Szabadíts fel! /Befejezett/

16. fejezet

Tar

Este tíz múlt, mégsem volt meglepő, hogy Tar telefonja üzenetet jelzett. Az elmúlt időszakban szokásukká vált, hogy Téóval késő éjjel is csevegtek.

Tar éppen egy francia regényt olvasott, amit a minap Téótól hozott el, de a csipogásra félre rakta azt, és felvette a mobilját az éjjeli szekrényről.

Matéo: Nálam hagytad a tollad...

Egy fényképet is csatolt az üzenethez.

Tar somolyogva megcsóválta a fejét. A múlt hónapokban rendszeres vendégnek számított Téóék villájában – az egyetlen hely, amelytől nem félt, és ahol olyan jól érezte magát, mintha otthon lenne. Legalább heti egyszer ott rontotta a levegőt. Többnyire Téo szobájában voltak – az számított a legkomfortosabbnak –, de néha lementek a nappaliba, vagy ki a kertbe. Leginkább tollasozni szeretett Téóval, bár egyszer beleesett egy bokorba, ami nem a legkellemesebb emlékei közé tartozik.

Tar: És ez olyan fontos, hogy este tízkor rám írj?

Matéo: Hátha nem tudsz éjjel aludni, mert csak azon jár az eszed, hol maradt a tollad.

Tar: Biztosan emiatt fogok ébren hánykolódni...

Matéo: 555

Matéo: Baj lenne, ha holnap változna a program?

Tar szíve fájdalmasan dobbant a mellkasában. Csak ne mondd le az angolt... Téo már úgy hozzátartozott a hétköznapjaihoz, mint a légvétel, sokszor még hétvégén is találkoztak. Nem akarta, hogy akár egyetlen óra is kimaradjon. Keserűséggel töltötte el, ha arra gondolt, holnap nem láthatja. Hiányérzet uralkodott el rajta.

Remegett az ujja, ahogy bepötyögte a kérdést.

Tar: Milyen programváltozás?

Matéo: Holnap a koleszben alszom, mert este segítenem kell a szobatársamnak. Nem akarok a kosáredzésről hozzátok futni, majd vissza. Arra gondoltam, hogy esetleg tanulhatnánk itt. Már ha nem bánod...

Tar megkönnyebbülten kifújta a levegőt. Bár nem szívesen mászkált az egyetemen, Téo mellett eddig mindkétszer kibírta. Egy harmadik alkalom sem fogja megülni a gyomrát.

Tar: Hol találkoznánk?

Matéo: A kolesz előtt ötkor? Hatig üres a szoba, feljöhetsz.

A kolesz még jobb is, ott csak ketten vagyunk.

Az ajkába harapott, miközben írt.

Tar: Attól függ, mit kapok a nagylelkűségemért cserébe...

Matéo: Két nyaklevest a pimaszságodért. :P Meg talán zacskós levessel szolgálhatok.

Tar: Rendben, azt hiszem, meggyőzhető vagyok... De van egy feltételem.

Matéo: Nocsak, már feltételeket is szabsz? Egyre pimaszabb vagy... Mi lenne az a feltétel?

Tar: A hétvégén modellt állsz nekem. Szeretnék visszarázódni a rajzolásba, és élő modellen akarok gyakorolni. P'Tum túl izgága, hogy megkérjem, régen sem működött.

Matéo: Remélem, aktról beszélsz.

Tar szeme tágra nyílt, ahogy meglátta Téo válaszát. Akaratlanul elképzelte, milyen látványban lenne része, és fülig vörösödött. Rég nem gondolt ilyesmire, és most sem akart. Hirtelen nem is tudta, mit válaszolhatna rá, majd végül elnevette magát. Ismerte már annyira Téót, hogy tudja – legalábbis nagyon reménykedett benne –, hogy csak hülyéskedik a fiú, ezen pedig csak nevetni lehetett.