Killer Duo

19.

Barnes vett fel óvatosan. Elaludtam a földön. Aztán gondolom székbe tettek, ezt nem tudom pontosan. Túlságosan is jól ismerem Bucykt és ez 100%, hogy ő. Amennyire csak tudtam hozzábújtam, ő meg egy apró puszit nyomott homlokomra. Elmosolyodva bújtam hozzá közelebb.

-Te már megint átvertél. – vitt be a szobámba.

-A.a. – ingattam fejemet csukott szemmel.

-Jól van Carter! Ezt megjegyeztem!

-Szeretlek ám. – fordultam felé, mielőtt elhagyta volna a helyiséget. Elmosolyodva lépett hozzám egy csókért, aztán tényleg ott hagyott.

Mivel nem a legtisztább közegben járkáltam az elmúlt hónapban, így úgy döntöttem veszek egy jó meleg vizes fürdőt. Elkezdtem megengedni a vizet, addig minden ruhámat a fürdőbe készítettem. Természetesen a hab sem maradhatott el, szinte az egész kádat telenyomtam vele. A tükörben egy utolsó pillantás vetettem magamra. Kicsit szörnyülködve fordultam a kád felé.

-Ana, itt a vacsora idő. A többiek hiányolnak. – hallottam meg Jarvis gépi hangját.

-Üzend meg nekik légyszíves, hogy fürdök, szóval ne számítsanak rám. – csúsztam jobban a habok közé.

-Rendben!

-Köszi Jarvis!

Én sem tudom milyen okból, de elkezdtem átgondolni mennyi minden történt velem nem is olyan régen. Most itt az utóbbi két hónapra célzok. Vagy már magam sem tudom mennyi volt az valójában. Onnan ahonnét Barnes elküldött, aztán az éjszakai látogatásai és végül a mai akció. Nyilván számítottam rá, hogy apa elkotyogja vagy Barnes rájön, de a szívem legmélyén reméltem egyik sem következik be.
Hiányzott a csapat, de mégis jól megvoltam egyedül és jól is esett a magány. Amióta az eszemet tudom egyedül voltam. Nekem teljesen új volt ez, amiken hirtelen belecsöppentem ebbe a családba. Például az ünnepek, kimondottan idegesítőek voltak egy idő után. Ennyi ember, ezt csináljuk, azt csináljuk, ide menjünk, oda menjünk. Ez sok volt nekem. Emellett persze élveztem, de mégsem úgy, mint a korábbi években. Persze egyedül nem lehet egy Karácsonyt annyira átélni, de értitek mire gondolok. Vagyis remélem érthetően magyaráztam el.

-Min agyalsz Hercegnő? – huppant le az ágyamra Barnes. Nem is tűnt fel, hogy bejött hozzám. Közben már a fürdéssel is végeztem.

-Semmin. – pillantottam rá.

-Te tényleg ilyen borzasztóan hazudtál idáig is? – könyökölt fel.

-Nem hazudtam. – ráztam meg a fejem.

-Hát jól van. – vont vállat és szorosan magához ölelt. Fejét mellkasomra tette és elkezdtem simogatni a haját. Pár pillanat múlva már csukva voltak a férfi szemei. Mosolyogva adtam egy csókot homlokára, végül én is az alvás mellett döntöttem.

✪⧗

Másnap Bucky ölelő karjaiban keltem. Viszonylag hűvös volt, amit nem tudtam hova tenni, de Barneshoz közelebb bújva jobb lett.

-Mhm, jó reggelt! – mondta csukott szemmel.

-Neked is! – adtam puszit az arcára – Hogy aludtál?

-Jól, köszi. Tudod, hogy melletted mindig jókat alszok. – szemét még most sem volt hajlandó kinyitni – Te Édesem?

-Én is jól aludtam. Bár úgy érzem magam, mint akit fejbekólintottak.

-Ezen ne csodálkozz. – halkan nevetve tettem vissza fejem a párnámra. Az ajtót meg remélem bezártuk este.

-Anabella Carter, most azonnal felkelsz!–hallottam meg apa kiabáló hangját ahogy egyre jobban közeledett.

-Ahj ne már! – nyögött fel Barnes.

-Maradj egy kicsit csendbe. Ha csak te vagy akkor bejöhetsz! – szóltam ki neki, mintha most keltem volna fel.

-Én is így gondoltam! – toppant be.

-Bocsi Carter apu, de kénytelen voltam itt aludni. Orvosi javaslatra teszem. – tette kezeit tarkóra Barnes, majd úgy nézett fel apára.

-Itt úgy is én vagyok az egyetlen aki ezt támogatja. – vont vállat – Na de kedves Anabella. Mégis, hogy gondoltad, hogy te majd elintézed a HYDRA-t?!

-Jajj apa ne már! Most úgy csinálsz, mintha nem tudtál volna róla.

-Igaz! Na mindegy, Tony küldött, hogy beszélgessek el a fejeddel. De ezt inkább kihagynám, nincs hozzá kedvem.

-Nézd már – löktem meg Buckyt könyökömmel – Amerika Kapitány nemet mond a szabályoknak.

-Ne haragudj, hány éves is vagy? – vonta fel szemöldökét.

-Én 101 leszek! – húzta ki magát Barnes.
Végül apa még maradt velünk beszélgetni. Imádom amikor arról mesélnek, hogy milyen volt a ’40-es években. Habár akkortájt születtem, mégsem emlékszem annyira azokra a dolgokra. Csak Starkra és anyára. Na meg persze Jarvisra.

A nap további részében szinte mindenki a szobájában volt és próbálta kipihenni magát. Ez nekem nyilván nem sikerült, úgyhogy duzzogva és nyűgősen trappoltam át Barneshoz.

-Atyavilág! – kiáltott fel szinte, ahogy meglátott – Nem mondod komolyan, hogy unatkozol. – döntötte oldalra a fejét szemeit megforgatva. Karba tett kezekkel álltam meg előtte, szemöldökömet összehúzva.

-Néha olyan vagy, mint egy nagy gyerek.–ölelt magához fejét rázva. Arcomon egy nagy mosoly jelent meg.

-Tudom. – bólogattam – De ez van.–vigyorogtam rá.

-Most kicsit összekaptunk, de te nem gondolkodtál már azon, mi lenne, ha lenne egy gyerekünk? – dőlt el az ágyon. Én csak a szélén ültem. Kicsit váratlanul ért ez a kérdés. Na de persze már eljátszottam a gondolattal, de nem volt komoly. Vagyis nem éreztem annak.

-Tulajdonképpen volt már ilyen. Viszont soha nem gondoltam rá úgy, mint aminek sok esélye van, hogy megtörténjen. Nekem nem lehet gyerekem. – gyűltek könnyek a szemembe. A Vörös Szoba és a HYDRA ártalma.

-De...de ez nem biztos. Lehet csak ezt mondták neked.

-Nem Barnes. Láttam a papírjaimat és át is éltem ahogy kipucoltak. Ez volt a céljuk, hogy meggyengítsenek vele, de én akkoriban nem is gondolkodtam ilyeneken.– fejemet lehajtva piszkáltam kezemet.

-Biztos van valami mód. Én ezt nem hiszem el! Vannak csodák.

-Gondolod?

-Nem gondolom, hanem tudom. Nézd... itt vagyunk mindketten. Egészségesen, egymás mellett. Kicsit még haragban, de itt vagyunk. Emlékszel mit mondtam neked?

-Hogyne emlékeznék! – sóhajtottam egy nagyot – Én benned mindig is bíztam.

-Akkor próbáljuk meg. – vont vállat, mintha ez olyan egyszerű lenne – Baj nem lehet belőle. Ugye?

-Elvileg nem. – intettem nemet fejemmel.

-Én biztos vagyok benne, hogy fiú lesz.–tette kezeit feje alá – De James ne legyen a neve. – fintorgott, mire egy apró nevetés hagyta el számat.

-Legyen akkor Jason Brian Barnes. Ugyanaz a monogramja, mint neked. – simítottam meg mellkasát mellé feküdve.

-Tetszik. – mosolygott – És ha lány lesz?

-Margaret Carter-Barnes.

-Az én kis Hercegnőm.

Teljesen belemerültünk a témába, mintha már tényleg a pocakomban lenne a kisbaba, akit hónapok múlva világra hozok. Örültem, hogy Barnes ilyen jól kezelte ezt a témát, és azt, hogy valójában ő hozta fel ezt az egészet. Nekem nem lett volna elég bátorságom hozzá, főleg, úgy, hogy tudom mit tettek velem mikor kisebb voltam. Az oroszok mindig is csak a munkára törekedtek, így a lányoknál ez volt a legegyszerűbb módja, hogy senkivel ne tudjanak elmélyülő kapcsolatot létesíteni. Tini fejjel nekem ez nem okozott gondot, hiszen nem volt barátom és nem is voltak ilyen terveim. Aztán jött Barnes aki igencsak felforgatta az életem. Bár a véleményem továbbra sem változott. Gyilkosok voltunk mindketten, senkinek nem jött volna jól egy gyerek. Viszont most, hogy már nem tudnak minket irányítani, néha tényleg voltak ilyen gondolataim, de aztán mindig eszembe jutott amit tettek velem.