Szabadíts fel! /Befejezett/

24. fejezet

Tar

Tar hosszú percek óta ült az ágya szélén, és csak lesett ki a fejéből. Kivételesen nem Tharnon, Lhongon vagy a nyomorán kattogott, a gondolatait teljesen Téo töltötte ki. A rengeteg érzés, ami mostanság benne kavargott vele kapcsolatban. Valójában ezen nem sok gondolkodnivaló akadt, pontosan tudta, mit jelent, sokkal inkább a hogyan nem hagyta békén. Szentül meg volt győződve róla, hogy ha ki is szeret valamilyen csoda folytán Tharnból, képtelen lesz újra közel engedni magához bárkit is. Mégis talán a legfontosabb kérdés az volt, mihez kezd ezzel.

Lehunyta a szemét, és hátradőlt az ágyán. Felidézte magában, milyen volt Téo ölelésébe veszni, és azt kívánta bár ott ragadhatna. De kit akar becsapni? Egy kapcsolat nem ennyiből áll, az ő részéről pedig ez minden, amit nyújtani tud.

– De hogyan engedjem el? – suttogta Tar az üres szobának. Képes lenne csak barátként nézni továbbra is Téóra? Nem mintha lenne választása...

Hirtelen ötlettől vezérelve felült, és ölbe vette a vázlatfüzetét. Csak Téo társaságában kezdett újra alkotni, magányosan még mindig nem forgatta a ceruzát. Most viszont a szíve vezette a kezét. Minden húzással egyre ismerősebb vonalak rajzolódtak ki a lapon. Markáns állkapocs, pimasz mosolyú száj, ravaszan csillogó szem, rakoncátlan hajtincsek, kihívóan felhúzott szemöldök, a balban egy piercing. Tar ekkor döbbent csak rá igazán, mennyire ismeri már ezt az arcot. A kis heget a szája jobb sarkában, egy mikroszkóp méretű anyajegyet a bal szeme alatt, egy egykori fülbevaló behegesedését a bal fülében. Más számára ezek apró részletek, talán még Tum sem figyelte meg ennyire. Tar viszont úgy ismerte, mint a saját tenyerét.

Önkéntelenül elmosolyodott a kész rajz láttán. Döntött. Neki épp elég, ha Téo mellette áll ezekben a nehéz időkben, aztán úgyis elmegy Franciaországba, Téo pedig élheti az életét nélküle. Amilyen jóképű, biztosan talál valakit, aki megérdemli a szerelmét, és minden téren boldoggá teszi.

Összecsukta a füzetet, ezzel eltemetve magában is Téót.

***

Erős elhatározása addig tartott, amíg másnap meg nem látta Téót besétálni a nappaliba. A fiú kivágott ujjatlanja alig hagyott valamit a képzeletre, szaggatott farmertérdnadrágja kifejezetten szívdöglesztően állt neki. Tar levegőt is elfelejtett venni. Úgy megmerevedett a lépcső közepén, mint egy szobor.

– Watdee – köszönt Téo mosolyogva. – Mi újság?

Tar reflexszerűen összeérintette két kezét az arca előtt.

– Sawatdee krup.

Teó felvonta egyik szemöldökét, és látszólag a nevetését próbálta visszafojtani.

– A kecskés incidens után már nem vagyunk haverunk, vagy mire ez a visszafokozás?

Tar fülig vörösödött, és szeretett volna helyben elsüllyedni. Elfelejted P'Téót, mi?

– Csak elgondolkodtam, nem figyeltem – motyogta.

(A sawatdee krup/ka formális köszönés, haverok között gyakori a watdee. Téo francia lévén amúgy is lazábban kezeli az illemszabályokat, így Tarral már kerültek olyan közel egymáshoz, hogy az informális köszönést használják.)

– Legalább illedelmesen vagy bamba – mulatott Téo. – Én legutóbb, amikor elgondolkodtam, a tanáromnak is azt mondtam, watdee. Nem győztem bocsánatot kérni utána.

Tar észrevétlenül kifújta a bent tartott levegőt. Jobb lesz, ha gyorsan összekapja magát, különben hosszú lesz ez a kis idő, amit még Thaiföldön tölt.