9. "Te vagy az..."

1K 32 2
                                    

- Kérsz egy italt? Van még abból a borból is,amit tegnap együtt bontottunk fel.- jött ki a konyhájából David,miközben én éppen vendégpapucsot vettem fel.
- Egy pohárral kérek akkor abból a borból.- mondtam
- De van más is,nem muszáj azt, én szívesen..-
- David, jó lesz az.- mosolyogtam rá- Ízlett a tegnap esti.
- Nekem is. Meg a bor is.- villantott egy szexi vigyort,majd visszament a konyhába
Én leültem a nappaiban és ekkor jött David is,kezeiben egy-egy pohár borral
- Egészségedre!- nyújtotta felém az egyik poharat, majd koccintottunk
- Egészségedre!- mondtam
Nagyot kortyoltam az italból, David is majd megszólalt:
- Muszáj lezuhanyoznom, de addig nyugodtan helyezd magad kényelembe, válassz filmet!-mosolygott majd a kezembe adta a távirányítót- Netflixről bármi jó lesz,ami neked tetszik.
- Oké.- bólintottam
David elvonult, majd hamarosan meghallottam a zuhanyzóból folyó víz hangját.
Felálltam a kanapéról és körbesétáltam a nappaliban. A falakon David diplomái,oklevelei lógtak, szépen bekeretezve. Mindegyiket elolvastam,megnézegettem, s percek múlva David már meg is jelent egy szürke,puha fürdőköpenyben,mezítláb és még vizes hajjal.
"Ó Isten,gyere le az égből és adj erőt,hogy ne dobjam ma neki oda magamat!! Hogy lehet valaki ilyen rohadtul szexi?!"
Kiszáradt a szám és a meglepetéstől kissé el tátottam. Gyorsan észbekaptam és ittam egy korty bort.
- Sikerült?- kérdezte az ajtóban megállva
- Igen, valami vígjáték.- mondtam lazán,mintha nem enne meg a kíváncsiság,hogy leszaggassam róla a köntöst....
- Remek!- mosolyodott el édesen- Mindjárt jövök, csak felöltözök.- és már ott sem volt
"Ó,nem szüskéges..." nyaltam meg az ajkaimat "Penelope! Szedd össze magadat! Nem fekhetsz le vele,hiszen még alig ismered!!!" nagy levegőt vettem és leültem a kanapéra
David visszatért ezúttal egy fekete shortban és egy egyszerű kék rövidujjúban.
- Kérsz még bort?- mutatott a kiürült poharamra
- Igen, köszi.- feleltem
Nagyot kortyolt a saját poharából s közben átadta az enyémet.
- Hosszú nap volt?- kérdeztem tőle
- Nem volt vészes.- válaszolta- De azért persze elfáradtam.-ásított ekkor egyet- Na és neked? A kollégád mutatványa előtt milyen volt a napod?- karolta át egyik karjáva a vállaimat és finoman közelebb húzott
- Pörgős ,és hatázorozzan nem uncsi, de azért jó volt. -mosolyogtam fel rá
A kis dohányzóasztalra letette a poharát én követtem a példáját.
Orra hegyével az én orromat cirógatta lágyan. Jóleső borzongás futott végig rajtam.
- Amikor megláttalak, megijedtem,hogy neked esett bajod.- suttogta ajkaimra
- Nem.- leheltem
- Miután megkönnyebbültem,hogy rendben vagy, tudod, elég nagy önuralomra volt szükségem, ahhoz hogy ott mindenki előtt ne tegyem ezt.- lehelte majd lágyan birtokba vette ajkaimat,ujjait a hajamba vezette, másik keze az oldalamat simogatta
Felkarját és tarkóját markolva teljesen átadtam magam a varázsának. Tökéletesen szinkronban kényeztettük egymás ajkait. De ekkor David lassan elhúzódott
- Na nézzük azt a filmet...- mormolta rekedtesen
- Oké.- leheltem

A film közben szinte végig csendben voltunk,csak lopva pillantottam fel néha Davidre,aki átkarolt engem én pedig így nekidőlve helyeztem magam kényelembe.

Amikor a stáblista legördült a film végén, felnéztem Davidre,de ő már engem figyelt.
-Tetszett?-kérdezte
- Aha,neked?
- Igen.-felelte apró mosollyal- Holnap is találkozhatunk?
- Persze. Gyere át hozzám és főzök valami vacsit.-mosolyogtam izgattottan- Jó lenne étterembe menni vagy moziba,de nem akarom,hogy idő előtt pletykálni kezdjenek az emberek.- motyogtam aggodalmasan
- Szuper ötlet a vacsora nálad, alig várom.- mosolygott és kezébe vette az én kezemet hüvelykujjával simogatta a kézfejemet majd egy puszit nyomott a hajamba és mindkét karjával finoman ,meghitten magához ölelt.
Állát a fejem tetején nyugtatta és csak élveztük a pillanatot. Hallgattuk ahogyan a másik veszi a levegőt és a tücskök ciripelését aminek a hangja a nyitott ablakokon beszűrődött.
- Én is ezt vártam egész nap.- vallottam be halkan
Kissé kibontakoztam David ölelő karjaiból,de nem teljesen majd egyik kezemmel lassan megsimítottam a picit borostás arcát.
Lehunyta a szemeit és belehajolt a tenyerembe. Elmosolyodott majd kinyitott a szemeit.
- Te vagy az én kis texasi csodám.- mormolta mosolyogva
Halkan kuncogtam ezen.
- Nem is vagyok kicsi.- suttogtam játékosan
- Ó, elnézést ha megsértettem az érzéseidet...-biggyesztette le ajkát játékosan-Hadd engeszteljelek ki!- az államat megfogva közelebb húzta az arcomat és szenvedélyesen megcsókolt. Ujjaimmal a hajába túrtam,másik kezem a hátán kalandozott. Ekkor óvatosan a hátamat megtámasztva a kanapéra döntött,de ajkaink nem szakadtak el egymástól. Intenzív, szenvedélyes csókunk olyannyira a hatalmába kerített, hogy egy halk nyögést hallattam. David keze,amely az oldalamat simogatta erre a csípőmön állapodott meg és ujjai megmarkolták a csípőmet. Ajkai ekkor elszakadtak az enyémektől,de csak azért,hogy a nyakamat kezdje el csókolgatni. Ujjaim a haját markolták.
- Penny...- lehelte a bőrömre
- David...- leheltem a nevét,miközben olvadoztam a kezei között,ahogy ajka a nyakamat cirógatta,de hirtelen abbahagyta és felült
Az én tudatomig csak akkor jutott el,hogy hangosan csörög a mobilja. Én is sietve felültem a kanapén.
- Ezt fel kell vennem,ne haragudj.- mondta és kiment telefonálni a konyhába

Magam elé meredve próbáltam nem hallgatózni,de mégis beszűrődött David hangja
- Igen.... tudom, nem felejtettem el....Figyelj, ezzel tisztában vagyok,nem kell emlékeztetned rá.... Tudom....Ezt most ne kezdjük el kérlek!-sóhajtott egy nagyot David- Majd beszélünk.
Néhány másodperc eltelte után visszatért David
- Bocsánat. Család...- legyintett szomorúan
- A szüleid voltak?- kérdeztem óvatosan
- Az anyám volt.- bólintott- De mindegy is. Ne is beszéljünk róla...- rázta a fejét
- Oké.- bólintottam
- Sajnálom, hogy elszúródott a pillanat.- fogta meg a kezemet,miközben bocsánatkérő tekintete az enyémet kereste
- Nem gond.-mosolyogtam rá - Akkor holnap este várlak vacsorával. Van amit nem szeretsz?- kérdeztem miközben egyik kezemmel megcirógattam az arcát
- Nincs. Nem vagyok nagyon válogatós étkű.- ölelt magához- Ha olyan jól főzöl,ahogyan sütsz,akkor biztos vagyok benne,hogy degeszre fogom enni magamat.- puszilt bele a hajamba édesen
- Holnap megtudod.-emeltem fel a fejemet és ujjaimmat megcirógattam alsóajkát, ő közben a szemeimbe nézett, ekkor lassan megcsókoltam.
Ez volt az első csók,amit én kezdeményeztem. David szorosan magához ölelt és mohón csókolt.
A hátát a kanapéháttámlának döntötte, én átvetettem a lábamat Daviden és így lovaglóülésben ültem rajta.
Mindkét keze végigsimított az oldalamon és vágyakozva végignézett a felsőtestemen.
- Annyira gyönyörű vagy.- lehelte
Egyik keze végigsiklott a hátamon ,a másik lassan a fenekemre csúszott,közben a nyakamat csókolta.
Éreztem, hogy megkeményedett alattam David szerszáma a nadrágjában és a tudatra,hogy mennyire borzasztóan kíván engem ez az nagyszerű férfi önkéntelenül is hangos nyögés szakadt fel belőlem.
David erre finoman a fenekembe markolt és beharapta alsóajkát.
A hajamba markolt másik kezével, majd a nyakamat cirógatta végig az orrával.
- Nagyon próbára teszed az önuralmamat...- lehelte zihálva a nyakamra
- Jobb lesz,ha megyek.- ziháltam utolsó szikrájába kapaszkodva az akaraterőmnek

David elvette rólam a kezeit , mindkettővel a hajába túrt és zihálva bólintott egyet.
Remegő térdekkel leszálltam róla majd felálltam. Ő is felemelkedett a kanapéról.
- Holnap látlak.- nézett rám imádnivalón
- Oké.- pirultam el
Kikísért az ajtóig,majd
- Megengeded, hogy hazakísérjelek?- nézett rám édesen
- Hát persze.- nyomtan rövid csókot a szájára

Kézefogva andalogtunk a teljesen sötét és üres utcákon egészen a lakásomig.
- Jó éjt!- mosolyogtam rá majd rövden megcsókoltam, nem mertem jobban belemerülni, mert tudtam,hogy nem biztosan fogok tudni megállni csak a csóknál és mivel korábban Daviden is láttam, hogy igyekszik úriember módjára nem leteperni ,így visszafogtam én is magamat
- Jó éjt,Penny. Holnap találkozunk.- nyomott egy puszit a homlokomra majd integett s elsétált

SzívszorítóWhere stories live. Discover now