Anabella Yelena Carter ellátogat a Bosszúállókhoz, hogy megvédjék őt. Az így is gubancos élete még jobban a feje tetejére áll.
Találkozik egy régi volt barátjával, akitől egészen addig folyamatos rettegésben élt, amíg el nem kezdenek beszélgetni a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Komolyan hihetetlenek vagytok. Nagyon köszönöm!:)
Mit ad isten, az egy héttel későbbi terápián, ugyanúgy paplanban ültünk, hiszen kint majdnem mínusz fok volt, az épületben meg nem készültek fel a hirtelen jött hidegre, ezért nem volt fűtés. Raynort a kis klímáját próbálta átállítani, hogy a lehető legmelegebb levegőt fújja. Fáradtan, dideregve döntöttem Barnes vállára a fejem. Most kivételesen nálam lakunk. Fűtés ott se sok van, de legalább van ágy. Brian ismét Happy-nél és Pepper-nél van.
-El ne merj aludni! – figyelmeztetett Bucky, de már alig tudtam figyelni rá.
-Doki, ha elalszok hagyjon nyugodtan. Majd egyszer felkelek. – vontam vállat.
-Azt hiszem a kishölgy beteg lesz. Elég meleg a homloka. – vette el onnan kezét Barnes.
-Nem, ez normális. Csak fázom és fáradt vagyok.
-Netán nem sikerült aludni? – fogta meg tollát Raynort.
-Ami azt illeti elég jól aludtam, csak későn feküdtem le. Úgy éreztem ki kell adnom magamból mindent, és ezt el is mondtam a barátomnak. Vele beszéltem hajnalig.
-Azta! – tátotta el száját – Nagyon jó úton halad Carter. Büszke vagyok magára.–mosolygott. Jól esett, hogy megdicsért.
-Barnes, maga?
-Sokáig forgolódtam, de átaludtam az éjszakát.
-Szuper! Mindketten nagyon jó munkát végeznek. Látványosan haladnak és ha így folytatják, egy hónap múlva már nem is kell jönniük.
✪⧗
-Elnézést, egy pillanat és itt is vagyok!–Raynort felpattant a székről és kiviharzott. Buckyra nézve bújtam hozzá, szemeimet lecsukva. Nem értettem teljesen tisztán, hogy mit mondott. Egyre jobban kezdtem érezni, hogy pillanatokon belül el fogok aludni.
-Carter! – simogatta valaki az arcom. A hangból és a meleg tenyérből következtetve Barnes volt az. Borzasztóan fáradt voltam, így még arra sem méltattam, hogy kinyissam a szemem, vagy valami jelet adjak Barnesnak, hogy fent vagyok. Mondjuk ez annyira nem igaz, mert ahogy elvette kezét az arcomról, ismét éreztem ahogy magába húz az álom.
-Carter ne már. – morgott Bucky, ismét arcomra simítva kezét. Még jobban a férfihez bújtam, ezzel jelezve neki, hogy nehogy el merje venni a kezét megint. Hüvelykujjával köröket rajzolva orcámra beszélt hozzám, de nem értettem mit mondott. Egyszer csak érezni kezdtem meleg leheletét, majd azt, ahogy egy csókot nyom ajkaimra. Egy pillanatra meglepődtem, de visszacsókoltam. Lassan kinyitva emeltem pilláimat Barnesra.
-Gonosz vagy, ugye tudod? – húzta össze íriszeit.
-Én pedig utállak, tudod? – mentem bele a játékunkba, mint anno.
-Ja, hogy így játszunk? Mindjárt más.–bólintott egyet nagy mosollyal az arcán. Még egy hosszú csókot kaptam tőle, majd elváltunk egymástól, hogy Raynort ne vegye észre. Ismét kiment valamiért, de ez nem is nagyon érdekelt. Valljuk be, találtunk jobb elfoglaltságot.
-Ó, Ms.Carter, örülök, hogy felkelt. Jól aludt?
-Igen. – bólogattam – Nagyon jól esett ez a kis alvás.
-Nagyszerű! Kiemelkedően jól teljesítenek amióta együtt jönnek hozzám. Önök hogy érzik? Carter?
-Én személy szerint felszabadultabbnak érzem, magam sem tudom miért. – vontam meg a vállam – Örülök, hogy hallhattam, illetve hallgathatom Barnes történetét, amiből akár tanulni is tudok.
-Szuper, maga Barnes?
-Először is, az utolsó mondattal nem értek egyet. – rázta meg a fejét – Úgy vélem, Carter az, akitől igazán lehet tanulni. Én csak...panaszkodom és nem teszek ellene semmit. Carter pedig tesz is, és ez példaértékű. Na meg, elég rendesen tud hatni az emberre. – fordult felém egy apró mosollyal a száján.
-Barnes, maga szerelmes. – szólalt meg a Dr.Raynort.
-Ó doki, azon már túl vagyunk. – már szinte nevetve néztem Barnesra, majd a dokira, aki hatalmas szemekkel bámulta párosunkat.
-Tehát, maguk hazudtak nekem. – húzta össze szemeit.
-Dehogy! – kiáltottam fel – Kétlem, hogy rólam beszélne.
-Na igen, én egy szóval sem említettem kiről van szó.
-Jól van mindegy. Holnapután találkozunk. Addig is, töltsék együtt a holnapot. Jót fog tenni maguknak.
Elhagyva a helyiséget indultunk el hozzám. Ezen a héten nálam lakunk, de már tervben van, hogy átcuccolok Barneshoz, és ha baj lenne, akkor hozzám még tudunk menni.
-Ha tudná, hogy több mint egy napot töltünk együtt. – sóhajtott Barnes.
-És, hogy együtt is alszunk. – folytattam. -Na igen. – bólintott.
-Meg a csók. – köszörültem meg torkom.
-Kérsz mégegyet? – fordult felém egy huncut mosollyal az arcán.
-Kapok? – néztem rá kiskutya szemekkel.
-Többet is! – a csók után egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. Olyanok voltunk, mint két tinédzser. Pedig mindketten őskövületek vagyunk, hátunk mögött elég nagy múlttal, na meg, mindketten a béka feneke alatt vagyunk lelkileg. Bár, az utóbbi napokban, mióta Buckyval vagyok, egyre jobban kezdem elfelejteni ezt az egészet, ami történt. Buckyra koncentrálok. Arra, hogy ismét boldogok legyünk. De legfőképpen, ő. Neki nagyobb szüksége van rá. Nekem Brian a kis szeretet gombócom.
-Megint elkalandoztál. – rántott vissza a valóságba a férfi hangja.
-Lehet.
-Na és miről? – kíváncsiskodott.
Összekulcsolt kezeinkre nézve adtam meg neki a választ.
-Most így jó. Boldog vagyok! – jelentette ki, ami hatalmas melegséggel töltött el.
✪⧗
Másnap végül bepótoltuk azt az egésznap ágyban fekvős, teázós napot. Borzasztóan jól esett egy kicsit, hogy semmivel sem kellett foglalkoznom. Bucky itt volt mellettem és ez így volt tökéletes. Sam hívott minket, nem is egyszer, de mi nem is reagáltunk a hívásra. Más nem keresett minket, úgyhogy addig nincs baj. Délután megyünk majd Brian-ért és ennyi. Kivételesen jól esett punnyadni. Barnes persze nem tudott annyira jót aludni, mint én, de a nap folyamán bőven tudott pihenni.
-Készülődj Barnes, megyünk a fiadért!–ahogy ezt kimondtam, már rohant is öltözködni. Pislogva néztem hűlt helyét az ágyban. Mire feleszméltem már előttem állt és arra várt, hogy én is hasonlóan tegyek.
