Szabadíts fel! /Befejezett/

11. fejezet

Matéo

– Téo, vigyázz!

Matéo az utolsó pillanatban hajolt el a labda elől, mielőtt az fejbe vágta volna.

– Ábrándozni jöttél vagy focizni? – kérdezte Techno. – Mi bajod van? Type szokott máshol járni fociedzés alatt, nem te. Ha a csuklód fáj, minek jöttél? Sérülten amúgy sem kellene edzésre járkálnod.

– Jól van a csuklóm. Különben is, lábbal kell rúgni a bőrt, nem kézzel. Kosárra nem megyek.

Matéo még a mostoha-unokatestvére által ismerte meg Technót – nemcsak osztálytársak voltak, de együtt fociztak a gimiben. Néha gyakorlásképpen hármasban rugdalták a labdát hétvégente, vagy közösen ettek egy jót, mélyebb barátság azonban nem alakult ki Matéo és Techno között.

– Nekem mindegy, nem az én csuklóm – vont vállat Techno. – De tényleg minden oké veled? Furcsán hallgatag vagy.

Bár nem beszélt annyit, mint Techno – a fiú szája sosem áll be –, tény és való, hogy őt sem kellett félteni. Nem szokása, hogy egy szót sem szól az edzés alatt. Azonban tegnap óta nem tudta Tart és a rémálmát kiverni a fejéből. Olyan emlékeket ébresztett benne, amelyeket jó mélyen eltemetett magában, és amiktől nem tudott az éjszaka aludni. Csak azért jött ma focizni, hátha kitisztul az agya, de semmi hasznát nem látta. Összefacsarodott a szíve, ahogy felidézte Tar szenvedését. Vajon csak egy rémálom volt, vagy több annál? Újra és újra feltette magának a kérdést. Pontosan tudja, néha valóság rejlik az álmok mögött.

– Miért ne lennék jól? Csak kicsit tompítanak a fájdalomcsillapítók.

– Akkor inkább ülj le – javasolta Type barátságtalanul. – Kell a fenének még egy baleset. Én többet be nem viszlek a kórházba, ha kitöröd a nyakad.

– Ez meg a másik – sóhajtotta Techno. – Meddig fog még a szobatársával háborúzni? Én őrülök bele!

– Kérsz fájdalomcsillapítót? – ajánlgatta Matéo.

– Inkább lónyugtatót, köszi – bólintott Techno.

– Bocs, állatorvos nincs a családban. Viszont inkább lépek, nincs focis hangulatom. Be kell ugranom a legjobb barátomhoz. – Matéo köszönés nélkül távozott. Úgy érezte, látnia kell Tart, hogy megnyugodjon.

***

Matéo ezúttal a hátsó ajtón sétált be a barátja házába. Általában nem szeretett tiszteletlen lenni, és csak úgy betörni más otthonába, de a legjobb barátjánál ez talán hívatlanul is megengedett – főleg, hogy napi szinten járt már ide. Ha Tar esetleg éppen alszik, a csengő csak felébresztette volna.

Ám ahogy betoppant a nappaliba, a lépcsőn Tar jött le pizsamában. Először döbbenten megtorpant a láttán, talán kicsit meg is ijedt, de hamar elmosolyodott.

– P'Téo! P'Tumot keresed?

– Elhoztam neki a jegyzeteket. – Féligazság. Valóban jegyzetelt Tumnak, aki ma itthon maradt ápolni az öccsét, és valószínűleg el is hozta volna valamikor, de maga előtt nem tagadhatta, hogy a fiatalabb testvér miatt rohant ide az edzésről. – Jobban vagy?

Miközben Tar válaszolt, megtette a maradék fokokat, és megállt néhány méterre Matéótól a nappaliban:

– Ma már minden bennem maradt, amit ettem. A lázam sem magas.

– Ennek igazán örülök – mondta Matéo őszintén.

– Tar, kihez beszélsz? – hallatszódott odafentről Tum hangja, és néhány pillanat múlva megjelent a lépcsőn. – Oh, Téo, hát te?