𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

4.🌸

~

JungKook szemszöge:

Egy átlagos gimnazista vagyok, aki letagadja apját, anyjával pedig semleges kapcsolatot ápol, és túl sok bonyodalma volt előző iskolájában, így egy évvel ezelőtt új iskolába iratkozott, de szerencsére hamar beilleszkedett és barátokra lelt...

Még csak egy hete kezdődött a suli, de már most késésbe vagyok és rohanhatok, hogy el ne késsek, erre majdnem nekem hajtott egy idióta vadbarom autóval, így gyorsítanom kellett a futó tempómon, hogy azért csak ne jöjjön nekem, de pechemre az előttem lévő járdán egy csomó sulis sétált..

-Vigyázaaat! -ordítottam nekik, mire mind rám kapták a tekintetüket és arrébb is siettek, kivétel egy valakit, akinek sikeresen neki is csapódtam.

Először lebasztam, hogy nem lát e, vagy hall, majd megláttam a mellette lévő fehér botot, ami után kétségbe esve tapogatózott és leesett, hogy tényleg nem lát...
Nagyon megsajnáltam szegényt és nagyon megbántam, hogy így bántam vele, így odaadtam neki a botot és követtem.

Ahogy így jobban megnézem külsejét, nagyon aranyos fiú.
Fekete haja szemébe lóg, bár azt már nem mondhatom, hogy ezzel rontja a látását...
Fekete bő pulóvert visel egy fekete szakadt farmerrel és fehér cipővel, kezében pedig egy fehér bot.
Kicsi és vékony. Szinte csak csont és bőr, ahogyan így ránéz az ember.

A bejárati ajtónál szegény nem tudott bejutni, mert nem érezte, hogy hol van az egyébként bezárt ajtó és a többi diák csak videózta és nevettek rajta.

Most komolyan ilyen retardált mindenki, hogy egy vak fiúnak nem segítenek, inkább csak kinevetik és videózzák???

Gyorsan mellé siettem és behúztam az iskolába, majd az aulában is ugyan úgy húztam tovább, míg ki nem húzta csuklóját szorító kezemből.

Ekkor vettem észre, hogy a térde véres.  Basszus, ez biztosan az én hibám...

Nem akartam, hogy egyedül menjen el így a termében, de makacs volt és elsétált a földszinti mosdó felé, így én a saját termem felé vettem az irányt, ami az emeleten volt.

Fellépcsőztem, és bementem az osztálytermünkbe.

Végig azon gondolkoztam, hogy ki ez a fiú. Igaz, nem járok ide olyan sok ideje, de akkor sem láttam még eddig.

-Szia Kook. Mizu? Min gondolkozol ennyire? -nyújtja kezét felém Jihyun, hogy lepacsizzunk.

-Hali. Semmin, csak....mindegy. Véletlen fellöktem egy srácot. -mondtam kínosan, miközben lepacsiztam vele.

-Oh, baszki, haver te nagyon béna vagy. Múlt héten elkéstél, most meg random embereket löksz fel "véletlen"? -kérdezte nevetve.

-Ha, ha. Nagyon vicces. Tae még nincs itt? -kérdeztem a Jihyun melletti helyre mutatva.

-Még nincs...Lehet késik. -ránt vállat.

-Megeshet. Biztos megint elaludt. elhívjuk? -kérdeztem egy ördögi mosoly kíséretében, mire a másik csak rábólitott és elővette a telefonját.

Igazság szerint még nem nagyon ismerem őket, de velük kettejükkel jóban lettem az egy hét alatt, még ha nem is a legjobb baráti viszony van egyenlőre köztünk, hisz alig tudok róluk valamit.

-Szia TaeTaeee. -köszön bele Hyun a telefonba.

-Mmm...Mi? -kérdezi kómás hangon a vonal másik feléről. Egyértelmű, hogy mi keltettük fel.

-Nem tervezel ma suliba jönni? -kérdeztem nevetve a telefonba.

-De...de...már pont terveztem valamikor kelni...-válaszolja álmos hangon.

-Olyan nyugodt vagy. Ezek szerint van kikérőd az első óráról, ami három perc múlva kezdődik? -kérdezi Hyung nevetve.

-O, baszki! -ordít, mintha megcsapták volna egy kalapáccsal és már le is tette a telefont.

-Szerintem rájött. -mondom nevetve, mire a másik csak bólint

-Csendet! Mindenki a helyére! -jött be a tanár nagy hévvel és csapta be az ajtót.

Hú, ezt a tanárt nagyon nem bírom. Bár szerintem senki sem. Olyan...hogy is mondjam. Köcsög.

Ordibálására gyorsan bevetettem magamat a leghátsó padba, ami pontosan az ötödik pad volt, ugyanis a hátsók a terem legvégében vannak és könyveket pakoltak rájuk.
Ahogyan rá lehetett már jönni, nem Hyunie mellett ülök, hisz mellette Tae szokott, csak most elaludt, így gondolom már csak második órára jön be. De egyébként nincs messze tőlem Jihyun. Hozzám képest keresztben ül. Azaz a középső padsor negyedik padjába.

Már javában folyt az óra, mikor halk kopogást lehetett hallani az ajtó felől.
Nem értettem mi ez az egész, így Hyunra néztem, aki felhúzta kapucniát és a padon lévő kezeire hajtotta a fejét, mintha el akarna tűnni, vagy nem is tudom...

A halk kopogásnak hamar vége szakadt és a kilincs lassan kezdett lenyomódni.
Valaki bejön... -állapítottam meg magamban. Esküszöm valami géniusz vagyok, mivel az ajtó már nyílt is és belépett rajta... Az a fiú.

A vak fiú, akinek nekimentem reggel.
De várjunk... Mit keres itt? Rossz helyre jött volna?

-Elnézést a késésért. -mondja lehajtott fejjel és meghajol. Akkor ő most ide jár, vagy mi?

-Oh, Jimin. Azt hittem, hogy ide sem találsz és már pont küldeni akartam a megtalálásod érdekében Jihyunt. -mondja olyan kedvesen a tanár, ahogyan még sosem hallottam beszélni. Fura volt kedvesnek hallani, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy a vak srác, pontosabban ez a srác az osztálytársam??? Nem azért, mert zavarna, sőt, örülök is neki, csak fura, hogy eddig nem volt suliban és senki sem beszélt róla semmit. Meg miért pont JiHyunt akarta küldeni, aki azóta, hogy --ezek szerint-- Jimin belépett az osztályterembe, az asztalon fekszik pulcsijába bújva?

Nem nagyon értem a helyzetet, de ahogyan kivettem, a beszélgetésükből és a többiek egymás közti sustorgásából, ahogyan feltérképezték a fiút, ő is új diák lehet itt.

-...hadd nézzem, hogy hol is van szabad hely?...-zökkenek ki a gondolatmenetemből a tanár ezen mondatára.

Gyorsan felkapom a fejem, és a tanárnő ahogyan látom éppen ujjával mutogatva néz körben és ahol megáll az ujja, hogy van szabad hely, az a gyerek, aki mellett lenne, egyből megrázza a fejét, így a tanár tovább halad mutató ujjával. Most sok az üres, hely, hisz sokan betegek így a suli második hetében, mikor már kezdődik a normális tanítás, vagy esetleg egyes tantárgyakból már dolgozat is van. Milyen érdekes...Na mindegy is. A lényeg, hogy a tanár eljut az előttem lévő padig, ahol nem ül senki, így megállapítja, hogy tökéletes hely a vak fiú számára, és meg is mondja neki, hogy az utolsó előtti padba üljön be.

De most komolyan! Vagy én vagyok retardált, vagy mindenki más körülöttem, de egy vak gyereknek, ha azt mondod, hogy 'az utolsó előtti padba ülj le' az mégis honnan fogja tudni, hogy melyik az utolsó előtti??? Ha még azt mondaná, hogy a 'negyedik', de így? Szegény gyerek hogy találjon a megfelelő helyre? Tegye ki a kezét oldalra és pofozzon le mindenkit, aztán ahol nem talál arcot, oda üljön le, vagy mi???

A gondolatmenetem alatt a fehér bottal sétáló már meg is indult a padsorunkban és az asztalok lábát ütögetve lépkedett előre. Talán így számolja, hogy hanyadik padnál jár, vagy csak a többiek sípcsontját próbálja eltalálni?

Na de nem ez a lényeg. Biztosan tudja mit csinál, hisz határozottan lépked előre, míg mindenki más őt figyeli. Elég nyomasztó lenne, ha látná, hogy mennyien bámulják minden egyes mozdulatát...