Karjaid Között

×13×

Mi történt velem? Nem sokra emlékszem de amire igen az számomra nagyon meg magyarázhatatlan és rémisztő. Egyáltalán hogy képes valaki ilyenre? Ráadásul az iskolánk mellett? Meg miért?

Nagyon félre ismertem az embereket akik ráadásul egész közel álltak hozzám.
Vajon most meg haltam vagy épp csak kómában vagyok? Próbálom ki nyítni a szemem de sehogy sem sikerül.

Nem tudom mennyi idő telhetett el amikor is meg állapítottam magamba, hogy nem haltam meg mert el kezdtem észlelni a körülöttem lévő hangokat.

Sokat fel ismertem közülük köztük az anyámét is. Na vajon ő meg mit keres itt?

Itt volt még apu is Dumbledore, McGalagony, Lupin, Sirius és a javasasszony hangját is fel ismertem. Na ne mi ez a sok ember itt? És miért nem tudom ki nyítni a szememet? Fel akarok kelni! Meg akarom érteni a dolgokat amik történtek velem. Vagyis nem csak velem hanem velük is különösen azzal aki miatt itt vagyok ebben a puha ágyba. De hiába ő tette azt amit tett tudom, hogy önszántából sose lenne képes engem bántani. Csak most valami történt vele.

Napok vagy hetek is el telhettek mikor is végre sikerült ki nyítnom a szemem de egyből vissza is csuktam ahogy az éles fény a szemembe sütött.

Mikor úgy éreztem már, hogy hozzá szokott a szemem el kezdtem sokkal jobban ki nyitni.

Fel ültem amikor is a kezembe nyílalt a fájdalom és vissza estem az ágyra.

- Kislányom! hallottam meg anyukám boldog hangját az egyik ajtóból majd nem sokra rá már mellettem is voltak apuval és a többiekkel.

A Tekergők is itt voltak és mindannyian szomorúan és ijedten néztek rám de inkább kerültem a pillantásukat. Nem nem azért mert haragudtam rájuk ilyenről szó sincs csak nem akarom, hogy magukat hibáztassák a történtekért.

- Anyu, apu ti mit kerestek itt? kérdeztem értetlenül nagyon rekedt hangon.

- Amint meg tudtuk, hogy mi történt veled azonnal jöttünk is. Mond, hogy vagy kislányom? borult a nyakamba szipogva. Anyu sír? Nem szokott sírni. Legalábbis én soha nem láttam még.

Annyira meg döbbentett ez a helyzet, hogy válaszolni is el felejtettem. De erre is csak akkor jöttem rá amikor mindannyian köztük anyám is várakozóan néztek rám.

- Öhm ja igen izé jól vagyok csak fáj a karom picit! mondtam minnél halkabban.

- Mire emlékszik kisasszony? nézett rám az igazgató a félhold alakú szemüvege mögül.

- Ööö ami azt illeti egy két dolog maradt meg csak a fejembe! hazudtam de láttam az arckifejezésén, hogy nem hisz nekem.

- Meddig voltam kiütve, mint egy krumplis zsák? kérdeztem viccesen, hogy egy kicsit oldjam a hangulatot ami úgy néz ki sikerült is legalábbis ahogy a szüleimet el néztem.

- Ne aggódj csak pár napot nem maradtál le semmiről! mosolygott rám apu.

- Hú remek semmiképp nem akarok le maradni semmiről! kuncogtam.

Még egy darabig beszélgetünk de aztán anyuéknak sajnos menniük kellett így egyedül maradtam a fiúkkal és az igazgatóval aki most oda húzott az ágyamhoz egy széket és beszélni kezdett hozzám.

- Kisasszony én egy elég jó megfigyelő vagyok így úgy gondolom, hogy hazudott nekem az imént!

- Sajnálom csak nem akartam, hogy anyukámék tudomást szerezzenek a történtekről! hajtottam le a fejem bűnbánóan.

- És ezt teljességel meg is értem ezért nem is mondtunk nekik mi sem semmit csak annyit, hogy a fiúk már így találtak Önre az erdő szélén! mosolygott rám halványan amit én viszonoztam is.