Benzinbe fojtott érzelmek (BL)

10. A motorozást sem hagyod abba, miután elesel, nem?

– Nem is vészes – állapította meg nagybátyám Ulrik motorja láttán.

– Ja. Rosszabbra számítottam – helyeseltem, és tovább kortyolgattam a kávémat.

– Csak egy kipufogócsere kell neki. Meg van néhány karcolása, de az is sima ügy.

– És mikorra lesz kész? Csak azért kérdem, hogy mit mondjak neki.

– Pár nap. Elég sok meló jött a héten. A hétvégén tudom megcsinálni.

Ezt meg is mondtam Ulriknak, azonban ő vasárnap délben berontott a garázsba.

– Kész van már? – kérdezte csillogó szemmel. A nagybátyámmal egymás mellett szereltünk, én egy KTM-et, ő egy Simpsont.

– Még el se kezdtük.

– És mikor kezditek el?

– A többi után – feleltem.

Ulrik a szekrénynek dőlt, és tovább figyelt minket.

– Mennyi van még hátra? – kérdezte egy gyerek kíváncsiságával.

– Azt hiszed, ha így bámulsz minket, varázsütésre megjavítunk mindent, hogy a tieddel foglalkozhassunk? Nincs VIP szolgáltatásunk. Várd ki a sorodat! – adtam hangot kiakadásomnak, mert utáltam, ha sürgetnek, még akkor is ha barátokról volt szó.

– Adrian, hogy beszélsz az ügyfelünkkel?! – szólt rám a nagybátyám.

– Bocs – mondtam Ulriknak. Szerencsétlen csak újra motorozni akart, érthető miért pattogott ennyire, még ha idegesítő is.

– Mi jót csinálsz?

Sóhajtottam egyet, és válaszoltam:

– Fékbetétet cserélek.

Ulrik fölöttem hajlongott, kezdett felmenni az agyvizem. Felálltam, leellenőriztem a fékfolyadék szintet. Fékfolyadékot töltöttem a tartályba, amikor Ulrik hirtelen mellettem termett. Annyira rám hozta a frászt, hogy a kanna tartalma majdnem a földre löttyent. Mély, ingerült sóhaj szabadult belőlem, és Ulrik hátralépett, mint a macska, akit azon kaptak, hogy tépi a függönyt.

– Zavarsz, Ulrik. És majdnem kiöntöttem ezt a szart miattad. – Visszatekertem a kupakot a kannára.

– Bocsi. Unatkozok. Mit csináljak akkor?

– Foglald el magad?

– Mivel?

– Annyi dolog van a világban, annyi könyv, film, sorozat, anime... – direkt ezt mondtam utoljára, mert tudtam, hogy él-hal az animékért.

– Nincs kedvem egyikhez sem. – Keresztbe fonta a karját.

– Komolyan! Mint egy gyerek – zsörtölődtem az orrom alatt, és itt jöttem rá, hogy a tanár vagy óvóbácsi szerepet biztos nem rám szabták. – Keressek neked színezőt? – kérdeztem tőle végső elkeseredésemben.

– Aha.

A nagybátyámhoz mentem, aki a garázs másik végében egy Hondán dolgozott.

– A régi cuccaimat levitted a papírgyűjtésbe?

– Mi? – Elkerekedett a szeme. – Dehogy!

– Nagyszerű. És hol van?

– A padláson. Azt meg nem mondom, melyik dobozba tettem, mert nem tudom.

– Nem baj. Köszi.

Ulrik társaságában beléptem a házba, majd az utamat egyedül folytattam a padlásra. Feltéptem az összes dobozt, mire rábukkantam a régi motoros színezőfüzeteimre. Megfogtam egy köteget, és levittem Ulriknak, aki a konyhaasztalnál helyezte kényelembe magát.