Szabadíts fel! /Befejezett/

33. fejezet

Tar

Tar mellkasa összeszorult, ahogy az utcán sétálva a telefonjára pillantott. Matéótól kapott üzenetet. Biztos volt benne, hogy a fiúnak van logikus magyarázata Benre, mégsem vitte rá a lélek, hogy beszéljen vele. Talán ez egy jel volt. Mióta összejöttek, csak azon gyötrődött, hogy nem elég jó Matéónak, nem tudja megadni neki, amire vágyik, ráadásul elutazik. Nem lehetett véletlen, amiért most tudta meg, a fiúnak nem ez az első bonyolult kapcsolata. Matéo nem érdemli meg még egyszer, hogy ilyenbe keveredjen. Napok óta készült rá, hogy ezt elmondja neki, de ugyanazt érezte, mint Tharnnál: képtelen lenne a szemébe nézni, miközben elengedi a kezét.

Visszarakta a telefont a zsebébe, és igyekezett mélyeket lélegezni. Hiába hullott megint darabokra a szíve, most a jelenre kellett koncentrálnia: ha a szívét nem is, magát még megmentheti. Ha ezt most megteszi, visszakapja a videóját. A gyomra azonban görcsben állt. Lehet, Type is rábólintott a tervre, de akkor sem tudott megnyugodni. Gyűlölte, amiért ezt kell tennie Tharnnal.

Megállt a hatalmas épület tövében, és felnézett a felhők közé nyúló hotelre. Hányinger kerülgette. Miért folyton egy hotel? Lhong még ilyenkor is gyötörni akarja?

Miközben Tar az emlékek elűzésével küszködött, egy idegen férfi jelent meg mellette. Köpcös alak volt, mogorva tekintettél, a puszta látványától kiverte Tart a víz.

– Te vagy Tar? – dörmögte a férfi.

Tar szája kiszáradt, csak bólintani tudott.

– Tudod, mi a dolgod, igaz?

Tar egy lépést hátrált. Tudta, mit tervez Lhong, de nem tudott volna barátságosabb férfit küldeni? Nem mintha Tarnak bárki idegen barátságos lehetett volna, ám ettől a fazontól úgy érezte, menten elájul.

– Mi van? Süket vagy? – förmedt rá a férfi. – Nem mondták, hogy egy félkegyelművel kell dolgoznom.

Tar fejében ordítottak a gondolatok. Mi van, ha Tharn nem jön utána? Ha Lhong átverte, és ez a férfi nincs mindenbe beavatva? Ha valóban berángatja a hotelszobába, és senki sem fog segíteni neki? Nem élné túl, ha még egyszer megtörténne vele...

– Na mindegy, neked úgyis csak nyivákolnod kell, úgyhogy leszarom, mit tudsz, és mit nem.

A férfi elkapta Tar karját, és befelé cibálta a hotelbe.

Tarból nyomban kifutott minden vér. A szíve hevesen kalapált. Egyszerre rázta a hideg és folyt róla a veríték. De arra sem volt ereje, hogy tiltakozzon. Úgy érezte, mintha nem is önmaga lenne. Remegő lába magától mozdult, hagyta, hogy az idegen erőszakosan ráncigálja maga után. A környezetéből szinte semmit nem érzékelt. Pánikszerűen, könnyes tekintettel kapkodta a fejét, hátha valaki segít neki. Mindenki elfordult. De hát miért is segítene rajta bárki? Magára maradt, mint múltkor is. Bénító félelemmel a szívében botorkált fel az emeletre.

Ám amint meglátta a hotelszoba ajtaját, amit a férfi ki is nyitott, visszatért belé a lélekjelenlét. Elöntötték arról az estéről az emlékek, és nem kapott levegőt. Eszeveszettül vergődni kezdett.

– Engedjen el! Hagyjon békén!

Az idegen úgy magához szorította, hogy Tar alig bírt megmozdulni. Eleredtek a könnyei a tehetetlen félelemtől.

– Ne akadékoskodj, fizettem érted, az enyém vagy!

Tar feje zúgott. Tudta, hogy Tharnnak egy férfi elől kell megmentenie, de arról szó sem volt, hogy Lhong már megint egy ribancnak állítja be! Miért teszi folyton ezt vele?