𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

12.🌸

Utálom, hogy minden hiába volt, amit csináltam, de sebaj. Megoldom. Nem fog ki rajtam semmi. Jöhet a B terv. Ez már biztosan beválik és csak egy bukkanója van. Bár egyszerűbb lenne érdeklődnöm róla az osztálytársaimnál, de egyrészt nem vagyok velük olyan jóban, másrészt pedig égőnek tartom, hogy nem tudom a nevét. A tanár azzal kezdte a suli második hetét, hogy mindenkinek egyesével be kellett mutatkoznia nekem. Természetesen én bolond nem figyeltem a hangjukra, így nem tudom melyik név melyik hanghoz tartozik. Csoda hogy egy-két név egyáltalán megragadt. Idiótán azt számoltam hogy hány Kim van az osztályba. Ennek első hallásra semmi értelme, de olvasd csak vissza még egyszer a mondatot.

Megvárom, hogy vissza olvasd.

Nézd meg még egyszer, különben nem megyek tovább.

Na? Vissza olvastad újra?

Mi a tapasztalat?

Elsőre lehet értelmetlen, hogy Kim neveket számoltam, na de másodjára...Szerintetek is még nagyobb hülyeségnek hangzik?

Igen, nekem is.

Igazából csak azért csináltam, mert az idióta pióca eszembe juttatta, előtte való héten hogy a Park név nem nagyon gyakori, a Kim viszont igen. A volt osztályomban 29en voltunk és abból 20 Kim volt, így kíváncsi lettem, hogy ebben vajon mennyi van. Számoltam, hogy hányan vagyunk és még azt is, hogy hány kim van. Így lehet, hogy nem a nevekre és a hangokra koncentráltam. Hogy megbántam e? Igen, nagyon, de ez már mindegy. Azóta több mint három hónap telt el. Nincs más amit tehetnék. Barátaim még mindig nincsenek nagyon, ahogy már említettem, és addig nem is szeretnék senkihez hozzászólni, amíg nem tudom a piócám nevét.

Szóval a B terv... Csak jövő héten kezdhetek hozzá, de így legalább jobban ki tudom dolgozni a hétvégén a mellett, hogy egy csomó tantárgyra tanulnom kell. Vakon elég nehéz lenne puskázni, főleg hogy én vagyok az egyedüli, akit a tanárok általában mindig feleltetnek, témazáró, vagy röpdolgozat íratása helyett.

-Ne kövess! -állok meg a folyosón és nézek a mögöttem lévő cipőjének nyikorgásának irányába.

-Ne aggódj, csak ki kísérlek a suliból. Utána mennem kell órára. Amúgy mit beszélgettél az ofővel? Baj van? -érdeklődik, és ha most nem lennék vak, esküszöm lecsapnám.

-Nem tartozik rád, hogy mit beszéltem vele, és már megmondtam neked, hogy ne kövess. Nagyon irritáló, hogy egyfolytában a nyomomban vagy! -fonom össze karjaim és szorítom össze szemöldökeim. Ha már villámokat nem tud szórni a szemem, a megjelenésem legyen fenyegető.

-Dehát nem is zavarlak. Csak vigyázok rád. -tettet ártatlanságot.

-Vigyázz a farkadra, mert a végén meg találom rúgni! -vetem hozzá dühösen.

-Hmmm... Bánhatnál szebben is a dákómmal, és velem is. Nem ártottam neked semmit. -felel lágy hangon. Bár látnám ennek a mocsoknak a képét. Komolyan idegesít amit művel.

-De idegesítesz és zavarsz! Szívod a vérem! -teremtem le ismét, mire felsóhajt. -JiHyun küldött rám? -csúszik ki a számon a kérdés.

-Mi? JiHyun? Mi közöd van neked JiHyunhoz? Mit akar tőled? Ismeritek egymást ugye? Csak nem...

-Nem! NEM!... Csak...összetűzésem volt vele az első nap. Ennyi az egész. A neve véletlen egybeesés. -tudom le ennyivel, de a pióca makacs.

-Honnan tudod, hogy a nevére akartam rákérdezni? Még a mondatot se fejeztem be, de te egyből tiltakoztál. Most hogy mondod JiHyun megmagyarázhatatlan módon utál. Mi van köztetek? Mégis milyen összetűzés okozhatott neki ekkora gyűlöletet, hogy még te is azt feltételezed, hogy küldött rád valakit? -faggatózik tovább.

-Pióca, meg akarsz halni!? Ne kérdezősködj már ennyit! Nem tartozik rád! -ordítom le a fejét, mire nem érkezik egyből válasz. Megszeppent volna? Túl erős voltam? Nem baj. Legalább lehet leszáll rólam.

-Csak érdekelt mi van veled. Ha pedig JuHyun bánt, tehetek róla, hogy abbahagyja és leszálljon rólad. Miért nem hagyod, hogy segítsek?

-Inkább te szállj le rólam! Nem kell a szánalmad... Lehet megvakultam de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok semmivel se boldogulni. Rohadt zavaró, hogy ti egészségesek, azt hiszitek, hogy akinek valamije hiányzik, az már egyből egy fogyatékos életképtelen! Röhej az egész. -rázom a fejem hitetlenkedve az elhangzott mondataimra. Tényleg így gondolom és hihetetlen hogy minden ember ilyen. Először úgy gondoltam, milyen aranyosak, segítenek ahol csak tudnak, és kihúzzák a bajba jutottat a gödörből. Milyen jó hogy ilyen sok segítő kész ember él a földön. Ja persze. Azóta rá kellett jönnöm, hogy csak szánalomból teszik. Mert sajnálnak. De minek? Minek sajnálnak? Lehet nem látok, de így sokkal jobb lett a szaglásom és hallásom. Minden más érzékszervem megerősödött, mégsem kezdem el sajnálni a normálisakat, hogy "jaj szegénykék, nem hallják ha 15 méterre tőlük valaki elesik". 

Egy szó nélkül indultam tovább, de nem a kijárat felé. A táncterembe megyek. Vagyis csak én neveztem ki azt a termet tánc teremnek. Valójában a sulinak van egy nagyobb és egy kisebb tornaterme is. A nagyobban tesiznek most az osztálytársaim, a kisebben pedig van egy nagy tükör. Ez a terem túl kicsi a focizásnak vagy labdázásnak. Inkább edzeni, vagy nyújtani szoktak itt a diákok, persze én nem. Mikor ide jártam sokszor mentem oda órák után, ha egy kis kikapcsolódásra vágytam. Nem tagadom, szeretek táncolni, csak ugyebár mióta megvakultam nem csináltam. Na de ez lényegtelen. Úgyse fog senki látni, és már rohadtul hiányzik, úgyhogy miért ne?

-Nem arra van a kijárat. -szólal meg hirtelen a pióca. Na már vártam hogy panaszkodjon.

-Na ne mond pióca. -sóhajtok nagyot és hangomban érezhető az undor.

-Miért lettem pióca? -csodálkozik rá. Idióta...

-Mert rám tapadsz és nem árultad el a neved. -vonom meg vállaim. Szerintem jogosan beszélek. -Egyébként dolgom van még a suliban. Ne kérdezgess egyfolytában, inkább menj órára.

Az idióta megtorpan. Nem jön utánam, helyette a nagy tornaterem felé indul. Szerencséje, hogy nem követ. Már tényleg le akartam ütni, ha még egy kérdést fel mer tenni.

Az első dolog amit a suli üres folyosóin megtapasztaltam, az a csend. Hónapok óta nem tudtam egyedül közlekedni, mert pióca rám volt cuppanva, így fura. Zavaró az iszonyatosan nagy csend és képzeletemben azt látom, hogy az egész suli lélegzetét visszafojtva áll és engem néz. Tudom, hogy a folyosók üresek, hisz aki még a suliba van, annak jelenleg órája van, mégis...mégis zavar, hogy nem hallok semmit. Nyomasztó, hogy egyedül vagyok. Piócával legalább tudtam, hogy valaki figyel rám, és ha eltévednék, vagy éppen le terveznék esni egy szakadékba --amit ne kérdezzetek hogy kerülne a suliba-- akkor Ő megállít és irányba igazít.

-NEM! -dobbantok egyet a parkettán. Idióta gondolatok egy idiótáról! Örülök hogy az a flúgos leszállt rólam és elment órára! Egyedül akartam lenni, és ezt kihasználom! Táncolok egy kicsit abba a nyomorék teremben, majd kicsengő után egy negyed órával, hazamegyek.