𝔸𝕫 𝕖́𝕟 𝕠̂𝕣𝕒𝕟𝕘𝕪𝕒𝕝𝕠𝕞❀ |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

14.🌸

-Hyung, várj! -rohanok a Jihyun után. Jó ideig csak álltam egy helybe, miután Jimin olyan megdöbbentő dolgot mondott, és egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy most melyik után menjek, de mivel nagy eséllyel Jimin nem árult volna el nekem semmit, mert --99%-osan biztos vagyok benne-- utál, így hyungomra esett a választás. Max lelkizünk egy jót, mi baj lehet?

-Várj már meg! -ugrok elé, hogy ne tudjon tovább menni, és még kezeimmel is vállát fogtam, biztos ami biztos. Ha nem akar beszélgetni, a végén elrohanna. -Mi volt az amit Jimin mondott? Mi az, hogy elvette tőled azt ami a legfontosabb volt számodra? Egyáltalán honnan ismeritek egymást? -teszem fel egyből kérdéseimet.

-Gyerek korom óta ismerem a szüleim miatt. -von vállat. -És hogy mi a legfontosabb számomra, azt legjobb barátomként neked kéne tudnod a legjobban. -válaszol fapofával.

-De hisz sose mondtad! -emelem meg hangomat, és szerintem nagyon jogos az amit mondok.

-Ch...Sose mondtam...Szerintem igen is sokat meséltem róla, csak lehet nem esett le neked, hogy akiről áradozom az életem legfontosabb személye. -forgatja meg szemeit, de ez éppen nem nagyon hat meg. Inkább szavaira figyelek. Azt mondta, hogy egy személy? Az édesanyjáról tényleg sokat áradozott, de őt hogy tudná elvenni tőle egy vak fiú? Ez hülyeség.

-Tudom ki életed legfontosabb személye, de még mindig nem találom az összefüggést. Azt mondtad anyukád külföldre ment dolgozni, akkor mégis hogy kapcsolódik ez Jiminhez? Miatta kellett kimennie, vagy mi? Még mindig nem árultad el azt se, hogy milyen kapcsolat van közted, vagy a családod és Jimin közt. -hozom érveim és kérdéseim. Nem tudom miért nem képes elmondani. Azt mondta én vagyok a legjobb barátja, akkor miért kell hazudni nekem és kitérni a válaszaim elől?

-Felejtsd el. Nem értenéd. -rázza le vállairól kezeim, és újra meg akar indulni, de ismét megállítom.

-Nem! Ne menekülj el és térj ki a válasz elől! Ha a legjobb barátodnak tartasz, szerintem megérdemlem, hogy tudjam! -szögezem le parancsoló hangon.

-Anya nem ment ki külföldre...-kezdi halkan Jihyun.

-Hát akkor? Elköltözött? -sürgetem mégtöbb kérdéssel. Még ma meg akarom ezt beszélni vele személyesen, de apának nem jeleztem, hogy lenne valami délutáni  elfoglaltságom, így ha nem érek haza időben, dühbe gurul.

-Nem...másfél éve meghalt. -könnyesedik be szeme válasza közben, amire összeszorul a szívem, de még mindig nem értem az összefüggést. Hogy jön a halálához Jimin?

-De akkor hogy...-kezdek kérdésembe, azonban félbeszakít.

-Ne mond ki a nevét, oké? Autóbaleset volt. Miatta kellett anyának mennie aznap...ha Ő nem...-magyarázza, de elcsuklik hangja és nem tudja befejezni mondandóját.

-Autó baleset? Anyukád Jimint vitte valahova és baleset történt? -próbálom össze rakni a képet, és mondatomra ugyan bólogat, de szavaiban keserűség van.

-Lehetne hogy leszállj a témáról? Nem akarom hallani a nevét és a balesetről se többet! Nem véletlenül nem mondtam el! Nem lehetne hogy leállsz a kíváncsiskodással és nyugton hagyj végre? Pont olyan vagy mint Ő! Minden lében kanál! -kiabálja sírva, és mielőtt válaszolni tudtam volna, egy bosszús pillantást követően, elrohan. Utána tudtam volna menni, mégse tettem. Igaza van. Túl feszítettem a húrt... Ha egyedül szeretne lenni, akkor nem feszegetem tovább a témát, és úgy érzem nála már nem is fogom ezt felhozni.

De mire értette azt, hogy "olyan vagyok mint ő"? Jiminre célzott? Jimin is tudni szeretett volna róla valamit? Azt mondta a szülei miatt ismeri. Akkor gyerek kori barátja lehet? Vagy Jimin szülei és az övéi barátok voltak? Miért nem tud egyesen válaszolni?

"Nem véletlenül nem mondtam el!" -idézem fel szavait magamban, ami eléggé fájt elsőre is, nem hogy még másodjára. Elég rossz barát lehettem, ha kezdettől fogva hazudott. Vagy inkább most vagyok az. Tapintatlan voltam és meggondolatlan.

Ahj, én hülye! Kellett nekem belemennem ebbe az egészbe! Rájuk tartozik hogy milyenek egymással, nem rám!

Nagy sóhajok közepette sétálok haza tudván, hogy késve érkezek majd meg, ráadásul hiába maradtam ki eddig, mert Jihyunnal se oldódtak meg a dolgok. Sőt. Még rontottam is a helyzeten. Ha kosarazni mentünk volna, simán felhívom, vagy üzenek apámnak, hogy tanulok a könyvtárban, vagy kioktatok egy fiatalabb kölyköt, mert az ilyesmik miatt kint maradhatok, de most csak 20 perces késésem van, és indokom semmi.

Ahogy belépek a házunk ajtaján, apám a nappaliban, a kanapén ül egy pohár borral a kezében és merev, szigorú tekintettel néz felém.

-Le akartalak szidni. Erre mintha megérezted volna, késtél pontosan 21 percet és 43 másodpercet, ami azt jelenti, hogy majdnem 22 percet. -néz órájára közben. -Szóval? Mit akarsz, mivel kezdjem? A szokatlan kiadásaid listájával, a jegyeid romlásával, az új osztálytársaddal, Park Jihyunnal, vagy a jelenlegi késéseddel? -sorolja egymás után, mindet egy aktából kiolvasva. Nevetséges egy apa. Azt se tudja mi van velem, csak a rám állított emberei viszik neki az információt a saját gyerekéről, azonban mikor Jimin, majd Jihyunt említette, megállt bennem az ütő. Ennek a "beszélgetésnek" iszonyatosan rossz vége lesz, azt már most érzem. Pedig már örültem a gipsz nélküli kezemnek.

-Rám nézz, ha hozzád beszélek! -üvölti el magát hirtelen, mire felkapom a fejem. -Nézz szembe velem, életed végéig, megértetted? Az hogy a padlót bámulod egyáltalán nem tisztességes! Húzd ki magad és nézz szembe a hibáiddal! -kiáltja, a teás asztalra csapva az aktámat, minek külsején az én nevem szerepel. Elég vastag pakk gyűlt össze az évek során. Azt se tudom már hanyadik mappa ez, ami nekem lett kezdve. Minden évem, minden napom, minden cselekedetem feljegyezve. Viselkedésem és büntetések is egyaránt összegezve. Ez vagyok én neki. Pár leírt papír, egybe gyűjtve. Ezekből állapítja meg, hogy milyen vagyok, vagy mit tesz velem. Undorodom Tőle és a módszereitől. -Azt kérdeztem, megértetted?! -szól rám ismét. El is felejtettem, hogy kérdezett, annyira elvesztem a gondolataim sűrű fellegében.

-Igen...Apám. -válaszolok érthető, hangos és egyenes szavakkal, mégis az "apa" kifejezésnél a hányinger kerülgetett. Lehet ki is nyírna, ha megmondanám neki a magamét egyszer, de úgy igazán.

-Helyes. A jegyeid, mint mondtam, romlanak. Park Jimin, vagy Park Jihyun az oka? -tesz fel egy újabb kérdést. Ha a válaszom után bántani meri bármelyiket is, én esküszöm örök életemre letagadom, hogy az apám.

-Egyikőjük sem. A rossz jegyeimről én tehetek. -jelentem ki magabiztosan.

-És a pénz amit költöttél? Mi az az új tablet vétel? És hány embert is fizettél le az iskolából, hogy tegyen meg neked dolgokat? Díjazom, ha a hatalmad gyakorlásáért teszed, azonban ez teljesen más, nem igaz? Minek vettél ilyet annak a fiúnak? -kér számon rajtam mindent.

-Az én pénzem. Nem abba fektethetem amibe jónak látom? -kérdezek vissza egyenes válasz helyett.

-De igen. Annak függvényében, hogy az a befektetés jövedelmes lesz. Mit nyersz egy vak fiú sugar daddyjeként? Ráadásul a testvérének Park Jihyunnak is fizettél már egy csomó mindent! Miért segítesz egy nincstelen testvérpárt? Az egyik nyomorék és év vesztes. A másiknak semmi felmutatható sincs a teljesítményében. Csoda ha nem bukik meg! -teremt le apám, mire nem tudok egyből felelni. Tehát tényleg testvérek? Jihyun sose említette, hogy lenne testvére. Mindent tagadott, de Jimin is.