni, de nem nagyon megy neki. -Egyébként honnan tudod, hogy hárman voltak? -érdeklődik egy kis csend után, mialatt megindult velem egy irányba.

-Öhm...Hallottam a lépteikből. -magyarázom és mély lélegzetekkel próbálom visszaállítani a gyors szívverésem, ismét normális sebességűre.

Pióca először egyenesen előre, majd jobbra vezetett, s végül megállított. Én mint egy hülye már abban a hitben voltam, hogy bizony megérkeztünk a teremhez ahova a táncot ígérte, vagy esetleg a szobájához, de nem.

Egy lift ajtaja nyílik ki előttünk, mibe be megyünk és fogalmam sincs, hogy hány emeletet megyünk vele felfelé.

-Milyen magas a házatok, hogy lift kell bele? -kérdem meg kicsit félve. Ennél kínosabb helyzetben aligha voltam valaha. A suliban könnyű volt vele, mert úgy elküldhettem a francba, ahogyan csak akartam, de itt... én vállaltam be ezt az egészet, és még mindig nem bírom megérteni, hogy miért tettem.

-Nem olyan nagy, de fárasztó lenne napi szinten lépcsőzni. -magyarázza, majd beáll köztünk a kínos csend.

...

Most mondanom kellene valamit neki? Vagy ... neki kellene beszélnie?