Benzinbe fojtott érzelmek (BL)

29. Muszáj szexelnem azzal, akit szeretek?

Felpattant a szemem, laposakat pislogtam, a gyengélkedő ablakára meredtem, kint záporozott a hó.

– Hát felébredtél! – zördülés, és fejemet a hang irányába kaptam. – Úgy aggódtam! – A nagybátyám tőlem nem messze ült a széken, haja ziláltan állt, olajszag áradt belőle, még a szerelős ruháját viselte.

Biztos azonnal megpattant a garázsból, amikor hívta az osztályfőnököm. Annyira nem akartam kibaszni vele. Erre itt van! Megint megcsináltam.

– Sajnálom. – Gombóc nőtt a torkomban.

– Semmi baj – legyintett, de remegett a keze. Le se vette a szemét rólam, mióta felébredtem. De annyira, hogy alig pislogott.

– Mikor jöttél?

– Úgy egy órája.

– Mi? – ültem fel hirtelen. – Miért nem ébresztettél fel?

– Nem akartalak. Aludnod kellett. – Lehorgasztottam a fejemet. – És otthon is aludnod kell! Gyere menjünk haza! – tette a vállamra a kezét.

– Jó – bólintottam.

Lassan felültem, felvettem a műlábamat, és kimentünk a kocsihoz.

– Ha rosszul vagy, szólj! – mondta, amikor beszálltunk. – És beviszlek a kórházba, jó? – Már a gondolattól is kirázott a hideg.

– Nem kell, megvagyok – vágtam rá.

– Jól van, de ha van valami, szólj! – Beindította a kocsit, és pár percen belül hazaértünk. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire elértem a kanapét, ahol levettem a kabátomat és a műlábamat, és már dőltem is el, de még nem jött álom a szememre.

A mai napon pörgött az agyam. Hát, baszki, én tényleg elájultam! Mindenki szeme láttára... Felsóhajtottam, és a másik oldalamra fordultam. Elővettem a telefonomat, abban a reményben, hogy hátha apám visszaírt.

– Még mindig semmi? – lépett mellém a nagybátyám, és felnéztem rá.

– Ja. Semmi – feleltem, mire ő hosszan felsóhajtott.

– A műlábadat levetted? – guggolt le mellém.

– Aha, ott van – intettem a fotel felé.

– Jó – fújta ki a levegőt. – Tudod, eszembe szokott jutni, hogy az az eset nem történt volna meg, ha figyelek...

– Nem a te hibád! – szakítottam félbe.

– De észrevehettem volna.

– Én is! Nem lehetsz örökké mellettem, hogy figyelj rám.

– De szeretnék melletted lenni, ameddig csak lehet.

– Köszönöm – böktem ki, és megdörzsöltem a szememet. A nagybátyám végignézett rajtam, a karomat bámulta.

– Nem veszed le a pulcsit?

– Nincs melegem – vontam meg a vállamat, és újabb sóhajtás hagyta el a száját.

– Ugye nem vagdosod magad?

– Dehogy!

– Hihetek neked?

Levettem a pulcsimat, és felé tartottam a karomat. Hagytam neki egy kis időt, hogy megnézze.

– Igen – feleltem a korábbi kérdésre. – Eszembe jut, de nem csinálom, mert megígértem neked, hogy nem teszem. – Végig a szemébe néztem, amikor ezt mondtam. – És nem is fogom megtenni. Soha.

◄◄◄◄ ►►►►

Apáról álmodtam, hogy motorozok vele, megmutatom neki egy rajzomat vagy épp csak dumálunk felszabadultan. Idillinek tűnt volna az egész, ha az arcát nem barázdálták volna szörnyű sebhelyek, ha a nem állt volna ki a lábából a törött csontja, mint anyámnak azon a napon. Az emlékeim váltogatták egymást, mindegyik úgy ért véget, hogy apám sebes teste a földre hanyatlik, és dől belőle a vér.