Szabadíts fel! /Befejezett/

3. fejezet

Matéo

– Na, és most mi bajod van? – kérdezte Matéo, miközben Tum dühös fejét bámulta ebéd közben.

– Tar egyre több fejfájást okoz nekem. Most igazán utálom, hogy a szüleink folyton távol vannak.

– Már megint mit csinált szegény? – sóhajtott fel Matéo. Lehet, a neveltetése oka, vagy mert kívülálló, azonban mióta megismerte Tart, úgy érzi, Tum eltúlozza a dolgot. Szegény fiú bármit csinál, a bátyjának semmi sem jó. Ezt egy nap alatt is tökéletesen leszűrte.

– Rosszabbul nem is állhatna angolból. Reggel tudtam meg, hogy év eleje óta korrepetálásra kellene járnia, csak jól eltitkolta, és minden délután hazajött. A tanár javasolta a magántanárt, mire Tar úgy kiakadt, hogy majdnem haza kellett vinnem. Alig bírtam megnyugtatni, hogy ott tudjam hagyni.

Matéo beleszürcsölt a szívószálába, amíg végiggondolta, mit mondhatna. Ez azért tényleg probléma, ha ennyire rosszul áll, és nem hajlandó semmilyen segítséget elfogadni.

Kivételesen egy ötlet sem jutott eszébe.

– Te taníthatnád – kapta fel a fejét Tum.

Matéo kis híján lenyelte a szívószálat döbbenetében.

– Hogy mi?

– Egy évig éltél az Államokban, baromi jól beszéled a nyelvet, és magyarázni is tudsz. Most bebizonyíthatod, hogyan kell bánni egy olyan valakivel, mint az öcsém. Ne csak nekem oszd az észt.

Matéo továbbra is sűrűn pislogott a másikra.

– Te most tényleg azt akarod, hogy én korrepetáljam az öcsédet?

– Most miért? Mi bajod van ezzel?

– Semmi, csak én nem szoktam korrepetálásokat tartani.

– Haverokat mindig korrepetáltál – javította ki Tum.

– Haveroknak segítettem a tanulásban, nem korrepetáltam őket – helyesbített Matéo. Azért a kettő nem ugyanaz.

Tum legyintett.

– Segítesz a legjobb haverod öccsének az angolban. Így jobban hangzik?

Matéo felszusszant.

– Tényleg én vagyok a legalkalmasabb rá? – Persze, nem Tarral akadt gondja, de valakit korrepetálni teljesen más, mint néha-néha elmagyarázni egy-egy anyagrészt. Túl nagy felelősség, ő pedig felelősségvállalásban nem a legjobb. Egy életre elege lett abból, hogy bárkiért neki kelljen felelnie.

– Kérlek, Téo! Láttad az öcsémet. Szerinted ki vállalná el?

– És mit vársz tőlem? – tárta szét a karját Matéo. – Szögezzem az asztalhoz? Mert velem sem akar majd tanulni.

Tum megvonta a vállát.

– Csak próbáljuk meg – kérlelte tovább Matéót. Látszott a szemében, hogy ez a végső reménye. – Talán valamit összehozunk. Nem tudom, mit csináljak, ha nem segítesz.

Matéo gondterhelten beletúrt a hajába. Ő és a nagy szíve!

– Jól van, próbáljuk meg – egyezett bele. – De nem fogom kényszeríteni, ha nem akarja.

– Csak egy icipicit – mutatta az ujjaival Tum.

– Egy kicsit sem – szögezte le Matéo. Nem fog egy kölyök rémálma lenni. Márpedig azok után, ahogyan a közelében remegett, ha még rá is ijeszt, biztosan a mumus lesz Tar számára. – Hozd el délután ide, az egyetemre. Háromkor végzek a kosáredzéssel, és ha hajlandó itt maradni velem, tanulok vele egy órát.