Karjaid Között

38. rész

Kellemes arra fel kelni, hogy egy gyerek ugrándozik rajtad míg a másik kacag rajta.

Na igen Elizabeth örömmel boldogította így a kis fiam és hát mindent meg tett annak érdekében, hogy boldog is legyen. Nagyon imádta a fiamat és ez szerintem fordítva is így van.

Mi persze ennek nagyon örültünk nem akarjuk, hogy rivalizálás legyen a gyerekek között ki tudja, meddig vagyunk még össze zárva egymással.

Sőt még az is lehet, hogy ha túl éljük ezt mind közösen folytatjuk az életünket.

Igen a kicsi kislány egyik nap épp meg kérdezte ezt tőlem amikor csak kettesben voltunk de mint most akkor sem tudtam rá pontos választ adni. Olyat nem amivel ki elégítettem volna a kiváncsiságát.

Nem is tudnám mi lenne velem nélkülük főleg az én egyetlen szem kis fiammal aki lassan már járni is tudd.

Ha ő nem lett volna lehet én is el vesztem volna a lelki fájdalomba amit a férfi hagyott maga után.

De nem szabad ilyenekre gondolnom. Most nem amikor egy háborút kell meg nyernünk és közben vigyázni a szereteinkre és főként magunkra.

- Jasmine néniiiii! Elizabeth hangja térített vissza a valóságba.

- Mondjad prücsök! mosolyogtam rá fel könyökölve az ágyon.

- Kezdek éhes lenni és nem tudom aput fel kelteni! huppant le a fenekére amin én jót kuncogtam.

- Tudok egy tervet amitől biztos fel kell! kacsintottam mosolyogva a kislányra.

- Mit? kérdezte fel csillant szemekkel.

- Menj le halkan és kérj Molly nénitől egy vödör hideg vizet mond, hogy én kértem majd halkan gyere vissza! suttogtam el neki mire már itt sem volt.

Mosolyogva ráztam a fejem majd ki vettem a kis fiamat az ágyból, hogy ő ne kapjon az ébresztőből amit véghez akarunk hajtani és a kiságyba raktam.

Addigra már szerencsére Elizabeth is vissza tért.

Láttam rajta, hogy kicsit nehezen hozza azt a vödröt ezért gyors a segítségére siettem.

- És most mit csinálunk? kérdezte suttogva.

- Most szépen le burítom apukádat ezzel! kacsintottam majd az ágy felé kezdtem menni és nem várva rá burítottam a vízzel teli vödröt.

A kívánt hatást el értem ugyanis Will-nek a szemei azonnal ki pattantak.

Na igen és akkor most kezdődött a futás ugyanis Will ahogy meg látta a vödröt a kezembe azonnal fel pattant az ágyból és már majdnem el is kapott de én fürgébb voltam nála.

Egészen az udvarig kergetett engem amit persze a többiek a kisfiam társaságában nevetve néztek végig.

Sajnos Will ki használta azt, hogy kezdek fáradni ugyanis egyik pillanatról a másikra már meg ragadott és meg pörgetett a levegőbe.

Persze síkitva próbáltam ki szabadulni a karmai közül de nem nagyon akart el engedni így be vetettem a régi trükköt és a lábamat hátra lendítettem.

Pont célba találtam így szabad utam volt ugyanis a férfi fájdalmasan a földre görnyedt.

- Ezt még meg bosszúlom gonosz boszorkány! nézett rám szúrós szemekkel de sokáig nem bírta mert el nevette magát.

- Majd este le ápollak! suttogtam a fülébe majd el indultam be a házba.

- Jasmine te semmit nem változtál! jött oda hozzám az asszony mosolyogva és a fiamat nyújtotta akit örömmel vettem át.

- Mizu kis harcos? simogattam meg a fejét.

- A...nya! szólt gügyögve mire mindannyian le fagytunk.

- Mit mondtál kicsim? néztem rá könnyes szemekkel.

- Anyaa! mondta újra akadozva.

- Szent Merlinem! mosolyogtam könnybe lábbadt szemekkel.

Megszólalt az én kicsi fiam.

Ami számomra mindennél többet jelentet. De meg is rémísztett ugyanis hamarosan már több mindent fog tudni mondani és előbb utóbb az apjáról is kérdezni fog ami remélem nem mostanában fog elő fordulni.

Sokáig csak csendben néztem azokat a gyönyörű szép zöld szemeit amik most nagyra nyítva néztek rám mintha választ vártak volna tőlem.

A szívem hevesebben vert mint eddig és most nem csak az előbbi kis mutatványunk miatt.

- Kis fiam! suttogtam halkan.

Éreztem magamon a többiek tekintetét de én most csak az én kis fiamra tudtam koncentrálni.

- Anyaa! mondta meg egyszer csak most határozottabban.

Gyengéden magamhoz öleltem és mosolyogtam magam elé.

- A világ legjobb érzése igaz? jött oda mellém Molly mosolyogva.

- Szavakba nem lehet önteni! bolíntottam.

- Na gyertek együnk! csapta össze a tenyerét Arthur mi meg egyből helyett foglaltunk.

A hetek csak úgy repültek és rosszabbul alakult minden ahogy azt vártuk.

Egy újabb személy árult el minket. Egy olyan személy akiből majdnem mindenki ki nézte, hogy rossz ember csak én nem. Én tudtam a viselkedésének az okát. De a mostani cselekedetét nem tudom hova tenni.

Nem tudom el hinni, hogy végig annak az embernek az oldalán állt aki megölte az élete szerelmét.

Innen szerintem már ti is ki találhatáttok, hogy kiről beszélek.

Aki még sem tudná annak le írom. Az illető nem más mint Piton.

Perselus Piton aki az éjszaka folyamán meg ölte a világ legmagasabb mágusát Albus Dumbledoret aki mindig egy jó ember volt, főleg, Pitonnal.

És most itt állunk a temetésen és miközben zajlik a ceremónia én üveges tekintettel nézem a koporsót közben meg azon gondolkozom, hogy miért történtek azok a dolgok amik.

Innenstől kezdve megint nagyon sok minden meg fog változni. Talán jobban mint bármikor. Most sokkal körültekintőbbek kell lennünk mint eddig.

Nem késlelkedhetünk elő kell állnunk egy tervvel ha háborúra fog kerülni a sor márpedig így lesz akkor tudjuk, mit hogyan csinálunk.

Most nem tévedhetünk.

Minden egyes hibánk akár végzetes következménnyel is járhat. És azt most mindannyian el akarjuk kerülni.

A rettegés a legmagasabb fokon van. Mert félünk jobban mint eddig bármikor.