Szabadíts fel! /Befejezett/

18. fejezet

Matéo

– Ma hogy van Tar? – érdeklődött Matéo, amint leült Tum mellé a padba. Hiába írt rá tegnap, miután hazaért az áruházból, Tar azóta sem reagált. Még csak meg sem nézte – vagy ha látta is, nem ment rá az üzenetre.

Tum a fejét ingatta.

– Miután elmentél, csak fürödni jött ki a szobájából. Nem vacsorázott, a reggelit is alig bírtam lenyomni a torkán. Nem tudom, mi van vele.

Matéo próbált közömbös arcot vágni. Ki sem jött a szobájából? De hát láttam az áruházban! Haver, észre sem vetted, hogy az öcséd kiszökött? De mindezeket nem mondta ki hangosan. Fogalma sem volt, mi történik Tarral, ám azt biztosra vette, hogy nem ok nélkül csinálta. Ahogy megismerte, nem az a kiszökdösős fajta. Sőt! Biztosra vette, hogy eddig valóban nem hagyta el a házat, látszott rajta, mennyire megviselte az a dolog, bármi is legyen az. Mi a franc történt veled, Tar? Mit csináltál tegnap?

– Azért átmegyek megtartani az angolt. Talán jót tesz neki, ha nem engedjük a szobájába begubózni. – Igazából gőze sem volt róla, mennyire segítene ez rajta, de azt tudta, hogy mellette akar lenni. Még akkor is, ha nem tehet semmit, neki már elég, hogy ebben az egy órában ott lehet vele. Ezt meg azért nem mondhatta el Tumnak.

– Ahogy érzed – hagyta rá Tum. – Ingyen jársz hozzánk, ő meg biztosra veszem, hogy most nem figyel.

Való igaz, hogy Matéo egy ideje már visszautasította Tum pénzét. Amíg szívességből Tum kisöccsét tanította, addig nem akadt problémája a fizetéssel. Olcsóbban vállalta, mint egy rendes tanár, és megdolgozott a pénzéért. Ám amint Tart a barátjának fogadta, és mélyebb érzések is fellobbantak a bensőjében, már pofátlanságnak tartotta elfogadni.

– Te hogy vagy?

Tum először furcsállva nézett rá, mintha nem számított volna ilyen jellegű kérdésre, majd düh torzította el a vonásait.

– Szétvet az ideg, miközben megszakad a szívem. Szerinted hogy vagyok?

– Csak azért kérdeztem, mert néha segít, ha az ember kibeszéli magából, ami a lelkét nyomja.

Tum ölni tudott volna a pillantásával.

– Akkor lennék jobban, ha kitaposhatnám Tharn belét... Vagy ha Tar végre elmondaná, miért van ilyen állapotban – tette hozzá kissé megnyugodva. – Én is szakítottam már. Egy sima szakítás nem ilyen. Fáj, de nem fordít ki ennyire magadból, ráadásul évekig. Kell valami másnak is lennie.

Matéo egyetértően bólogatott, de mielőtt megszólalhatott volna, Tum belé akasztotta a szót.

– Ha megint elkezded Tharn védőbeszédét, esküszöm, kirúglak a padból.

– Nyugodj meg, eszembe sem jutott – higgasztotta le Tumot. Ha Tharnról volt szó, bármit kinézett belőle. – Meg akartam kérdezni, hogy mennyire jutottál közel hozzá.

Tum megvonta a vállát.

– Úgy éreztem, jó irányba haladunk. Abban az egy évben minden kapcsolat megszakadt közöttünk. Csak enni járt le, legfeljebb ott beszélgettünk, de azon kívül a szobájában ült. Néha megöleltem, és vigasztaltam, de ennyi volt. Aztán mostanában már egyre több időt töltött a szobájában kívül. Leült velem filmet nézni, evés után is ott maradt beszélgetni. Nem tértünk vissza a rendszeres testvérprogramokhoz, de határozottan volt valami. Mégsem mondott el semmit, most pedig újra bezárt. Úgyhogy ha arra akartál kilyukadni, vajon ki tudok-e szedni bármit Tarból, a válaszom határozottan nem. A múltból okulva pedig nem akarom újra nyaggatni. Azzal csak visszamélyíteném a szakadékot kettőnk közé.