Benzinbe fojtott érzelmek (BL)

9. Na, belehaltál?

Zubogott a víz a mosdókagylóba, én meg görnyedtem fölötte. Könyökömmel támaszkodtam a hűvös porcelán karimán. Felemeltem a fejemet, megláttam reszkető alakomat a tükörben. Úgy festettem, mint a mosott szar.

Szőke tincseim az égnek meredeztek. Barna íriszem körül vérerek kacskaringóztak. Vizet lögyböltem az arcomra, hüvelykujjammal úgy dörzsöltem a bőrömet a szemem alatt, mintha lemoshatnám az alatta ülő karikákat. Kapkodtam a levegőt, a rémálmom képe a fejemben villogott. Csak szabadulnék már tőle!

Elzártam a csapot, és kitámolyogtam a konyhába, ahol nagybátyám evett az asztalnál. Felnézett, és ennyit kérdezett:

– Megint? 

Erre egy pillanat alatt lepergett a baleset a fejemben. Ökölbe szorult a kezem, elfojtottam a hányingeremet.

– Aha – feleltem a kérdésére, mire aggodalom ült ki az arcára. Utáltam ilyennek látni, hát még azt, ha én vagyok az oka.

Megittam egy bögre kávét. A konyhai csapnál újra megmostam a szememet, de az alvatlanságból származó szúró érzés nem távozott.

A hajnali motorozás segített, felébresztett, elárasztott az energia. Pár óra múlva adrenalintól felpörögve meneteltem az iskola bejárata felé. Hevesen vert a szívem. Pár perc múlva ezt leváltotta a fáradtság. Úgy jött, mintha fejbe vágtak volna. Vettem egy kávét, és lehúztam.

Amikor beléptem az osztályterembe, elfojtottam a nevetésemet Ulrik láttán. Felejthetetlen látványt nyújtott. A padon aludt, feje összefont karján pihent, és a bandás pulcsijára nyáladzott.

Lassan megtelt a helyiség, és egyre nagyobb zsivaj támadt. Ulrik felébredt a haverjai röhögésére, kómásan forgatta fejét egyikünkről a másikra.

– Mennyit rajzoltál tegnap? – kérdezte a mellettem álló tar fejű srác.

– Nem eleget. – Ulrik ásított egyet.

Megköszörültem a torkomat, és műsorba kezdtem, mert nem tudtam megállni:

– Hölgyeim és uraim! A "virraszt, míg ki nem reped a szeme típusú művész" nevű állatfaj egyik példánya látható itt természetes élőhelyén kívül. Nem található meg minden állatkertben. – A banda nevetésben tört ki.

– Te se nézel ki jobban, haver! – Ulrik megforgatta rajtam csipás szemét. – Te mit csináltál alvás helyett? – Vigyorgott.

– Filmet néztem. – Az álmom olyan volt számomra, mint egy unásig játszott film. Az emlékére grimaszba rándult az arcom, amit egy mosolyba fojtottam, reméltem sikeresen.

– Jó volt?

– Elment egynek – vágtam rá. Közben igyekeztem olyan pofát vágni, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki az elmegyógyintézetből szökött.

– Miről szólt? – Basszus! Erre mit mondjak?

– Erről-arról – nyögtem ki, és megvontam a vállam. Aztán Ragna is csatlakozott a beszélgetésbe:

– Volt benne vér? – De még mennyi, pofázott bele a hang a fejemben.

– Aha – hümmögtem.

– Ugye nem gagyi horrort néztél? – érdeklődött Ulrik.

– De – feleltem, mert az álmom horror viszonylatban a gagyinak felelt meg.

– Hát akkor! – Ulrik a vállamra tette a kezét. Meglepett, hogy hirtelen mennyi energiája lett. – El kell jönnöd hozzám filmezni egyszer.

– Ember! – szólalt meg egy osztálytársam a hátam mögül. – Hallod magadat? Fel akarod szedni szerencsétlent?