Benzinbe fojtott érzelmek (BL)

14. Ha azért jöttetek, hogy mesedélutánt tartsak a múltamról, arra van a kijárat

Gratulálok, Adrian, belerángattad magadat a szarba, dalolta a hang a fejemben, és egyet kellett értenem vele.

Ezután már semmi sem lesz ugyanaz.

Az agyam azon kattogott, amit mondtam. Azon, amit nem kellett volna elmondanom nekik. Azon, amire még gondolni se akartam. Ismétlődtek bennem a szavaim, mint egy elakadt lemezen: Anya meghalt. Anya meghalt. Anya meghalt.

Anyád meghalt. És ez kinek a hibája?

Vér ömlik anyám testéből a betonra. Nem mozdul. A lába kicsavarodott, kitüremkedik a csontja.

Te tetted a sírjába!

Zihálástól remegett a tüdőm. Reszketeg, nagy levegőt vettem, de a képek tovább pörögtek a fejemben. Kiengedtem a hangomat. Üvöltöttem, míg meg nem fájdult a torkom. Az ordításom visszapattant a hegyekről.

Nagyobb sebességre kapcsoltam. Annyira erősen koncentráltam a motorzajra, hogy belefájdult a fejem. Sorban vettem be az élesebbnél élesebb kanyarokat. Egy egyenes szakaszon a hátsó kerékre emelkedtem. Mikor földet ért az első kerék, már nyugodtabban szedtem a levegőt, az emlékek visszahúzódtak a medrükbe. A hang is elhallgatott végre. Csak a motor egyenletes zúgását és a szél süvítését hallottam.

Rohadtul nem voltam különb apámnál. Ugyanúgy menekültem az igazság elől, mint ő. Talán még rosszabb is voltam, mert csak kiokádtam magamból az igazságot, és leléptem.

De megijedtem, úgy éreztem, repedés esett a páncélomon. És ha bepillantanak azon a résen, meglátják az igazi, elcseszett, lelki defektes énemet. Csak azt a lyukat fogják nézni, és nem az egész kereket.

Tettem még pár kört, lementem a kikötőbe is, aztán elindultam haza. Nagybátyám házának utcájában megcsörrent a telefonom. Leállítottam a motort, és felvettem.

– Helló!

– Szia! – A nagybátyám volt az. – Haza tudsz ugrani? Kellenél kicsit a garázsba. El kell intéznem valamit, de hoztak egy csomó motort.

– Persze – vágtam rá. Úgyis oda készültem.

– Jó. És bocsi, hogy ezzel zargatlak.

– Jaj! Nehogy már te kérjél bocsánatot, basszus! Nálad lakom. Ez a minimum.

– Nem várok semmit cserébe, egy percig se hidd! Csak most ez összejött, és...

– Tényleg semmiség. Amúgy is szeretem csinálni. Milyen melók jöttek?

– Csak a szokásos. Minden benne van a füzetben. Az asztalon találod.

Ezután elköszöntünk egymástól, és nagybátyám megszakította a hívást.

Pillanatokon belül begurultam nagybátyám portájára. Letettem a Kawasakit a garázsban, és a bal oldali részre meneteltem, ahol a szerelésre váró motorok kaptak helyet. Felvettem a nagybátyám füzetét az asztalról. Még mindig azt használta, aminek borítójára rajzoltam neki tizenhárom évesen. Ezen elmosolyodtam. 

A melók szokásos rutinos szervizmunkák voltak. Pár olajcsere, fékbetétcsere és kipufogótisztítás.

Neki is láttam a munkának, és mire észbe kaptam, már az utolsó motoron fejeztem be az olajcserét.

Motorok morajlottak fel a távolban. A Kawára pillantottam, kedvet kaptam ahhoz, hogy visszapattanjak a nyeregbe. Végül is már semmi dolgom. Toltam is ki a Kawasakit a garázs elé, hogy kerózgassak, amíg nem hoznak új motort.

Ekkor egy kék Yamaha és egy piros Aprilia gurult be a portára. Elkerekedett a szemem. Az nem lehet! Bergen hatalmas! Kizárt, hogy ők legyenek. Levették a sisakot, és elsápadtam. Nem akartam velük beszélni azok után, hogy a részvétnyilvánításukat hallgassam.