Benzinbe fojtott érzelmek (BL)

33. Majd, ha rendbe hoztam magamat

Nassoltunk, és animéztünk Ulrik telefonján, amikor elhalt az írógép zaja. Ulrikkal egy emberként lestünk Filip felé, az ujjai szinte megdermedtek a gombok fölött.

– Ilyenkor mi baja van? – súgtam Ulriknak.

– Arra tippelek, hogy nem jut eszébe, mit írjon – felelte teli szájjal, aztán néztük tovább a Hellsinget Filip ágyán összebújva, Filip meg úgy bámult minket, mintha valami tudós lenne, és mi lennénk a patkányok az akváriumában.

– Lehet, azért néz így minket, mert most esett le neki, hogy mi van köztünk – kuncogott Ulrik.

– Hát, ha nem mondtuk neki, mit várunk?

Ekkor állított ide hozzánk Filip, és nem zavartatta magát, bár a saját otthonában miért is kéne? Ledobta magát mellénk.

– Jönnél animézni? – kérdezte tőle az Ulrik.

– Nem – tolta fel a szemüvegét az orrán, és feltűnt, hogy neki is kék szeme van, mint az öccsének és az apjának, csak megint más árnyalat.

A vállig érő, egyenes haja természetes sötétbarna volt, akárcsak az apjának, és amilyen Ulriknak lenne, ha nem festené. Megmondva az őszintét, el se tudtam képzelni Ulrikot az ikonikus kék haja nélkül. Annyira illett hozzá ez a szín, kiemelte a szemét. – Tudtok nekem segíteni?

– Azta! – Már ebből sejtettem, hogy Filip nem az az ember, aki minden szarral másokhoz rohangál. – Segítünk, persze, ha tudunk.

– Ja – helyeseltem.

– Írós dologról lenne szó – köpte ki.

– Hát, ahhoz én nem értek – vallottam be.

– Szerintem tudtok segíteni – erősködött. – Felmerült egy szerelmi szál a regényemben. – Erre elkerekedett szemmel lestük tovább a csávót, várva, hogy mire akarja ezt az egészet kihozni. – Csak úgy hirtelen – tette hozzá. – Sosem írtam még romantikát, szerelmes se voltam még soha, és úgy érzem, nem is leszek. Mondjuk, szeretek romantikusokat olvasni, de olvasni és írni más! – Na igen! Én se másznék be dalolva egy űrhajóba csak azért, mert szeretek sci-fit olvasni. Szóval meg tudtam érteni. – Szeretném jól megírni ezt a romantikus szálat, de nem tudom, milyen együtt lenni valakivel, szeretni valakit. Amiről nincs tapasztalatom, annak utána szoktam nézni. De ha már itt vagytok, nem a neten kutakodnék, és...

– Értem – szóltam közbe, mert elkezdtem aggódni, hogy megfullad itt nekünk a nagy hadarásban. – Szóval interjúsat akarsz játszani.

– Hát – vakarta meg a nyakát. – Mondhatjuk így is. Akkor... – Megköszörülte a torkát. – Ne nevessetek, jó?

– Nem fogunk – mosolygott rá biztatóan Ulrik.

– Jó... Akkor... milyen érzés a szerelem?

Ez is jókat tud kérdezni! Össze kellett szednem a gondolataimat, mire ki tudtam nyögni valamit:

– A szerelem olyan, mintha kattanna a fejedben valami. Hirtelen jön, mint amikor bevágnak eléd a kanyarban. Olyan, hogy úgy érzed, egy emberrel többet is el tudsz képzelni kettőtök között. Olyan érzés vele lenni, mintha vonzana hozzá valami. – Ulrikra pillantottam, mire ő lágyan elmosolyodott, és összekulcsolta a kezünket.

– És ha nem vagytok együtt, hiányzik, de nem úgy, ahogy egy barát szokott – szállt be Ulrik, az állítását egy bólintással igazoltam a részemről. – Más érzés. Nem tudom megmagyarázni. Adrian előtt nem éreztem ilyet. És még nincs sok tapasztalatom, nem régóta vagyunk együtt.

– Mi? – rikkantotta Filip. – Négy hónap azért elég sok idő szerintem.

– Négy hónap? – ismételte Ulrik. – Te miről beszélsz?