Benzinbe fojtott érzelmek (BL)

24. Ez nagyon durva!

Elképzeltem, hogy oda állítok hozzá, és csak úgy kibököm bármiféle felvezetés nélkül: Szeretlek. Reszketeg lélegzet áramolt végig a tüdőmön. Félek. Sőt rettegek a reakciójától. Miért akarok tőle többet, ha így is sokat kaptam már tőle? A barátságát. Többet ért mindennél, hogy ez a hihetetlen srác egyáltalán beszélget velem. A puszta jelenléte, a hangja megnyugtatott. Senki más sem tudott olyan jóízűen nevetni a hülye poénjaimon, mint ő. Ha csak elképzeltem a széles mosolyát, hirtelen nekem is jó kedvem lett.

Egyáltalán jelentene valamit Ulriknak, ha elmondanám neki, hogy szeretem? Egy csomóan epekednek érte a suliban, de ő észre sem veszi. Én csak egy lennék a többi közül.

Az egész napomat behálózta ez a gondolat. Egyszer csak a hűtőnél kötöttem ki, és előkerültek belőle a sushik, amiket Ulriknak készítettem. Percekig bámultam őket, és akárhogy néztem, rohadt kevésnek tűnt. Leugrottam a boltba alapanyagért, egy óra múlva már a konyhában pörögtem.

Úgy gyártottam az újabb sushikat, mintha azok számával arányosan nőhetne az esélyem a sikerre. Egy világi baromnak éreztem magam.

– Azokat mind megeszed? – Megrezzentem a nagybátyám hangjára.

– Ulrik szülinapjára lesz – magyarázkodtam. – A bulira.

– Ó! – Elmosolyodott. – Amúgy elvigyelek kocsival? – ajánlotta fel.

– Köszi, nem kell. Motorral megyek.

– Azt kétlem. Leszakadt a hó.

– Ne már!

A könyökömmel lenyomtam a kilincset, és belöktem magam előtt az ajtót.

– A rohadt... – motyogtam, miközben majdnem elestem a vendégek szerteszét heverő cipőiben.

Mocskos nagy tömegnyomor uralkodott a szűk folyosón. Bömbölt a rockzene, az emberek szinte kiabálva beszélgettek egymással.

– Átengednétek? – emeltem fel a hangomat. Amikor a tömeg meglátta, hogy egy böhöm nagy doboz van nálam, megnyílt előttem. Jó, ez erős túlzás. Találóbb az, hogy mindenki a falhoz préselődött, így át tudtam köztük furakodni.

A konyhában végre fellégezhettem, nemcsak a nyitott ablaktól, hanem attól is, hogy nem fojtott meg a zsúfoltság. De szédülés tört rám, eszembe jutott, hogy mit készülök tenni.

Előszedtem egy nagy lapos tálat a konyhaszekrényből, és elkezdtem kipakolni a sushikat rá úgy, hogy egy torta formáját vegyék fel.

– Otthon csináltál még sushit? – A hang irányába fordultam, Ragna vigyorgott rám az ajtóból.

– Bezárnád?

Ragna eleget tett a kérésemnek.

– Kösz.

– Ideges vagy.

– Nem – vágtam rá.

– De.

Beszívtam a levegőt, aztán kifújtam.

– Nekem ez tényleg nem fog menni. – A sushikra meredtem.

– Ezt már megbeszéltük. Nincs mitől félned!

– De van! – Megállt a kezem a tál felett. – Félek, hogy elutasít. Ha meg bele is megy, félek, hogy elrontom az egészet... – És megutál! Nem akarom, hogy megutáljon!

– Miért rontanád el? Barátok helyett lehettek egy pár. – De jó is lenne! De úgy se fog működni. Azt hittem, hogy a sushi pakolástól majd megnyugszom, de egyre idegesebb és idegesebb lettem. Rendes' remegett a kezem.