Szívszorító

35. "Elintézem."

Másnap reggel korán keltünk mivel Davidnek kora reggel indult a műszakja a kórházban, én pedig a meló előtt lezuhanyoztam és átöltöztem a saját lakásomban.

Mennyei volt az este és nagyon nehéz volt elszakadni tőle, de muszáj volt visszatérnünk a valóságba.

Munkába menet úgy döntöttem, hogy meglátogatom anyát, mivel még volt 2 órám nyitásig és egyébként is jó néhány napja nem láttam.

A házba érkezve hangosan köszöntem, de nem érkezett válasz.
-Anya?!- szólítottam egyre feszültebben és a nappaliba lépve a szemem elé táruló látványtól hangosan felsikítottam.
Anya a padlón feküdt.
Odarohantam mellé, zokogva meghallgattam a légzését és megnéztem a pulzusát.
Szerencsére mindkettő egyértelműen érzékelhető volt, így nem az történt, amitől leginkább megrémültem.

Azonnal mentőt hívtam, akik hamar ki is érkeztek a helyszínre.

A mentőbe beülve bekísértem anyát a kórházba és mire odaértünk már szinte hiperventilláltam.
- Megtudják menteni?- ragadtam meg az egyik mentős karját
- Várjon kérem a folyosón, az orvosok keresni fogják, ha stabilizálták az édesanyja állapotát.- kért a mentős együttérző arccal
- Rendbe jön?-kérdeztem megrémülve
- Nagy eséllyel igen.- biccentett majd szaladt a hordágyat toló kollégái után

Lerogytam egy székre és nagy nehezen bepötyögtem egy sms-t a főnökömnek, hogy nem tudok ma bemenni dolgozni betegség miatt.
Pár percre rá válaszolt is és jobbulást kívánt.

Nem tudtam tovább egy helyben vesztegelni így felálltam a székről és halkan zokogva, reszkető testtel mászkáltam fel-alá a folyosón.
Többen megbámultak, de nem érdekelt.
Teltek a percek, aztán már egy félóra, majd egy óra, de mèg mindig nem tudtam semmit.

- Penny?- hallottam meg a nevemet valahonnan
Felkaptam a fejem, habár tudtam, hogy az anyát ellátó orvosok nem a keresztnevemen szólítanának.
Mivel nem láttam ismerőst így hátrafordultam ahol néhány méterre tőlem megláttam Davidet.
A nővérpultra támaszkodva állt. Előtte jónéhány mappa tornyosult, jobb kezében egy toll, ami a lap felé félúton megállt a levegőben David kezében.
Sietve letette a pultra a tollat majd hosszú, határozott léptekkel megindult felém.
De aztán eszébe jutott hogy hol is vagyunk, mennyi emberrel körülvéve így kettő lépésnyire megállt velem szemben.
- Mi történt? Jól vagy? Hiszen te reszketsz...- mindta halkan, miközben tekintete engem vizslatott, ellenőrizve azt hogy mi velem a baj

Az arcán rémület és aggodalom követte egymást felváltva.
- Hogyan tudok segíteni?- kérdezte
Az ajkaim remegtek ahogy visszatartottam az előtörni akaró hangos zokogásomat.
- Ma...- kezdtem bele sírva- még munka előtt ....meglátogattam anyámat és...- csuklott el a hangom- ...a földön fekve eszméletlenül találtam rá.- sírtam egyre erősebben- A mentő hozta be és én is jöttem vele már több mint 1 órája, de azóta nem tudok semmit.

David feszülten körbenézett majd a vállamnál fogva egy üres vizsgálóba terelt.
- Gyere.- mondta aztán leültetett a teremben lévő egyik székre- Megyek, utánanézek és utána azonnal visszajövök.

Kisietett a vizsgálóból, majd néhány perc őrjítő várakozás után vissza is tért.
Becsukta és be is zárta maga mögött az ajtót.
Arcán gondterhelt kifejezés terült el.
- Megtudtál valamit?-kérdeztem felpattanva a székről
Szemöldökeit vívódón ráncolta, majd megfogta a kezem és visszaültetett a székre és a lábaim elé guggolt.
Mindkét kezemet a kezei közé fogta és a szemeimbe nézett:
- Az édesanyád állapotát nemrég sikerült stabilizálni. Gyógyszertúladagolása volt. - mondta halkabban- Több különböző gyógyszert vett be, főleg fájdalomcsillapítókat és nyugtatókat.
- Tessék? -riadtam meg és keservesen elkezdtem zokogni ismét
Finoman megszorította a kezeimet és megsimogatta.
- Kimosták a gyomrát és kap infúziót. Az állapota stabil, de még nem tért magához.- mondta David
- Akkor nem fog meghalni?- cincogtam sírva
- Nem, rendbe fog jönni.-simogatta meg egyik kezével az arcomat- Ha felébred majd kicsit zavart lehet, de 1-2 nap múlva már hazaengedik.
- Hála Istennek!- sírtam megkönnyebbülten
- Minden rendben lesz, kicsim.- fogta két keze közé az arcomat majd megnyugtatóan, lágyan homlokon puszilt

Mindkét karommal átöleltem a nyakát és szorosan hozzábújt. Felállunk és ő finoman, szeretetteljesen magához szorított és tenyereivel a hátamat simogatta, belepuszilt a hajamba majd megszólalt.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. - mormolta halkan- Most már jó kezekben van, rendbe fog jönni.-ölelt magához továbbra is

Perceken keresztül ölelt és nyugtatgatott, s végül sikerült abbahagynom a görcsös zokogást
- Köszönöm.- mondtam David szemébe nézve mikor elhúzódtam
- Nagyon szívesen, kicsim.- simított meg az arcomat finoman majd egy apró csókot nyomott az arcomra- Be szeretnél menni hozzá?
- Igen, de be fognak engedni?- kérdeztem bizonytalanul
- Elintézem.- fogta meg a kezem és egy puszit nyomott a kézfejemre
Kinyitotta zárat majd az ajtót kitárva előre engedett.
- Mindjárt jövök.- mondta David aztán a nővérpulthoz ment, ahol beszélt egy nővérrel, aki rám nézett és egy kis kedves mosollyal intett hogy menjek oda
- Ms. Dashwood, jöjjön kérem. Kövessen!
Davidre pillantottam aki csak mosolyogva bólintott
- Köszönöm.- mondtam halkan majd a nővér után mentem

Anya egy ágyon feküdt, becsövezve, az infúzió is ritmusosan csöpögött.
Aludt békésen, mintha sokkal boldogabb lenne álmában, mint ébren.
- Jöttem ahogy tudtam!- ütötte meg fülemet az apám hangja a folyosón- Hol van az én drága
drága feleségem? Mi történt?- kérdezte túljátszott aggódással

Gyorsan kicsörtettem a kórteremből.
A folyosó szinte kiürült, csak néhány nővér mászkált teremről-teremre
Rettentően ideges lettem amikor megláttam az apámat és lendületes léptekkel megindultam az álszent apám felé:
- Pontosan tudod mi történt anyával!- emeltem fel a hangomat
- Penelope, édes leányom! Mondd..-folytatta volna a színjátékot
- Túladagolta a gyógyszereit mert nem bír elviselni téged!- kiabáltam
- Te jó ég!- tette a szája elé a kezét - Biztosan véletlen baleset történt , ő soha nem tenne ilyet.- emelte a szíve felé az egyik kezét
- Nem baleset volt, meg akarta ölni magát.- sírtam ismét- Be ne merészelj menni hozzá
- Hagyd ezt abba.- mondta még mindig kedveskedően, de a szája széle már rángatózott az idegtől és ahogy lassan közelebb sétált villámokaz szórtak a szemei
- Undorodik és fél tőled. Gyűlöl téged, ahogy én is.- ordítottam
- Elég legyen!- üvöltötte, ahogy lehullott az álszent maszkja körülnézett és amikor úgy látta üres a folyosó eltorzult arccal megszólalt
-Hagyd abba a kiabálást, te hálátlan, idegesítő kis kurva!- megragadta az egyik csuklómat és eszméletlenül erősen megszorította
A fájdalomtól felsikiltottam.
- Azonnal vegye le róla a kezét!!!-mennydörögte David az egyik vizsgáló ajtaján kirontva