Killer Duo

11.

Másnap reggel a konyhában beszélgettünk. Tony jelenlétére lettünk figyelmesek, ahogy szólásra nyitja a száját.

-Fury pillanatokon belül itt lesz. Valami fontosat akar mondani. – ásított egy nagyot.

-Fury még él? – vontam fel a szemöldököm.

-Miért ne élne? – lepődött meg apa.

-Oh...na látod, ez egy jó kérdés. – mutattam rá ellökve magam a pulttól.

-Mi? Fury még él? – lépett mellém Banres.

-Ja, én is ezt kérdeztem. – morogtam orrom alatt.

-Ti megpróbáltátok megölni? – tátotta el a száját apu.

-Na hát, itt vannak a gerlicéim is. – jelent meg előttünk Fury. Gyorsan megérkezett.

-Én nem galamboznám le. – mutattam Barnesra – Tudja, ő a Fehér Farkas.–suttogttam számat eltakarva, hogy Bucky ne lássa – Csak óvatosan vele.

-Hm...utoljára más oldalról közelítetted meg a dolgokat.

-Ó, azon ne múljon. Szeretné azt megint? Úgy gondolom Barnes is benne van, nem igaz? – fordultam a férfi felé, aki határozottan bólintott.

-Jól van gyilkos duó, 10 perc múlva megölhettek, de ezt tényleg el kell mondanom.

Míg Nick Fury és a Bosszúállók a tárgyalóban beszélték át azt a nagyon fontos dolgot, mi Buckyval le lettünk ültetve a kanapéra. Mint két kisgyerek, úgy bántak velünk. Durcásan bámultam magam elé és próbáltam Stark vagy apa fejében turkálva tudomást szerezni a beszélgetés témájáról.

-Ezek szerintem rólunk beszélnek. – szólalt meg Barnes.

-Nincs kizárva. Mikor öljük meg Furyt?–fordultam felé lábaimat felhúzva.

-Akár most is. – jelent meg egy apró, icike-picike mosoly az arcán.
Kicsit később nagyot nyújtózva állt fel, megropogtatva csontjait.

-Na, akkor most nem jössz? – nézett le rám, kezét felém nyújtva. Egy bólintással ejtettem kezem az övébe.

-Ezer örömmel, de előbb Pierce-t tegyük el láb alól.

-Akkor ideje egy tervet kieszenli.–szobájába mentünk, mert ott biztos nem fognak minket zavarni a többiek.

Tony kütyüjeinek is hasznát vettük, hogy megtudjuk merre van Pierce. Ameddig a keresés folyamatban volt, mi egy elsődleges tervet eszeltünk ki. Ez a helyszíntől és helyzettől függően változhat. Míg Bucky a gépek előtt ült, én észrevétlenül osontam le az edzőterembe, hogy összeszedjem a cuccainkat. Ezután az alagsorba indultam, ahonnét plusz fegyvereket és lőszereket vettem magamhoz. Persze nehéz úgy közlekedni, hogy Jarvis és Vízió mindent lát, de még ezt is meg tudtam oldani. Bár azt még mindig nem tudom, Tonynak honnan jött, hogy pont Jarvisnak nevezze el a mesterséges intelligenciáját. Az ajtót belökve estem be a szobába.

-Jézusom, mit csinálsz? – fordult hátra Barnes.

-Összeszedtem mindent ami kellhet. Ja és hoztam egy-két plusz cuccot is. – pakoltam le a dolgokat az asztalra. Még szerencse, hogy a két szoba egymással szembe van, így könnyen tudunk járkálni egymás között.

-Jól van Carter. – bólintott egyet Barnes–Mára ennyi. Holnapra megtudjuk hol van Pierce aztán mehet az akció.

✪⧗

A vacsorához készülődve ültem le az asztalhoz, várva, hogy mindenki megérkezzen. Ma apa csinálta a vacsorát.

-Remélem mindenkinek ízleni  fog.–mosolygott kedvesen, viszont még mindig nem tudtuk mit fogunk enni. A tányérokat elénk rakva néztük az ételt. Mindenki finnyásan fordult el tőle, viszont Barnes és én csillogó szemekkel kezdtünk neki. Clint és Natasha ennek hatására felbátorodott és ők is megkóstolták. Tony volt az egyedüli, aki még csak meg sem turkálta.

-Ne bámuld már. Vagy megeszed vagy add nekem. – nyújtottam felé a kezem.

-Megkóstolom. – húzta el a száját.

Amit apa készített azt általában a seregben készítik a katonáknak és egy-két felettesnek. Igazából amilyen rondán néz ki, annyira finom is. Egyszer anya kóstoltatta meg velem, azóta ez a kedvenc ételem. Egy zöld trutyit képzeljetek el, mellette pedig isteni íze van. A nevét soha nem tudtam, sőt szerintem a trutyin kívül nincs is más neve.

-Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem?–pillantottam apára.

-Legyen az én titkom. – mosolygott.

-Engem is érdekel. – szólalt meg Barnes, majd így tovább a többiek is.

-Hát jó legyen. Szóval ezt a seregben kaptuk mindig és volt egy gyönyörű hölgy, akinek ez, a kedvence volt. Ott még undorítóbban nézett ki, ezért sokan meg sem kóstolták. Én persze be akartam vágódni a hölgynél, ezért kénytelen voltam enni belőle. Aztán meglepetésemre igazán ízletes volt, így én is megkedveltem. Az pedig, hogy neked ez a kedvenced–mutatott rám – azt mindenki tudja.

-Ez nem igaz! Én például nem tudtam.–fogta pártomat Natasha.

-Oké – emelte fel a kezeit – anyukád mondta. – húzta apró mosolyra a száját, akárcsak én. Hiányzik nagyon. Olyan kevés időt tudtam vele tölteni és még így is többet, mint apával. Elcseszett egy életem van, akárcsak a mellettem ülő Barnesnak. Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogyha akárcsak egy pillanatot is, de megváltoztathatnánk a múltban, az pontosan az lenne.

-Levegőzök egy kicsit. – álltam fel tányérral a kezemben és megindultam a terasz felé.
A korlátra támaszkodva néztem fel az égre. Anya mindig azt mondta, hogyha nem is vagyunk együtt, csak nézzek fel az égre és ő ott lesz. Soha nem értettem, honnan kéne tudnom melyik csillag ő, vagy, hogy mit kell néznem, hogy lássam őt. Mostmár viszont értem. Mindig a legfényesebb csillag anya. Mindig akkor van az égen, ha nekem segítségre van szükségem. Nyakláncát zsebemből elővéve tettem a nyakamba. Kiskoromban nagyon büszke voltam erre a dögcédulára. Akkor is mindig nálam volt.

-Minden rendben? – állt mellém Bucky.

-Persze. – bólintottam egy aprót – Ugye van még? – néztem rá a tányérra mutatva.

-Hogyne lenne. Majd este mikor már mindenki alszik, megesszük az összeset, közben Pierce-ről is megtudunk pár infót.

Az éjszaka folyamán Bucky átjött hozzám, hogy menjünk enni, mert ő éhes. Én leginkább álmos voltam nem éhes. Lassan levánszorogva utána, a pultra ültem, várva, hogy megmelegítse az ételt. Valóban maradt még bőven. Bár a többiek nem is ettek belőle annyit, mint mi Buckyval és apával. Ameddig melegedett az étel, Bucky lábaim közé furakodva ölelt át. Fejemet övén megtámasztva karoltam át nyakánál a férfit.

-Hiányzik. – szólaltam meg alig hallhatóan.

-Tudom. – nyomott egy apró puszit a nyakamba, majd ahogy jelzett a mikró leemelt a pultról maga mellé állítva. Az egyik tál ételt a kezembe nyomta, majd óvatosan megragadva kezem húzott fel maga után a szobába.

-Barnes! – szólítottam meg.

-Igen, Carter? – pillantott rám a képernyőről.

-Mi lett volna, ha akkor valóban nem lettek volna érzéseink? – szemöldökét felvonva nézett vissza rám értetlenül.

-Nem voltak, Carter.

-De igen! Tudom, hogy voltak. És...ha azok nincsenek, akkor nem ilyen lenne a kapcsolatunk. Miért mindig csak akkor vagyunk jóban, ha munkáról van szó?

-Mert ezek vagyunk mi. Ez van belénk kódolva. – vonta meg a vállát, mit sem törődőm stílusban.

-Ne csinálj úgy, mintha nem is történt volna semmi. – húztam össze szemöldököm.

-Nem csinálok úgy. A munka, az munka! Én csak el akartam felejteni, hogy nem lehet köztünk semmi, mert egyikünk sem tud saját magáról! – emelte fel a hangját.

Összerezzenve néztem le a földre, egy aprót bólintva. Világos. Ő az aki mindenkinek árt, nincs benne egy csepp jóság sem, és még sorolhatnám. Klisé  sablon szöveg.

-Hagyjuk ezt. Inkább készüljünk erre.–böktem fejemmel a monitor felé.