Szabadíts fel! /Befejezett/

28. fejezet

Tar

Matéo: Ma nem tudok átmenni hozzátok délután. Este, miután elmentél, találkoztam egy ismerősömmel, és... Hát leírom kerek-perec, megfürödtünk a jéghideg szökőkútban. Tüdőgyulladásom szerencsére nincs, de lázasan fekszem az ágyban.

– Tényleg felvásárlod Téónak a boltot? – kérdezte unottan Tum. – Aranykanál van a szájában, és szolgálók lesik minden panaszát. Nem kell még neked is pátyolgatnod.

Tar, mint aki meg sem hallotta, pakolta tovább a kosárba a nasikat. Éppen a sima és a csípős hínárchips között vacillált. Végül berakta mindkettőt.

Kihúzva magát Tum mellé lépett.

– De látod a fejlődésem? Itt vagyok veled a boltban, és nem akarok elrohanni.

– Az éremnek is két oldala van. Nem marad pénzem, mire végzünk.

Tar lesajnáló pillantást vetett rá, mire Tum nevetve magához húzta.

– Büszke vagyok rád, amiért itt vagy – borzolta meg a haját. – De most már tényleg fejezzük be.

– Te nem veszel neki semmit?

– Mindet én veszem neki, öcsi.

– Jó, ez jogos – ismerte el Tar. – Kell a pénzem az egyetemre. Nem olcsók a művészkellékek. Én csak ezt tudom megvenni neki – emelte fel a hínárchipset.

– Az is bőven sok. Lázas, nem halálos beteg. Nem kell ennyire kedvesnek lenned.

– Te meg néha lehetnél kedvesebb a legjobb barátoddal.

– Szoktam. Csak ezek szerint te nem látod. Sok mindent nem tudsz.

***

– Tum, Tar! – üdvözölte a két érkező fiút Matéo. – Örülök, hogy látlak titeket. Jobban néztek ki, mint én.

Mi tagadás, vöröslő orral, fakó szemmel, fehér arccal Matéo valóban nem nyújtott lehengerlő látványt. Pedig Tar egészen idáig azt hitte, ő még betegen sem tud rosszul kinézni. Nem mintha zavarta volna. Pocsékul egészen aranyos volt.

– Gondoltam, ha már az öcsém idejön hozzád, nekem is illő lenne megnéznem a legjobb barátom él-e még. – Tum megállt az ágy végében, és félre döntött fejjel végigmérte Matéót. Mármint ami kilátszott belőle, mert nyakig volt takarózva. – Szerintem már fél lábbal a sírban vagy. Jó, hogy eljöttem.

Matéo a szemét forgatta.

– Kár volt. Jobban örültem volna, ha csak Tar jön. Sokkal kedvesebb, mint te.

Tar jót mosolygott rajtuk.

– Hoztam a kedvenc nasidból – sétált oda Matéóhoz. Leült az ágy szélére, és átnyújtotta a zacskót. – A gyümölcsöket odaadtam a szolgálóknak.

– Látod? – kérdezte Matéo Tumot. – Neked is így kellene viselkedned.

– Mi vagyok? A feleséged? Örülj, hogy meglátogattalak.

– Igaz is. Mit is vártam a legjobb barátomtól?

– Ha ez megnyugtat, ő fizetett – kotyogott közbe Tar.

– És elhoztam a jegyzeteket is. – Tum levette a vászontáskát a vállára, és kivett belőle egy vékonyabb paksamétát. – Tessék. – A lapokat az íróasztalra dobta.