Benzinbe fojtott érzelmek (BL)

17. Beütött a függőség, mi?

LXST CXNTURY-től dübörgött a ház, amikor megérkeztem Halvorékhoz. Betéptem a bőröndömet a nappaliba, még le se tettem, de Renzo előttem termett.

– Azt hittem, már sosem jössz! – Megcsapkodta a hátamat üdvözlésül.

– Hali! – Tűnt fel Halvor is, és öklöztünk egyet. – Készen álltok egy kis zúzásra?

– Bármikor. – Elvigyorodtam.

– Videózhatnánk közben – vetette fel. – Úgyis hiányolnak téged a nézők.

– Némelyik azt hiszi, hogy kibasztunk téged a csapatból vagy meghaltál – újságolta Renzo.

– Mi? – Felnevettem. – Nem mondtátok nekik, hogy elköltöztem?

– Én kitettem az Instára fókuszba a Fontos cuccokhoz. – Lépett mellénk Chae-Won. – Amúgy hali, Adrian!

– Szia!

– Csak hát nem mindenki követ minket Instán. Ugye, Adrian? – Renzo célzásképpen megbökött.

– Nem fogok csak ezért felregisztrálni. Amúgy is minek nézegessem, ha úgyis beküldtök mindent a csoportba?

– Mert kellesz a statisztikába.

– Mert az az egy követő aztán rohadtul megdobná! – szálltam vitába, amibe Halvor is csatlakozott:

– Jaj, ne nyúzzad már a gyereket, Renzo! Nem érted, hogy annyira értékes az ideje, hogy nem cseszi el olyan szutykokon, mint az Insta és az Facebook?

– Várj! Van már Face-ünk is? – Ja, rohadtul nem voltam naprakész a közösségi felületeinket illetően.

– Az eleje óta van, de hogy minek!

– Amúgy nem akartok motorozni?

– Beütött a függőség, mi? – cukkolt Halvor.

– Be hát! Hat órát vonatoztam Bergentől Oslo-ig, aztán három óra hosszát dekkoltam a reptéren az indulásig, és csak tizenegy óra volt az ide út, aztán még két óra kicsekkolás és a busz, meg mire lesétáltam ide. Szóval ne karcoljátok ki az agyamat, motorozzunk már!

– Azért aludtál, görcsparádé?

– Aha.

Muszáj volt aludnom. Nem akartam ágyba dőlni a fáradtságtól, ahogy ideérek. A vonaton aludtam két órát, a repülőn az út elején négyet, a végén sikerült kettőt. Szóval egész fitt voltam.

– Na, szedelőzködjünk, mielőtt megver minket!

Ezzel már rongyoltunk is a garázsba a motorokért. Közben a srácok úgy döntöttek, hogy lelive-oljuk a motorozásunkat a RACH Riders-en YouTube-on, ehhez természetesen felvettük az egyen-pulcsinkat is. Tudtam, hogy magammal kell hozni, ezért ezt is elcsomagoltam.

Épp hogy kigördültünk az útra, én már hátsó kerékre állítottam a motoromat, és feltettem a jobb lábamat a hátsó ülésre. Chae-Won mellém érve felkapta a kormányt, és egymás mellett keróztunk.

– Huligánok – kiáltotta a lány, és elröhögtük magunkat.

– Ezt beleteszed majd a montázsba? – kíváncsiskodtam.

– Bele. Meg azt is, hogy megkérdezed. – Erre elmosolyodtam.

Hamarosan beértünk a négysávosra. A nagyobb forgalomban már több mindenre kellett figyelnünk. Előkerültek a buszok és a kamionok is. Láttam a távolban, hogy pirosat kapunk. A sávunkban nem volt előttünk senki. Az utolsó pár métert a zebráig első keréken, stopizva tettem meg. A zebra előtt álltam meg két méterrel, és a motor hátulja lehullott a betonra.