Szívszorító

38. "De én nem..."

Két hét telt el anya öngyilkossági kísérlete óta. Kettő kínkeserves hét.
Miután kiengedték a kórházból, a pszichiátrián töltötte azt a két hetet, majd onnan ma engedték ki.

Nem volt hajlandó beszélni a dologról és simán visszaköltözött apámhoz. Kérte hogy függesszék fel a nyomozást az apám ellen és tagadott mindent bántalmazással kapcsolatos feltevést. Azt hazudta, hogy saját magának okozta a sebeket.
Nem tudtam elhinni, hogy miért nem akar kitörni a csapdából, amiben apám tartotta egész életében....

David próbált segíteni, de ő ismèt csak azt tanácsolta, hogy ha nem hagyja anyám, hogy segítsek rajta, akkor ne erőltessem, mert addig úgysem lesz semmi ameddig ő nem dönt úgy, hogy ideje lelépnie apámtól.

Gondolataimból Bella elköszönése ébresztett fel,aki mivel bezártuk aznapra a cukrászdát, hazaindult a családjához.
Én még picit maradtam mivel egy tortát még be akartam fejezni.
Az eszközök elmosogatása és a takarítás befejeztével a telefonom csörögni kezdett.
Anyukám hívott:
- Szia!- szóltam bele a telefonba
- Gy-gy-gyere ha-hazaaa!- zokogott anya
- Mi történt?- estem pánikba
- Apád...meghalt.- sírt hangosan

Megdermedtem.
- Azonnal megyek.- hadartam
Hirtelen azt sem tudtam mit tegyek.
Szólni akartam Davidnek, de dolgozott és nem vette fel a telefonr.
Így gyalog indultam el a szüleim házához.
Siettem, rohantam. Közben pedig arról győzködtem magamat, hogy ez most igenis a valóság.

A házunk előtt mentőautó és rendőrautó állt.
- Te jó ég!- kiáltottam fel
Hát tényleg igazat mondott anya.

Berohantam a házba ahol Caleb-be a helyi seriffbe botlottam.
- Mi történt? - hadartam idegesen- Anya hívott...-ziháltam
Caleb sajnálkozóan nézett rám:
- Őszinte részvétem, Penelope. Apád elhunyt.- mondta
- Tessék?- kérdeztem a könnyeimmel küszködve- Ez igaz? De...- olyan hirtelen történt az egész hogy egyszerűen nem fogtam fel
- Igen. Sajnálom.
- De mi történt?- kérdeztem feszülten a hajamba túrva
- Megfulladt a saját hányásában.- mondta halkan Caleb- Nagy valószínűséggel túl sok alkoholt fogyasztott, lerészegedett majd lefeküdt aludni. Valamikor az alvása során pedig hányni kezdett de mivel be volt rúgva nem tudta kontrollálni és irányítani magát megfelelően így belefulladt.- fejezte be
- Értem.- mondtam lesokkoltan- Anyát merre találom?
- A mentősök nyugtatják.- mutatott a nappaliba- Részvétem.- biccentett együttérzőn majd engedte hogy a nappaliba menjek

Órákon át, éjszakába nyúlóan vigasztaltam anyát. Én viszont furcsa módon nem voltam szomorú. Lelketlen, undorító dolog, tudom. De abszolút nem sajnáltam, hogy apám nincs többé. Sőt, megkönnyebbültem, mert nem kell többé féltenem tőle anyámat és magamat. Nincs több fájdalom, nincs több rettegés.
A világ egy jobb hely lett, a pokol viszont egy szemétládával gazdagodott.
Szívemből kívántam, hogy kapja meg a neki járó büntetést a pokolban mindazért amit velem és anyámmal művelt.

Hajnalban, amikor anya elaludt úgy döntöttem hazamegyek. Vagyis Davidhez.
Felhívtam hazafelé sétálva:
- Szia.- vette fel azonnal
- Szia. Végeztél?- kérdeztem
- Igen. Épp most megyek az autómhoz. Te miért vagy még fent ilyenkor? Baj van?
- Nem. Vagyis igen. Nem tudom.-hebegtem remegő hangon
- Penny, mi történt?- kérdezte aggodalmasan David
- Apám meghalt.- mondtam ki egyenesen
Néhány pillanatnyi csend a vonal másik végén
- Tessék? Ezt most komolyan mondod?- kérdezte letaglózva
- Igen. Belefulladt a saját hányásába egy szokásos lerészegedése után.-sóhajtottam

- Sajnálom Penny.Hogy vagy?- kérdezte már néhány perccel később otthon, szorosan magához ölelve
- Nem tudom...Szörnyű embernek tartanál, ha azt mondanám, hogy örülök?- kérdeztem halkan, David mellkasába mormolva
- Nem. Dehogy! Megértelek. Azok után amiket  művelt veletek....Őszintén szólva én is megkönnyebbültem, hogy többet nem bánthat a szemét apád.- simogatta lassan a hátamat
- Igen.

1 hét múlva

Apám temetése hatalmas volt. Az egész város tiszteletét akarta tenni. Mindenki sírva búcsúztatta. Én azonban nem a gyász miatt zokogtam, hanem a sok-sok szörnyű emlék miatt ami eszembe jutott. Annyi borzalmat elkövetett ellenünk...
Minden egyes ásónyi földdel amit a leeresztett koporsójára dobtak, én egyre könnyebben kaptam levegőt, egyre inkább kezdtem elhinni, hogy a szenvedésnek, a félelemben töltött időnek vége.

A halotti tor hangos volt és zsúfolt. Rettenetes hőség volt.
Förtelmesen büdös volt az a sok ember, a gyomrom is felfordult tőlük. Alig kaptam levegőt hirtelen.
Leültem és ettem egy mini szendvicset meg ittam egy kis narancslevet de biztos valami bajuk volt, mert rögtön rohantam a wc-be és ki is hánytam az egészet.
A rekkenő hőség nem kedvezett a kipakolt ételeknek, biztos megromlottak.

Anya a tor után sokáig fent maradt, nehezen tudott elaludni.
Felfoghatatlan módon, de hiányzott neki apám, azonban valahol érezhető volt benne, hogy ő is megkönnyebbült.
Este hazasétáltam Davidhez és a karjaiban fekve elnyomott az álom.

Reggel, rosszul ébredtem. Fájt a fejem, gyengének éreztem magam és ahogy felültem az ágyban, nagyon durván megszédültem. David is felült és az arcomra nyomott egy puszit
- Jó reggelt.- motyogta aranyosan
- Neked is. - nyöszörögtem
- Mi a baj?- kérdezte az álmosságot kidörzsölve a szemeiből
- Szédülök.
- Hozzak egy pohár vizet?- kérdezte David az arcomat simogatva
- Igen.- bólintottam, majd megittam a pohárból a vizet egy húzásra
Ekkor elkapott a hányinger.
David kezébe nyomtam a poharat majd szaladtam a fürdőszobába.
Alighogy a wc kagyló fölé hajoltam rögtön kitört belőlem a hányás.
Végig marta a torkomat, nyelőcsövemet és borzasztó ízt hagyott a számban.
Reszkető ujjakkal nyújtam a wc papír felé, amiből letépve megtöröltem a számat.
Felálltam a wc mellől, hogy a csaphoz menjek megmosni az arcomat.
Hidegvízzel felfrissítettem magamat és a tükörbe nézve elkapott ismét a hányinger.
Falfehér arcom nézett vissza rám a tükörben.

Ismét a wc fölé hajoltam és megint hánytam.
David mellém guggolt és a hátamat simogatta.
- Jobb?- kérdezte
- Asszem.- sóhajtottam
Felnéztem rá, ő pedig aggódva nézett vissza rám.
- Gyere.- vett fel a karjaiba a földről és visszavitt a szobába, majd letett az ágyra- Pihenj!- kérte- Állítsak a klímán? Vagy jó így?
- Nem , jó így.- feleltem
Daviden láttam, hogy a gondolatai fénysebességgel cikáznak a fejében. Mintha több dolog járna egyszerre a fejében.

- Mi az?- fogtam keg a kezét
Másik kezével az arcát dörzsölte meg majd lehunyta szemeit. Finoman megszorította a kezemet majd kinyitotta szemeit.
- Mikor menstruáltál utoljára?- kérdezte miközben a aggodalmasan nézett engem, még mindig a kezemet fogva
- Tessék? Miért...?- kérdeztem értetlenül, majd elakadt a szavam-De én nem...nem..nem..nem nem.-ráztam a fejem kínomban nevetve- Mindig védekeztünk.- mondtam magamat is győzködve
- Az elmúlt hetekben több alkalommal is szeretkeztünk óvszer nélkül.- mondta
- De....- mondtam remegő hangon
- Kicsim.- fogta meg mindkét kezével a jobb kezemet- Jelenleg nincs értelme tovább taglani ezt. Veszek neked egy tesztet és akkor már okosabbak leszünk.-mondta halkan