Karjaid Között

×3×

Szerintem el aludhattam, mert amikor ki nyítottam a szemem már a nap kezdte le dobni az égszíját.

Így lassan fel keltem majd kómásan elindultam haza.

Belépve a lakásba nem találtam otthon senkit így gondoltam csinálok valami vacsorát, hogy mire haza érnek ne kelljen nekik ezzel foglalkozni. Hisz tudom, milyen fárasztó egész nap a munkában főleg anyunak most hogy meg tudtam mivel is foglalkozik.

Mikor végeztem szépen meg terítettem majd a nappaliba az egyik fotelba be gubózva vártam, vártam és csak vártam....

A rémálmomból fel riadva vettem tudomásul, hogy a szobámba vagyok és a nap már erősen sütött be az én kis barna szobámba.

Kómásan sétáltam le az emeletről egyenesen le a konyhába ahol már szokásosan a szüleim fogadtak a reggeliüket fogyasztva.

Leültem közéjük és a tejeskávém szürcsölgetve merengtem a semmibe az álmomon gondolkodva amikor is apukám keze lendül a szemem előtt.

A fejemet meg rázva néztem rá majd anyura, hogy még is mit szeretnének.

- Neked is jó reggelt napsugaram! vigyorgott apu.

- Jajj igen bocsánat jó reggelt!

- Merre jársz drágám? kérdezte kissé aggódva anyu.

- Csak gondolkodtam volt egy álmom vagyis rémálmom inkább! mondtam halkan már-már alíg halhatóan.

- Szeretnél róla beszélni?

- Áhh lényegtelen csak a szokásos csak ez most mégis más volt! rántottam vállat.

- Miben volt más?

- Fogalmam sincs nem emlékszem rá tisztán talán a helyszín vagy az emberek? Nem tudom fogalmam sincs!

- Na jó ne ez rontsa el a napod drágám mit szólnál ha el mennénk ma az Abszól útra be vásárolni az iskolára? nézett rám mosolyogva anyu.

- Tényleg? néztem rá csillogó szemekkel. Nagyon vártam már mikor hozza fel a vásárlás témát.

Alapjáraton nem szeretek vásárolni de ez a boszorkányos dolog nagyon vonz engem.

- Igen akár ha reggeliztél el is indulhatunk! kacsintott apa mire én hamar le húztam a tejes kávém be kaptam néhány falatott és mentem vissza a szobámba felöltözni.

Mivel egész meleg időnek néztünk elébe ahhoz képest, hogy Londonban lakunk ezért nem vittem túlzásba a ruha dolgot.

Fel kaptam magamra egy kék kockás inget meg egy farmer rövid nadrágot  a hajamat kontyba kötöttem fel két tincset elől szabadon hagyva és késznek is nyilványítottam magamat.

Miután végeztem le siettem a nappaliba ahol magamra kaptam a szakadt torna csukám és szóltam anyuéknak, hogy kész vagyok.

Amíg őket vártam a ház minden szegletét térképeztem fel.

Ahhoz képest, hogy anyuék jól keresnek egész kis házba lakunk de legalább otthonos és nekünk ez mindennél többet jelent.

Ahogy belépsz a bejárati ajtón vár téged egy pici előtér ahol a falon van egy tükör meg cipő tartó és fogas. Jobbra nyílik a nappali ami az egyik kedvenc helyiségem a szobám után mert ahogy belépsz szembe a falat könyves polcok borítják azok előtt foglal helyett egy szürke kanapé két fotelell maga mellett középen meg egy dohányzó asztal.

Az ajtó mellett van egy kis televizíónk amit nem igen használunk csak ha családi film estet tartunk ami ugye nagy ritkán van mert dolgoznak.

Az egész szobát amúgy halvány kékbe képzeljétek el. Nekem nagyon tetszik.

A nappaliból vezet fel egy fém körkörös lépcső a szobákig. Nagyon tetszik nekem az a lépcső egyszer emlékszem mikor kisebb voltam le is estem róla. Szerencsére nem estem nagyot de a szívbajt hoztam anyuékra és hát kórház lett a vége ugyanis a homlokom kicsit meg repedt és össze kelett varrni.

Azóta persze ezen csak nevetünk.

Amúgy a nappaliból nyílik a konyha is ami pici de pont elég hármunknak. Ott inkább a szürke fehér szín kombó dominál.

És végül a kert.

Na igen anyu nagy kedvence.

A konyhából nyílik egy üveg ajtó amit ha elhúzol és kilépsz rajta az udvaron találod magad vagyis inkább egy óriási kertbe ugyanis anyu előszeretettel ültet szebbnél szebb virágokat.

Van itt minden ami szem szájnak ingere.

Csodaszép volt minden bár én egy kicsit sokkalom de ő tudja ami neki jó nekem is.

Na szóval az első számú kedvenc helyiségem ebben a lakásba az a szobám.

Igen igen kábé majdnem mindenkinek az a kedvenc helye, mert az a saját kis zuga ahol egyedül lehet. Az ő kicsi kis birodalma.

Na nekem is ilyen.

Az egész szobámat a kávé barna szín uralta különféle poszterekkel és fényképekkel amiken a szüleimmel vagyok rajta olyan helyeken ahol meg fordultunk mióta negszülettem.

Jobb oldalt szembe a sarokba foglal helyet az ágyam ami nem olyan nagy de egész kényelmesen el férek rajta. Mellette egy kis komod amin helyett foglal egy kis lámpa. Szembe velük a falról lóg le egy ilyen kis fotel.

Bal oldalt meg van a könyves pólcom, ruhás szekrényem és az íróasztalom. Egyszerű semmi izgalmas nincs benne de én nagyon imádom. Nem szeretem a túl cicomázott dolgokat, lehet ezért is ítélnek el az iskolába mert én nem vágok fel a szüleim pénzével meg semmi ilyesmi.

Na most, hogy ki tárgyaltuk a házamat térjünk vissza a valóságba ahol ugyanis már az autóban ülünk az Abszól út felé tartva.

Az ablakok teljesen lehúzva a rádióból kellemes dal szól és azon nevettek ahogy a szüleim énekelni próbálnak egymást túl harsogva.

Néha néha én is be csatlakoztam de inkább rájuk hagytam.

Majd amikor megérkeztünk izgatottan szálltam ki az autóból és csillogó szemekkel néztem körbe.

De az izgattottságom hamar alább hagyott amikor csak egy kissé el hanyagolt kocsma előtt álltunk meg.

Kérdőn anyuékra néztem de ők csak intettek a fejükkel, hogy igenis oda kell be menni.

Nem értettem az egész helyzetett de szót fogadtam és beléptem.

Az orromat egyből meg csapta az alkohol, dohány és a kaja szag.

Az egész helyiség homályba borult. Nem volt, túl bizalom gerjesztő de beljebb mentem.

Nem voltak sokan gondolom azért mert még nappal van és hát nappal nem sokan járnak kocsmázni akik meg igen azoknak nem lehet valami fényes életük mert szerintem egy normális ember nem jár kocsmákba.

Na mindegy megint nagyon el kalandoztam és amikor vissza tértem a valóságba annyit vettem észre  hogy anyuék a kocsmárossal beszélgetnek aki nem sokkal rá el hagyta a pultott és egy ajtóhoz vezetett minket.

Kedvtelenül követtem a szüleimet és a kocsmárost. Egy barna rozoga ajtón vezetett be minket ahol nem fogadott más mint egy kőfal.

- Na jó mi folyik itt anyu? néztem anyukámra aki csak csendre intett szigorú tekintettel és ilyenkor láttam jobbnak ha el csendesedek mert még a végén nagyon rosszul járok.

A kocsmáros mikor magunkra hagyott anyu elő vette a pálcáját és el kezdett rá koppintani néhány téglára.

Hármat felfelé kettőtt keresztbe.

Ahogy ez megvolt a téglák hirtelen el kezdtek mozogni, el válni egymástól.

Ámultan néztem a műveletett amíg egy kis ajtó szerűséget nem formáztak.

Csillogó szemekkel mentem át rajta és akkor azt hittem ott esek össze.

- Isten hozott az Abszól Úton drágám! lépett mellém anyukám a kezét a vállamra rakva.