Benzinbe fojtott érzelmek (BL)

16. Lestem, mint hal a szatyorban

Elhallgattam. A könnyeim ki akartak törni a szemgödrömből, minden erőmmel visszaszorítottam őket.

Ulrik és Ragna bámultak rám elkerekedett szemmel, majd egymásra pillantottak, mintha megmenthetnék egymást a sokktól, amibe taszítottam őket. Biztos nem erre számítottak.

– Ennyi. – Rohadtul remegett a hangom.

Újra lepergett a fejemben az egész, és legördült az arcomon az első könnycsepp, amit követett a többi. Elszorult a tüdőmben a levegő. Nem bírtam tovább visszatartani. Elsírtam magamat.

Ragna megérintette a vállamat, mire elhúzódtam, és durván letöröltem a könnyeimet, de azok csak ömlöttek tovább.

– Ne játszd már a kemény gyereket, te hülye! – szólt Ragna lágyan, aztán magához húzott.

Szorosan átölelt, és úgy éreztem, mintha visszaugrottunk volna az időben tíz évet.

– Úgy sajnálom, Adrian. – Hallottam a hangján, hogy sír.

– Ne! – A torkomban gombóc nőtt. – Az én hibám... én... én... – dadogtam, rázott a zokogás.

– Elég! Ne mondj semmit! – csitítgatott. – Csak sírd ki magad!

A hátamat simogatta, olyan szánalmasnak éreztem magam. De nem bírtam tovább elfojtani. Lehunytam a szememet, megöleltem, a vállára hajtottam a fejemet, és utat engedtem a könnyeimnek. Nem tudom, mennyi idő telt el, mire abbahagytam a sírást.

Ulrik zsebkendővel kínált, amikor kibontakoztam az ölelésből.

– Köszi.

– Jobb? – kérdezte Ragna.

– Nem tudom. – Megtöröltem az arcomat.

– Ne tartsd magadban, különben felemészt! – figyelmeztetett.

– Azta! Ezzel nem mondasz újat – viccelődtem, reméltem elűzöm a gyász hangulatot, de Ragna csak felsóhajtott.

– Nekünk beszélhetsz arról, hogy mit érzel.

– Nem egy regény a dolog. Szarul esett. Ennyi. Nincs több mondandóm.

– Ennyire nem bízol bennünk? – csatlakozott be Ulrik a beszélgetésbe.

– Nem erről van szó! – vágtam rá. – Persze, hogy bízok bennetek. – Ragna felvonta a szemöldökét. – Tényleg! – Reméltem, eloszlathatom a kételyét. – Csak megvan a saját gondotok. Nem kell a nyakatokba még az enyém is.

– Jaj te! – A lány szórakozottan hátba csapott. – Olyan hülye vagy még mindig!

– Most meg mi van?

– Ha azt hiszed, teher vagy nekünk, azt most azonnal felejtsd el! Nem hagyunk magadra.

– Akkor én meg csinálok egy pizzát – bukott ki belőlem hirtelen. Ez a mondat úgy illett ide, mint a robogó a krosszpályára. – Ha már megígértem – tettem hozzá.

– Jaj! – rikkantotta Ragna. – De most miért kellett elrontani ezt a megható pillanatot?

– Milyen pizzát kértek?

– Sonkás-gombásat.

– Ragna?

– Nekem is jó lesz az.

– Akkor ananászosat kértek? – húztam az agyukat.

– Nem.

– Akkor azt csinálok.

Ezzel a konyhába teremtem, és nekiláttam a pizzának.

– Nehogy ananászosat csináljál! – kiáltotta Ragna a nappaliból.