Karjaid Között

×5×

Az órákból napok lettek. A napokból hetek. Egyre közelebb volt az iskola kezdés és én egyre izgatottabb lettem.

Már-már annyira, hogy anyuék néha rám szóltak erélyesen.

Lehet nem őket kellene traktálnom ezzel, hisz anyu a napokba egyre feszültebb szerintem nincs minden rendben a munka helyén csak ezt nem akarja nekem mondani.

Azzal viszont nem számolt, hogy éjszaka amikor azt hiszik, hogy én alszom a lépcsőn ülve hallgatózom.

Na mindegy remélem nem lesz semmi baj és meg oldódik minden.

Nem is igazán vagyok már otthon inkább ki megyek az erdőbe Amicus-al és hagyom, hogy hadd bontakozzon ki. Hisz nem sokat láthatta a külvilágot egy ketrecbe zárva, főleg, hogy még picike így úgy gondolom, hogy már abban az üzletben született ez a kis szépség.

Most is épp a kis pataknál ültem és olvastam miközben Amicus épp felettem repkedett élvezve a jó időt mikor is hangokat véltem fel fedezni nem messze onnan ahonnan én is jöttem.

Gondoltam néhány kirándulni vágyó de sajnos tévednem kellett mikor közelebb értek.

- Lám, lám ki van itt az erdőben egyes egyedül? szólalt meg a legidegesítőbb hang az egész világon.

Emberek be mutattom Ryan Gibstert az osztálytársam egyben az életem megkeserítőjét legalábbis az egyiket.

Unottan fel néztem a könyvemből és jeleztem Amicus-nak, hogy ne jöjjön le ha nem muszáj.

Fel álltam a helyemről és a többiekre néztem.

- Na mivan a cica el vitte a nyelved? kérdezte nevetve Ryan.

- Nem csak nincs mit mondanom! mondtam unottan mire ő elém lépett és bele lökött a vízbe.

Prüszkölve jöttem fel a felszínre és nehezen kimásztam.

- Te velem így nem beszélhetsz megértetted? Egy kis nyomorult vagy semmi több! pofozott fel de olyan erővel, hogy oldalra bicsaklot a fejem is.

Már azt hittem, hogy soha nem kell velük találkoznom de hát úgy néz ki az univerzum nem igazán szeret engem vagy nem is tudom miért áldott meg engem ezekkel a sors de biztos okkal rakta őket az életembe csak azt nem tudom még  hogy miért.

- Kicsit unalmas már, hogy szekáltok inkább nőjjetek fel! mondtam keserű mosollyal mire a barátnője elém állt és ököllel be vert nekem majd újból a vizbe löktek engem.

Mikor nagy nehezen ki jöttem akkor láttam, hogy el mentek Amicus meg egyből jött is le hozzám és a földre szállva tipegett oda hozzám.

Látni véltem a szemébe az értetlenséget egyben a szomorúságot de csak sóhajtva fel álltam és a vállamra rakva elindultam haza.

Belépve a házba csurom vízesen a szüleimmel találtam szembe magam.

- Veled mi a kén köves pokol történt? sietett oda hozzám anyu.

- Ti ilyenkor már itthon? kérdeztem ijedten mert tudtam, hogy anyu ezt nem fogja annyiban hagyni.

- Igen itthon korábban el jöttünk de válaszolj mi történt veled? nézett rám szigorúan és tudtam, hogy tudja, mi volt de tőlem akarja hallani. Így nagyott sóhajtva csak ennyit mondtam:

- Ryan!

- Esküszöm megölöm őt is és a kis bandáját is. Istenem hetedikesek azért tudhatnák már, hogy nem illik bántani másokat! mondta teljesen kikelve magából miközben a kabátját vette fel.

- Most meg hova mész? estem pánikba.

- Meglátogatom a szüleit ha már a tanári kar nem csinál semmit!

- Feltétlenül muszáj ezt anyu? hajtottam le a fejem.

- Menj szedd magad rendbe mindjárt kész a vacsora! utasított.

Jobbnak láttam nem küzdeni vele ugyanis tudom, hogy ilyenkor teljesen felesleges hisz nem hat rá kedves szó.

Felérve a szobámba le raktam Amicust az ágyamra és el szaladtam fürdeni majd felöltözve le mentem a konyhába ahol anyu már ott volt és idegesen tálalni kezdett.

Csendben helyet foglaltam az asztalnál és meg sem mertem  szólalni de úgy láttam még apu sem így nem sokat beszélgetünk vacsora közben.

A nyári szünet további részébe nem zaklattak engem mert mint kiderült anyu nem csak a szülök felé fordult hanem a gyerekekkel is beszélt akik megijedtek tőle.

Azt mondjuk nem csodálom hisz anyu tudd ijesztő lenni nem is kicsit legtöbbször még mi is apuval meg ijedünk.

És hát a várva várt nap is elérkezett.
Az a nap amit izgatottan vártam mióta meg kaptam a levelemet.

Ma indulok a Roxfortba.

El sem hiszem, hogy ez mind velem történik talán most jobbra fordul az életem mint az eddig volt.

Teljesen felpörögbe keltem fel és mentem le reggelizni ahol anyuék már szokásosan ott voltak.

Az izgatottságtól alig ment le pár falat a torkomon de már csak azért is ettem mert ki tudja, mikor fogok legközelebb enni. Egyáltalán mennyi idő alatt érek oda a Roxfortba?

- Anyu? néztem angyali mosollyal mire ő csak sóhajtva rám nézett. Igen eléggé ki idegeltem szegényt a hetekbe szerintem alig várja, hogy megszabadulhasson tőlem.

- Mondjad kislányom! mosolygott rám de én tudtam, hogy ez nem az őszínte mosollya.

- Mennyit kell majd utazni? Csak mert akkor ételt is kell el pakolni nem?

- Csomagoltam el neked szendvicset mert csak vacsorára értek oda de ha az el fogy ne aggódj van a vonaton egy kedves büfés kocsis asszony és mindenféle finomságot árul! mosolygott mire én csendben folytattam az evést..

Miután végeztem a reggelivel fel mentem öltözni mivel 9 óra volt 11-kor indul a vonat de ki tudja milyen lesz a forgalom. Így egész korán el kéne indulnunk. Bár tudnánk hopponálni de apu nem igen szereti így marad a kocsi.

Egy élénk zöld toppot vettem fel egy kék farmer nadrággal. A hajamat két cofba fontam majd az utazó ládákat meg fogva mentem le a nappaliba.

Vagyis mentem volna ugyanis az utazóládám olyan nehéz volt, hogy alig bírtam magammal vinni.

Szerencsémre apu észre vette a bénázásom és a segítségemre sietett.

Így én vissza tudtam menni Amicus-ért. A kis bagoly boldogan csiripelve fogadta az érkezésem. Raktam be neki bagoly csemegét és vizet majd elindultam le a kocsihoz.

Hosszú volt az út ugyanis délelőtthöz révén elég nagy dugó volt de szerencsére 11 előtt 20 perccel oda értünk.

Meg fogtuk a cuccaimat majd elindultunk a vonatállomásra.

- Akkor a 9-es és a 10-es falnak kell neki menni? néztem anyukámra.

- Igen ha félsz, hogy neki mész fuss neki jobban!

Kis félelemmel indultam el a fal felé. Nem tudtam, hogy mi fog rám várni a másik oldalon de ha nem veszek bátorságot és indulok neki akkor sajnos nem is fogom meg tudni ugyanis mindjárt el megy a vonat.

Így hát egy nagy sóhajtást követően el indultam a fal felé és át léptem rajta...