Killer Duo

18.

Anabella

Már kezdtem kifogyni a szuflából és a lőszerekből, amikor a távolban megpillantottam Barnes közeledő alakját. Először azt hittem csak hallucinálok, majd mikor kezemnél fogva rángtatott arrébb, realizáltam, hogy tényleg itt van. És valószínű az egész csapat is. Hurrá, örülök neki! Na még mit nem, egyáltalán nem! Oda az egész tervem, amin hónapokig dolgoztam. Bár Buckyval elég jól elkezdtük írtani a tömeget, ami egyre nagyobb lett. Nem emlékszem, hogy ennyi ember elférne ezen a helyen.

Kishíján a nyakamat, vagyis a fejemet hagytam ott, de Sam jókor volt jó helyen a szárnyaival. A gond csak az volt, hogy a késem éppen hajítottam az ellenség elé, így nem volt időm visszavenni. Amint ezt realizáltam elkezdtem ficánkolni, hogy tegyen le.

-Sam, a késem ott maradt, légyszíves tegyél le! Van még 5 perc mire robban, kérlek!–tettem össze két kezem, de mintha meg se hallotta volna. A Quinjet előtt letett, én meg egy csellel ott hagyva indultam volna vissza, de Natasha lefogott.

-Kérlek, a késem bent maradt. Vissza kell mennem érte! Natasha könyörgöm, te tudod mennyit jelent nekem. – néztem már könnyes szemekkel a vörösre – Még Vízió bent van, ő kihoz majd. – akárhogy próbáltam semmi nem hatott. A végén már apa vitt be a repülőbe. A lehető legtávolabb ültem mindenkitől. Még mindig vártunk, így gondoltam lesz esélyem vissza osonni.

-Bella nem! – kapott el apa.

-De kérlek a késem ott van bent. Nagyson sokat jelent nekem, nem tudok nélküle csak úgy elmenni. Bucky is bent van még, meg Vízió. Könyörgöm, csak bemegyek és már jövök is vissza! – tettem össze két kezem, szinte már letérdeltem előtte, de semmi–Nem lehetsz ennyire szívtelen.–ráztam meg a fejem.

-Nem mész vissza és kész! Erről nem nyitok vitát!

A többiek is megérkeztek és elindultunk, pont abban a pillanatban amikor robbant az épület.

-Utállak titeket! – üvöltöttem szinte torkom szakadtából – Miért árultál el apa? Megígérted, hogy nem mondod el nekik!

-Bucky magától is rájott, merre vagy! Egy szót sem szóltam.

-Mindegyikőtöket gyűlölöm. Teljes szívemből! Tony neked sokat jelentenek a páncéljaid, Clint a nyilaid, Natasha a fegyvereid, Sam neked a Vörös Szárny, apa neked a pajzsod. Nekem ugyan annyit jelentett a késem ami most robbant fel azzal a szarsággal együtt! Olyan nehéz lett volna visszaengedni, hamár az akciómat elcsesztétek? – könnyeim megállás nélkül folytak végig arcomon.

-Carter ez neked akció? – pillantott rám Barnes. A többiek feszült csendben figyeltek – Ez inkább volt öngyilkos kísérlet.– még csak meg sem emelte a hangját.

-Hagyjuk ezt. Szerintem múltkor túlestünk már ezen. Egyedül is meg oldottam volna. Amerikában már nincs is bázis, felrobbantottam az összeset. Megöltem Whitehall-t és Strucker-t, egyes egyedül csináltam meg mindezt. A svájci és ausztriai bázis már nincs, ha nem jöttök, akkor is megoldottam volna és még a késem is nálam lenne, amivel mindenkit kinyírnék. Tudjátok miért? Mert engem mindig azzal bántotok, hogy egyedül szart sem érek! – mutattam magamra – Ti vagytok azok, akik folyton eltapostok, ti, akiknek támogatniuk kéne, de már megszoktam. – legyintettem – Be lehet állni a sorba. – mutattam magam mögé.

-Kicsim mi nem ezt mondjuk. Nagyon jól tudod mennyire féltünk téged. Nézd, így is beleegyeztem ebbe az akciódba, minden kertelés nélkül. – apa szemeibe nézve elkapott a szomorúság. Ha kettesben vagyunk mindig megmondja a tutit, de a többiek előtt ő is eltipor, akárcsak Barnes.

-Ne haragudj Anabella! Én nem tudtam, hogy te ezt érzed, de neked is meg kell értened, hogy miért mondtuk azokat, amiket. Én lennék az utolsó aki ellened állna, de nem engedhetem, hogy meggondolatlan dolgokat tegyél.

-Natasha nem kell ez a szöveg. Hónapok óta készültem erre. Nem is vettetek észre semmit. Pierce kinyírása után minden egyszerűbb és átláthatóbb lett. Mint egy atom részecskéi. – hadonásztam kezeimmel, miközben hevesen magyaráztam az atomhoz hasonlított tervemet.

-A fene azt a zseni agyad! – mérgelődött apa.

Viszonylag kezdtem megnyugodni, de még mindig nem voltam teljesen magamnál. Akárhányszor zsebemben nyúltam, szeretett késem hűlt helyét találtam. Clint volt az egyetlen aki nem avatkozott bele a vitába. Pontosan nem is tudom kivel vitáztam. Talán leginkább magammal, ami a többieken landolt, félig-meddig jogosan.
Vízió jött ki utoljára egy zsákkal a kezében. Ilyenkor összeszedünk minden olyan fegyvert ami a miénk és az ellenségét, ami még használható. Lőszereket, érdekes dolgokat vagy éppen fontosakat gyűjtünk be. Leginkább Vízió szokta ezt a szerepet betöltetni, cserébe mi a bázison rendbe tesszük a hazavitt dolgokat.

-Ez egy M4? – halottam Barnes csodálkozó hangját.

-Miért minek látszik Télapó? – cukkolta Tony. Titkon reméltem a késem is ott pihen a zsák aljában. Hosszú lesz a hazaút, úgyhogy a csapat elkezdte átnézni a zsák tartalmát. Clint vezetett, Wanda aludt, Tony székével megfordulva kémlelte a társaságot, Vízió egy lépéssel közelebb volt hozzájuk, apa, Bucky, Nat és Sam a zsák felett gubbasztottak, én meg a lehető legtávolabbról figyeltem őket. Rossz volt látni, ahogy Sam, vagy éppen Natasha örül, hogy elkerült elvesztett tárgya.

-Carter! – jött oda hozzám Barnes – Ne legyél már ilyen búval baszott. – guggolt le elém, combjaimra simítva kezeit. Összekulcsoltam ujjainkat. Nem érdekelt ha meglátják. Szükségem van a férfire.

-Sajnálom. – folyt le egy könnycsepp az arcomon. Bucky hüvelykujjával letörölve simogatta meg orcám.

-Tudod, attól még, hogy borzasztó nagy hülyeséget csináltál, büszke vagyok rád! Én nem lennék rá képes, hogy megtegyem. Így is hátborzongató volt ott lenni megint. Újra átélni azt a szenvedést.

-Nekem sem volt könnyű, de az vezérelt, hogyha már elkezdtem, akkor legalább fejezzem is be.

-Ügyes voltál Vdova! – húzta féloldalas mosolyra száját.

-Jártál nálam ugye? – igazából kérdeznem sem kellett, tudtam mi a válasza.

-Szeretlek Barnes! – suttogtam magam elé.

-Én is téged Carter! – nézett rám szerelmesen. Szívemet megmelengette, hogy bátorkodott a kérdő tekintetek ellenére is ide jönni.

-Azt hiszem van nálam valami, ami téged illet. – vigyorgott – Nem az amire most gondolsz te kis csíntalan. – valószínű látta, hogy egy pillanatra átsuhant az agyam az a bizonyos dolog, amit vele veszítettem el.

-És ha én másra gondoltam? – vontam fel a szemöldököm.

-Olyan opció nincs. – nevetett fel – Annyira kétségbe voltál esve, hogy már elgondolkoztam azon, hogy szólok Shurinak, készítsen neked egy menő kést, de nézd mit talált életed szerelme. – háta mögül elhúzta a késem. Igaz most nem a legszebb látványt nyújtotta, de a tudat, hogy megvan...

-Imádlak! – kaptam ki a kezéből és öleltem át. Hirtelen mindenki felénk fordult–Megvan! – kiáltottam fel, mint egy kisgyerek, aki megkapta a játékot amit kért.

-Mi ez a nagy ölelkezés hirtelen? És mi az, hogy a Kapitány az apukád? – hupsz.

Közelebb menve hozzájuk leültem középre, ők meg két oldalt foglaltak helyet a székeken. Már Clint is robotpilótára kapcsolt, hisz a történet őt is érdekelte. Nem mondom, hogy szóról-szóra, de a leglényegesebb dolgokat elmondtam nekik. Míg hevesen meséltem, olyankor Tony, apa, vagy Barnes hozzátett még pár dolgot. Aztán a végén közöltem, hogy amúgy utálom Buckyt, csak nagyon örültem, hogy meglett a késem. Ezt Barnes is alátámasztotta, hogy nem vagyunk puszi pajtások és elég hihető történetet talált ki, hogy merre volt amikor amúgy nálam töltötte az éjszakákat. Komolyan még a végén én is kezdtem elhinni.