A Vámpírsziget

5. Múlt, jelen, sors

Végignézett rajtam vérvörösen csillogó szemeivel.
" Világoszöld szemek, sötétbarna haj..."  - Elemzett engem magában.
Váratlanul elmosolyodott, de ez egy gúnyos mosoly volt.
- Te vagy a nőnek kinéző bátor férfi, aki megvédte az öcsém ugye?

- Hogy? - Illetődtem meg.

Ameliából egy kisebb nevetés tört fel, amit elfojtott.

- Miért vagy így meglepődve? Hisz még előttem is férfiruhákban mersz megjelenni. Ne gondold, hogy ez elnézendő.

" Milyen megalázó, lenéző stílusa van. Az ilyen emberek dühítenek a legjobban! De ha degradálni akarsz egy sziklát, nevezd kavicsnak. "
Elnyomva az ellenszenvem válaszoltam.
- Köszönöm a dicséretet. Ha te valaha is bajba kerülsz, téged is megvédelek. - Hajoltam meg enyhén megdőlve, miközben mosolyogtam.

Hirtelen éles lett a tekintete, majd felrobbant a mögöttem, pontosabban a fejem felett lévő lámpás.
Lábaimban az izmaim összerándultak, pupilláim összeszűkültek ijedtemben.
Az egyik kis darab megvágott a szemem mellett.

- Ne merészelj tegezni, távolról sem vagy velem egy szinten! - Ekkor mintha meglepődött volna, majd egy fokkal kedvesebben beszélt. - ...Az öcsémre való tekintettel ez egyszer elnézem. Most hordd el magad...!

Gyors léptekkel szinte elsuhantam mellette, amire ő befogta a száját miközben a szemével követett.
Hátra se nézve felsiettem a lépcsőn.
" Micsoda kisugárzása van. Kirázott a hideg... "

Ahogy Avenir mondta visszamentem a szobámba.
Mielőtt megfogtam volna a kilincset, észrevettem, hogy remeg a kezem.
Annyira meglepett, hogy a vágást csak akkor vettem észre a szemem mellett, mikor a felgyülemlett vér már végigcsorgott az arcomon.

- Kisasszony! - Kiáltott rám Avenir, miközben hozzám futott. - Menjünk be, de rögtön!

Idegesnek tűnt, de végülis bementünk.

- Valami baj van? Ha arról van szó, ami a bátyjá...

- Nem, illetve csak a vér illata...gyorsan terjed az iskolában. Ezek a speciális szobák nem engedik ki a vérszagot, ezért veszem mindig a szobákban a vért. Szóval, kérlek, gyorsan mosd le...

- Rendben.

Miközben letisztítottam az arcom a megvágott kezemről lejött a kötés.
Letekertem és megmostam a kézfejem is.
- Au...
" Annyira ég... vajon mennyi idő mire begyógyul? Nem tűnik annyira mélynek... "

- Kisasszony, kérem jöjjön. - Szólt nekem Avenir.

Kilépve a fürdőszobából láttam, hogy egy kisasztalhoz tett két kényelmesnek tűnő széket, az asztalra pedig egy kis tálat tele valami világos folyadékkal, a tál szélén egy kis kendőt láttam, mellette pedig 1aegy üvegcsét és egy tűt.
- Kérlek ülj ide. - Mutatott a vele szemben lévő székre.

Kissé hezitálva, de leültem. Avenir beleérintette a kendőt a folyadékba.

" Érzek egy ismerős illatot...kamilla! De mi lehet a többi illat? "
- Mondd, mi van a tálban...?

- Ez egy érzéstelenítő és gyulladáscsökkentő szer, amit magam készítek. Az Acmella oleracea gyógynövény egyik fajtája, kamilla és egyéb növények keveréke. Ártalmatlan. ...Kérem a kezed.

Felé nyújtottam a kezem, de pont azt, amin a vágás van. Óvatosan maga felé húzta, majd megvizsgálta a kezem.
- Ezek a kötélnyomok a csuklódon még a hajóút előtt kerültek oda ugye?

- Igen...

- Szegény. Pedig olyan szép bőröd van... - Megfordította a kezem, hogy jól lássa a kézfejem. Nem fáj? - Bólintottam elismerve -  Rendben. Miután vettem vért, adok rá borogatást és újrakötöm.

Avenir a nedves kendővel megtörölte a kisujjam, majd a tűt és a hegyétől egy centire a kisujjamba szúrta, majd mielőtt kihúzta, alárakta az üvegcsét.
A vérem elkezdett belecsöpögni, másodpercenként úgy két csepp ment bele.
Avenir kézfejét pár pillanatra a szájához szorította.

- Öm... Jól vagy? - Kérdeztem furcsálló tekintettel.

- I-Igen persze. Csak tudod mióta élek... mindössze kétszer éreztem ilyen erőteljes és finom vér illatot. A tiéd a második. Az első pedig szintén egy a Palmer családból származó lányé volt.

- Nem lehet... Ezt a szigetet csak pár éve fedezték fel.

- Régebb óta jönnek ide emberek, mint gondolod...

- És...azzal a lánnyal mi lett...?

- Már több mint harminc éve meghalt.

" Miért nem lepődök meg...? "
Ezután csönd lett.
De nem bírtam ki kérdezés nélkül.
- Egyébként ti nem is esztek emberi ételt?

- Nem. Minden szükséges tápanyagot a Kelyhekből nyerünk ki. Ezért táplálunk titeket minél több egészségesebb élelemmel és figyelünk a mentális egészségetekre.

- Hogy? Arra miért?

- Ezt bonyolult lenne elmagyarázni... Még sokáig nem hallani a kortizolról, szóval úgy mondom, hogy ha ti tele vagytok negatív érzésekkel, az a véreteket is és így minket, vámpírokat is befolyásol. Végtére is nektek az élet csak tizennyolcezer nap.

- Honnan tudsz ennyi mindent? Mármint oolyanról is amiről még senki?

- Valószínűleg Amir mérges lesz, ha megtudja, hogy elmondom... szóval elmondom! Minden vámpírnak van egy képessége. Nekem a prekogníció. Tudok dolgokat, amiket ebben a korban még nem lehetne tudni, és olyanokat is, amik a közeljövőben történhetnek meg. Innen tudtam a kalóztámadásról.

- Szóval neked köszönhetem, hogy nem haltam meg?

- Nem haltál volna meg akkor sem ha Ethan nincs ott.... - Mondta halkabban.

- Sikerült volna legyőznöm egyedül a kalózokat?

- Nem.....

- Nem értem. Akkor mi történt volna?

- Jobb, ha nem tudod... - Mondta mosollyal az arcán Avenir. Eközben az üvegcse fele megtelt mire Avenir észbe kapott. - Te jó ég, ezt csak negyedig kellett volna töltenem! Mindig negyedig töltöm! Jaaaj...!

Elvette az üvegcsét, de az ujjamból még mindig csöpögött a vér. Mondjuk most már csak egy csepp volt másodpercenként.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve bekaptam a kisujjam, hogy ne legyen jobban véres az asztal.
Hirtelen túl nagy csend lett, majd mikor felnéztem, Avenir lefagyott miközben engem nézett.

" Nem vagyok a férfi arckifejezések nagy szakértője, de esküszöm mintha Avenir elpirult volna. "
- Miért jöttél zavarba? Valami furcsát csináltam?

- Ho-Hogy? Én nem is... Vagyis inkább megyek, el kell vinnem a vért-.

Ezután olyan gyorsan kisietett, hogy mindent az asztalon hagyott.
- Megjegyzés magamnak. Nem nyelem le a vérem vámpír előtt vagy furcsa reakciót kapok...

Mikor felkeltem a székből, Avenir gyorsan visszajött.
- A tálat még elviszem!

Felkapta, és kiviharzott a szobából.
" Nagyszerű...én meg pakolhatok el utána... Ráadásul a kezemet se kötötte be. "

Az ablakon kinézve még mindig félhomály volt.
Miután elpakoltam, felvettem a hosszú hálóköntösöm és kimentem az erkélyre.
A szigettől nagyjából negyven méteres távolságra félhomály és szürkület volt, a távolban pedig napsütés.
Az égre felnézve egy óriási, iszonyú hatalmas füstfelhő takarta el felülről a szigetet.

Épp be akartam menni, mikor egy női sikolyt hallottam kintről, az erdő felől.

" Ez Amelia volt...?? "

Felkaptam a szekrényből egy vékony kabátot és egy bordó színű balerinacipőt, és kirohantam.
Futás közben nekimentem egy diáklánynak.
- Au. Ne haragudj, nagyon sietek, meg tudod mondani, hogy lehet kijutni a kertbe?

- Oh, egyenesen, aztán balra. De most nem lehet kimenni Amir Úrfi parancsára. Te vagy az egyik új Kehely ugye? Azért nem tudtad.

- Miért nem lehet kimenni?

- A vörös hajú lányt arra ítélték, hogy a déli félre menjen. Nekünk nem szabad ilyen esetben kimenni.

- Hogyan?!