Szabadíts fel! /Befejezett/

26. fejezet

Tar

Téót újra látni olyan volt, mintha az eddig fekete-fehér festmények színeket kaptak volna. A szürke nap fénylő sárga lett, és bearanyozta az egész tájat.

Tar szája nyomban fülig ért, és legszívesebben a nyakába ugrott volna, amikor meglátta Téót a lépcső aljánál támaszkodni. Bár már a szobájában sejtette, miért kell haladéktalanul lejönnie a nappaliba – ugyanis Téo elmésen sms-ben írta meg neki –, szembesülni a valósággal sokkal jobb volt.

– Visszajöttél – mondta ki Tar a nyilvánvalót vidáman, és lesietett a fiúhoz.

– Mondtam, hogy hétvégén találkozhatunk – mosolygott Téo. – Felkészültél?

Tar mély levegőt vett. Fel. Egész héten erre készültem.

– Mit tervezel? Megint medencézést?

– Nem – nevetett fel Téo. – Most kész programmal jöttem.

Tar gyomrában egyből kíváncsi bizsergés gyúlt.

– Igen? És mit találtál ki?

– Majd meglátod – kacsintott rá Téo, és az ajtó felé biccentett. – Gyere!

***

– Kifogy a benzin, mire eljutunk valahova – közölte Tar. Noha a bangkoki forgalom hatalmas és lassú, úgy érezte, sehova sem tartanak. Mintha Téo céltalanul keringene a városban.

Téo bazsalyogva rásandított.

– És ha csak kocsikázni hoztalak?

– Hát ha a kész program nálad ezt jelenti, akkor szerintem baj van a thaioddal. Angol helyett most thai korrepetálást tartsunk?

Téo jóízűen felkacagott.

– Mindjárt ott vagyunk.

Tar lelkesen az ablak felé fordult, és az elsuhanó üzletek és egyéb szórakozóhelyek között megpróbálta kitalálni, vajon mi lehet a célállomás. Eddig többnyire olyan helyre mentek, ahol kettesben lehetettek, Téo ismerte azokat a gyűlöletes korlátait, kivétel volt az állatkert. Vajon megint ehhez hasonlót talált ki? Tar mindent kinézett már Téóból.

Néhány percre rá a Lumpini Park mellett parkoltak le.

– A parkba hoztál?

Tar annyira megdöbbent ezen – valahogy sehogy sem jutott eszébe ez az eshetőség –, hogy nem tudta, mit reagálhatna rá. Sűrűn pislogott Téóra.

Téo értetlenül nézett vissza rá.

– Mi az? Most jó vagy rossz? Sokszor kijárok ide futni, nagyon szeretem.

Tar körbenézett a trópusi növényekkel körülölelt parkban, amelynek közepén egy mesterséges tó terpeszkedett. Gyerekként járt itt utoljára.

– Tetszik – fordult vissza mosolyogva Téóhoz. – Csak az állatkert után nem erre számítottam. Vagy még korai megkönnyebbülni?

– Jófiú leszek, ígérem – vigyorgott Téo. – Pikniket terveztem, mert kajával nem lehet mellé lőni. Ki az, aki nem szeret enni?

Tar ezen jót nevetett. Észrevette már, hogy Téo általában a hasával gondolkodik először, aztán az agyával.

– Van aerobik is – folytatta Téo –, de gondolom, az nem érdekel. Kosárlabdázhatunk, van a csomagtartóban labda, vagy bérelhetünk vízi biciklit.

Tar felvonta a szemöldökét.

– Kosárlabda? Látod, milyen magas vagyok? – Örülhet, ha eléri Téo állát.