Szabadíts fel! /Befejezett/

23. fejezet

Matéo

Matéo mosolyogva emlékezett vissza a tegnapra, mialatt az egyetem előtt Lhongra várt. Legfőképp Tarra, és hogy milyen önfeledten érezte magát. És bár miközben Tum beugrott mosdóba, Tar megkapta az újabb utasítást, Matéónak sikerült elfeledtetnie vele a problémákat. Annyit vigyorgott, hogy Matéóban már kezdtek túlcsordulni az érzelmek. Egyszer majdnem engedett is a vágyainak, és szorosan magához vonta, hogy megcsókolja, de még az utolsó pillanatban emlékeztette magát arra, hogy ne tegye. Talán örökre elijesztené Tart.

Jókedvét Lhong látványa rontotta csak el. Most érkezett meg az egyetemre, és egyenesen a kantinba ment. Matéo tisztes távolból követte őt. Nem tudta, hogy Lhong a saját telefonjáról üzenget-e Tarnak, vagy másikról, mindenesetre úgy vélte, meg kell szereznie a nála lévő mobilt – vagy mobilokat –, annál jobb bizonyítékot nem találhat.

Csak hát ezt az egyik legnehezebb ellopni az emberektől. Matéo meg amúgy sem lopott soha semmit.

Lhong néhány szaktársukkal ült le reggelizni, Tharn nem volt közöttük.

Matéo messzebb tőlük leroskadt egy székre, és a fejét fogta ahogy rájött, mire vállalkozott. Valószínűbbnek tartja, hogy Lhongnak két telefonja van, és az egyik a táskájában lapul, de azt állandóan magával hordja. Mégis hogyan kutassa át?

Próba-szerencse – sóhajtott magában. Vett egy poharas italt, és amikor elhaladt Lhongék asztala mellett, teljesen véletlenül ráborította az egészet Lhong táskájára.

– Merde! (francia indulatszó) – szisszent fel Matéo. – Bocs, Lhong, ma nem vagyok magamnál. Beázott a táskád?

Lhong becsületére legyen mondva, amilyen eszelős, olyan nyugodtan fogadta a balesetet. Nem hőzöngött, csak felkapta a táskáját, és elkezdett kipakolni az asztalra.

– Néhány kotta elázott – fintorgott. – Miért nem a tankönyveim? Azok kutyának se kellenek.

– Mindent vegyél ki, ami fontos vagy tönkre mehet! – figyelmeztette Matéo. – Nem akarok nagy kárt okozni.

Lhong sorra kirakta az asztalra a holmiját, és egyszer csak egy régi, nyomógombos telefon került elő.

Matéo felkapta.

– Ki használ még ilyet? – forgatta a kezében.

Lhong tekintetében megváltozott valami, és kirántotta Matéo keze közül.

– Szervizben van az enyém, ez csak pótlék.

Matéo tekintete lejjebb siklott Lhong zsebére, ahonnan kilógott az eredeti mobilja. Legalább már tudja, mit keressen.

– Bocs, nem tudtam, hogy te is allergiás vagy rá, ha a cuccodhoz nyúlnak. Az unokatestvérem egyszer orrba vágott, mert elvettem valamijét. Már nem emlékszem, mi volt, a fájdalom maradt meg.

Lhong kínosan elvigyorodott.

– Mindenki ahhoz nyúljon, ami az övé. A kottákon kívül egyébként nem ázott el más, nem tettél nagy kárt.

– A táskáddal mi lesz? Nem tudom, hogyan száríthatnám ki.

Lhong legyintett.

– Inkább azt mondd meg, mit öntöttél rá.

– Csak víz volt, nem lesz belőle baj.

– Legközelebb azért nézz a lábad elé!

Matéo egyetértőn bólogatott.

– Tudom, tudom, csak nemrég tudtam meg, hogy a papám Franciaországban kórházba került. Nincs túl jó állapotban. Tisztára szét vagyok csúszva.