Szabadíts fel! /Befejezett/

10. fejezet

Matéo

– Azt hittem, a kezedet intézted el, nem a szádat. – Tum homlokráncolva nézett rá, miután leült Matéo mellé. – Az harapásnyom? Wan átment hozzád az este? – kérdezte fülig érő szájjal.

– Mindenre igen a válasz, csak annyi különbséggel, hogy ez nem Wan harapása, ahogy te gondolod, hanem a sajátom.

Tum értetlenül felvonta a szemöldökét.

– Ezt most elmagyaráznád, kérlek? Úgy érzem, jócskán lemaradtam valamiről.

– Wan egy elmebeteg ribanc – jelentette ki Matéo hűvösen. Nem szokta szidni az embereket, ha nem szolgálnak rájuk, de ami köztük történt... Mintha felhúzták volna, levegő nélkül hadarni kezdte a sérelmét. – Épp a halálomon voltam tegnap este, aludni készültem, mire Wan megjelent, hogy jaj az ő drágája megsérült, bla bla. Az ő drágája fél percig tartott. Amint megtudta, hogy nem hoztam neki semmi ajándékot Franciaországból, akkora hisztit csapott, hogy beszakadt a dobhártyám. Utána, mint derült égből villámcsapás, azért kezdett sipákolni, hogy nekem sosincs időm rá, mert mindenki más jobban érdekel nála. Nos, ez a mindenki más az óráim az egyetemen, az edzéseim, mert persze az embernek legyen kockás hasa, de azt a legyek hordják oda, mert ha sportolok, nincs időm rá, és Tar, akit korrepetálok. Dolgozni sem lehet? Már az is bűn? Amikor közöltem vele, hogy amit csinál, alaptalan, és állítsa le magát, mert nincs szükségem feszkóra, kitalálta, hogy nem törődöm vele és az érzéseivel, és akkora pofont adott, hogy örültem, amiért csak a számat haraptam el, nem pedig a nyelvemet le. Annyira fáj az arcom, hogy már el is törpül mellette a csuklóm. Nem tudom, hogyan nézhettem be, hogy ez a csaj ennyire dilis.

Tum néhány szívdobbanásnyi ideig csak pislogott.

– Hű, ezt fel kellett dolgoznom. Azért levegőt is vehettél volna.

– Nem is tudom, minek jöttem be az egyetemre – ingatta a fejét Matéo. – Annyira kivagyok. Fáj mindenem.

Tum rátette a kezét a vállára, és komolyan belenézett a szemébe.

– Annyira örülök, hogy nem hagytad ki, és láthatlak ilyen kivert kutyaként.

Matéo nevetve félrelökte a barátja kezét.

– És még én vagyok bunkó, ugye?

– Természetesen.

A beszélgetésüket Tum telefonja zavarta meg, mire a fiú összevonta a szemöldökét.

– Ez Tar iskolája... Mindjárt jövök.

Matéo követte a pillantásával, ahogy kiment a teremből, majd a tekintete megakadt Tharnon. Akaratlanul is egyre jobban érdekelte, mi történt a múltban. Borzalmas volt látni, amiért Tar egy egyszerű hógömb összetörésétől kis híján összeomlott, és nem értette, mi válthatta ki ezt belőle. Alig pár euróért vette azt a nyomorult gömböt! Szerencsére meg tudta oldani a helyzetet – sokkal szívesebben nézte Tar lelkes arcát, miközben Franciaországról beszélgettek. Látta benne a gyermeki kíváncsiságot és az őszinte érdeklődést, ami felettébb aranyossá tette. Matéo szíve a mosolya puszta gondolatától elolvadt.

Tum idegesen jött vissza.

– Mi történt? – kérdezte Matéo aggodalmasan.

Tum megállt a padjuknál, a lábával a padlón dobolt.

– Tar beteg lett, és nincs ki érte menjen. A szüleink külföldön vannak, a professzor pedig azelőtt a giminkben is tanított, mielőtt idekerültél. Röviden, fúj rám, úgyhogy nem hiányozhatok egy előadásáról sem, ha nem akarok megbukni. Ma már találkoztam vele, tudja, hogy itt vagyok. Ha igazából rosszul lennék, akkor sem mehetnék el, mert kifogásnak gondolná.