Szabadíts fel! /Befejezett/

21. fejezet

Matéo

Matéo kialvatlanul, de összeszedetten érkezett meg Tumék házához a kora reggeli órában. Az iskolai egyenruhája helyett egy szürke szabadidőt és egy Guns 'N' Roses-os pólót viselt.

Tum meglepetten pislogott rá, amikor ajtót nyitott, kellett neki néhány pillanat, hogy kisiessen hozzá, és beengedje a kapun.

– Hát te? Miért nem vagy egyenruhában? Valami baj van?

Matéo ellesett a ház irányába, nem látott mozgást.

– Tar?

– Fent van a fürdőben. Miért? Vele van valami? Téo, mondj már valamit, mert rosszul leszek! – Tum kétségbeesetten belekapaszkodott Matéo pólójába.

Matéo a barátja kezére tette a tenyerét, és lefejtette magáról.

– Semmi nem történt, úgyhogy nyugodj meg! Csak, amit mondani akarok, nem szeretném, hogy hallja.

Tum is hátra nézett, de Tarnak továbbra sem látták nyomát a nyitott ajtóban.

– Mi az? – suttogta.

– Semmi durvát nem akarok mondani, úgyhogy ne kapj szívrohamot, mielőtt a végére érnék. Tegnap hazudtam az angol korrepetálásról...

Tum szeme tágra nyílt, és máris közbe akart szólni, de Matéo leintette.

– Bezárkózott a szobájába, és nem akart lejönni korrepetálásra – fejezte be, mielőtt a barátja lábon kihord egy szívinfarktust. – Szerintem ma jobb lenne, ha itthon maradhatna iskola helyett. Nincs rosszabbul, mint ahogy te láttad, ezért mondtam, ne pánikolj itt be nekem. Azt szeretném elkerülni, hogy rosszabbul legyen. Ha velem nem akart angolozni, szerinted mennyire akar bemenni az iskolába?

Tum idegesen beletúrt a hajába, látszott rajta, hogy ez az információ is épp eléggé megviselte. Matéónak összefacsarodott a szíve.

– És ha az lesz, mint tavaly? Ha újra nem fog bejárni? Nem akarom, hogy megint visszaessen, pedig nagyon úgy fest a helyzet.

Matéo a barátja vállára tette a kezét, és mélyen a szemébe nézett. Neki kellett erősnek maradnia.

– Nem fog visszaesni. – Mert azt nem hagyom. Megérdemli a feloldozást. – De most látványosan egy rosszabb időszakon megy keresztül. Adjunk neki legalább egy nap pihenőt. – Félek, összeroppanna az iskolában a délutáni találkozó miatt.

Tum kétségbeesetten a fejét ingatta.

– És mit csináljak vele? Anyáék nincsenek itthon, nekem ma feltétlenül be kell mennem az egyetemre, ilyen állapotban pedig biztosan nem hagyhatom egyedül. Ha olyan pánikrohamot kap, mint tegnapelőtt, és nem vagyok itt...

– Majd én maradok – ajánlkozott nyomban Matéo. Amúgy is erre játszott. – Te is lógtál már meg óráról miatta, most bevállalom én. Nekem ma nincs semmi kihagyhatatlan. És talán jobb is, ha nem te őrzöd, ne érezze úgy, hogy megint túlfélted.

– Azt megköszönném – bólogatott Tum. – Talán tényleg jó lesz, ha ma itthon marad. Gyere be! Ha lejön, beszélek vele.

Matéo bent rutinszerűen leült a konyhaasztalhoz, és izgalommal várta, hogy Tar előkerüljön. Egy kicsit sem ingatta meg a tegnapi nap, mindig boldog volt, ha láthatta.

– Oh, P'Téo – döbbent meg Tar is, amikor a lépcső fordulójából megpillantotta. Gyanakvó tekintetéből kiolvasható volt, még mindig tart tőle, hogy Matéo elárulja.

Matéo biztatóan rámosolygott.

– Mit szólsz, Tar? Az egész napot velem töltheted.

– Tessék?