Killer Duo

22.

-Igenis van mit veszítenem, de a kölyökért csináljuk meg! – áll a bál. Ismét, ami gondolom nem újdonság. Vissza akarunk menni az időbe, hogy Thanos előtt szedjük össze a köveket, ezzel újból csettinteni és akkor minden visszaállna az eredeti kerékvágásba. Bár Rhodes ezredesnek támadtak egyszerűbb ötletei is, amit én kimondottan támogattam, de persze mindenki más leszavazott.
Egyelőre ez az eget rengető tervünk, illetve terve van Scottnak és Hulkienak, amit valamiért apa is támogat.

Lassan öt éve vagyunk ebben a szituációban. Brian már többször kérdezett Barnes-ről, így hát esténként az ő életét mesélem el neki. Semmit nem színezek ki a történetben. Nem akarom, hogy hamis állításokat tudjon meg, aztán később meg valaki megmondja neki a fájó igazságot, aki nem én vagyok. Felkészítettem rá, hogy ez nem egy olyan történet ahol minden boldogság és szivárvány, hanem egy borzasztó sztori, ami sajnos megtörtént.

-Szeretni fog apa?

-Ó Kicsim, mindennél jobban. – simítottam meg fejét. Elvittem az oviba, ahol elmondtam neki, mit fogunk csinálni a csapattal. Végül Tony mentette meg a helyzetet, amit mindenki elfogadott, így elkezdtünk komolyabban is foglalkozni a dologgal. Nyilván voltak, illetve vannak is kételyek, köztük nekem is, de a remény tart csak életbe, hogy akár újra láthatom Barnest és egy család lehetünk. Brian végig hallgatott és egy hatalmas cuppanós puszit adott az arcomra, arra az esetre, ha nem sikerülne, tudjam, hogy ő mindig velem lesz. Egy angyal ez a gyerek, de tényleg. Nehezen ugyan, de visszaindultam a bázisra. Vagyis Happy várt rám az ovi előtt. Vegyes érzelmeim voltak. Tudtam, hogy meg kell ezt csinálnunk azokért, akik most nincsenek velünk, viszont mégsem akartam, hiszen itt van Brian. Tonynak is Morgan volt az első érve, hiszen most nem rég született a kislány és egyértelmű, hogy nem szeretné hátra hagyni. Persze úgy állunk hozzá, hogy nem fog semmi rossz történni, de közben nem lehet ilyen felfogással neki látni, hiszen nem tudjuk mi vár ránk és tekintve, hogy nekünk semmi nem megy könnyen és gördülékenyen, valószínű ez sem fog. Az túl mesébe illő lenne. Nyilván sajnos vannak emlékeink milyen volt öt évvel ezelőtt, de bármi megtörténhet.

Tonyval és Scottal indultam begyűjteni a tér kövét, New York-ba, 2012-be. Furcsa volt megint ebben a légkörben lenni. Bár nekem ekkor szerintem épp az volt a feladatom, hogy valamelyik bosszúállót eltegyem láb alól. Vagy lehet Barnes után rohangásztam. Már nem is tudom.

-Srácok gáz van! Nem tudjuk megszerezni!– akadt ki Scott. Közben apának és Bannernek nem sikerült egyből megszereznie az idő kövét. Apára és Tonyra néztem akikkel igen nagy valószínűséggel egy rugóra járt az agyunk.

-’70, a bázis. – motyogtam halkan.

-Így van! Howardnál volt a Tesseract, vagy valami ilyesmi. – derengett apának is az emlék.

-Akkor irány! – nézett ránk Tony.

-De nem lehet! Nincs elég Pym részecskénk. Csak két útra van. Ide egy megvolt és már csak vissza van.–mutogatott hevesen Scott.

-Figyelj, te menj vissza, mi ezt elintézzük. A laborban tuti lesz bőven részecske. Nem gáz. – tettem vállára a kezem, ezzel lenyugtatva a férfit.

-Na jó, de aztán tényleg gyertek vissza.–emelte fel mutatóujját.

Elköszöntünk Scottól, majd neki láttunk az utunknak. Vártam, hogy milyen lesz megint a bázison lenni. Akkor éppenséggel anyával és persze Howarddal voltam. Maria akkor volt terhes Tonyval. Így ahol csak tudtam besegítettem nekik, de inkább a háttérben maradtam. Így volt biztonságos mindenki számára.

-Én ezen a napon pont bent voltam.–néztem bágyadtan a két férfire–Had köszönjek anyának és Howardnak! – tettem össze két kezem.

-Kapitány, te mész a részecskékért; Bella, te mész először anyukádhoz, tereld el őket és...nem tudom majd mond merre vagy és együtt megyünk a Tesseract-ért.

Otthonosan mozogtam a bázison. Nem sokszor lehettem itt, de ha anya mégis magával hozott, mindig Howarddal voltam. Így elég jól ismerem a helyet. Akárcsak a tenyeremet. Anya irodájához közelítettem. Apa is valahol ezen a részen lehet, ha minden igaz. Először csak benéztem az ajtó üvegén. Ott volt. Csak bámultam, ameddig észre nem vett. Mosolyogva nyitotta ki nekem az ajtót.

-Miért nem kopogtál? – nézett rám kedvesen.

-Kíváncsi voltam, mikor veszel észre.–vontam vállat – Szeretlek ám!–tártam ki kezeimet egy ölelésre. Anya ugyan furán nézett rám, hogy ez most honnan jött, de szorosan magához ölelt. Amíg öleltük egymást, apát pillantottam meg a szemben lévő helységben.

-Tudod, hogy szeret téged apu, igaz?–toltam el magamtól egy picit anyát.

-Ez most, hogy jött? – zavarodott össze.

-Tiszta vagyok anya! Tudom, hogy szeret téged. Érzem. – tettem a kezem a mellkasomra.

-Szeretlek Kincsem! – húzott vissza magához.

Nehezen váltam el anyától, de persze ezt nem mutathattam ki. Sietősen Tony keresésére indultam. A liftbe beállva vártam türelmetlenül, hogy végre megérkezzek a kívánt szintre. Amint ez megtörtént, a lift egy csilingeléssel jelezte. Próbáltam minél hamarabb megtalálni Tony-t, végül úgy döntöttem elindulok oda, ahol a Tesseract van. Tökéletesen emlékeztem mindenre. Ez persze ijesztő is, de tudom, hogy ez is egy olyan plusz dolog, amit a HYDRA-tól kaptam és talán még büszke is vagyok rá. Néha azért jól jön ez a „képesség”. Például most is hasznosnak bizonyult.

Sziasztok!
Mint ahogy azt ígértem, itt is van a következő rész. Tudom, borzasztó sokat kellett várni, de mostmár tényleg rendszeresen lesznek részek!
Legyen további szép napotok/estétek! <3