A Vámpírsziget

52. Lelketlen (+18)

- Miért? - Kérdeztem immár hangosan. -

Amir leszállt rólam, és háttal ült nekem az ágy szélére.
- Nem vehetek el tőled még többet. Jól mondta... A vágyam és te nem fértek össze.

Felpattantam, és a karját fogva elértem hogy rám nézzen.
" Ki mondta ezt neked? "
- Egy valaki nem vágyhat többmindenre...? Hol van ez törvénybe foglalva?
" Szörnyen el van keseredve. ...Fáj. "

- Haragszol...?

" De hisz érzed nem...? Miért akarod hogy tagadjam...? "
Szemem véletlenül le tévedt. A szívem kihagyott egy ütemet, vagy inkább négyet.
Lemásztam az ágyról, és megálltam mellette, neki természetesen háttal, arcomat két oldalról fogva, és próbáltam magam lenyugtatni.

" Te jó ég. Mit tettem majdnem?? "
- A-Azthiszem én most megyek... Kinyitnád az ajtót...? - Kérdeztem félénken. -

Elmosolyodva sóhajtott, majd hallottam kattanni a zárat.
Sietve távoztam, és vissza tartottam a szobámba.

" Nem kell zseninek lennem hogy tudjam ki ültetett bogarat Amir fejébe. Deus könyörtelen, és irányíthatatlan. Kíváncsi vagyok mit akar ezzel az egésszel. Ha... megölné Amir-t, akkor sem lennék az övé. "

Emlékszem, elsétáltam Anne mellett, majd elsötétült a kép.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valami puha a számhoz ér.
Kipattantak a szemeim, és még mielőtt gondolkodtam volna, egy hatalmas pofon csattant Deus arcán.
Auberon külsejét átváltotta a sajátjára.

Elfordult a feje az ütésem hatására.
- Nyugodj meg, csak én vagyok. - Mosolyodott el elnézően felém hajolva. -

- Tudom. - Néztem rá szúrós szemmel. -
" Legszívesebben adnék mégegyet! "

- Akkor miért vágtál arcon? - Tette ujjai hegyét a vörös területre. -

- Hagyd békén Amir-t. Miért kell neked így mások útjába állni!? - Szorítottam ökölbe a kezem. -

Gúnyosan elmosolyodott szája egyik oldalával.
- Mérges vagy mert miattam nem feküdt le veled? - Elvörösödtem, és elfordítottam a tekintetem.
Közelebb jött, lassú leptei visszhangoztak a fülemben ahogy a csendes szobában álltam. Végül megállt nagyon közel hozzám, miközben én idegesen a padlót néztem.- Azért teszem ezt mindezt, mert te az én lelkitársam vagy.

Összehúztam a szemöldököm, és lassan rá néztem.
- Neked...nincs lelked.

Mosolya eltűnt. Száját résnyire nyitotta, miközben nyelvét ajka alsó belsejének nyomta, szemeit pedig végigvezette alakomon.

" Mi ez a tekintet? "

Hirtelen felkapott a combomjaimnál megemelve, és a legközelebbi falrésznek támasztott.
- Az lehet hogy nincs lelkem, de olyanom nekem is van mint Amir-nak. Ha tényleg ez zavar, akkor megtehetem azt én, amit ő nem mert.

- T-Tegyél le...! - Dadogtam neki lányos zavaromban. -
" Szóval tudja. Mindenről tud. "

Szemei amaránt színűek lettek.
- Tegnap este óta valahogy ezerszer vonzóbbnak talállak. - Hajolt közelebb hogy csókot lopjon. -

" T...Tegnap...este? "

Tekintetem ijedtséggel telve megdermedt, ahogy egy másodpercnyi emléktöredék eszembe jutott. Egy véres alsó ajak.
Ezután borzalmas, gyötrő hányinger lett úrrá rajtam. Számat befogva próbáltam visszatartani.

Deus látván, hogy valami nagyon nincs rendben velem, azonnal letett a földre. Lábaival és karjaival is körbezárt, miközben enyhén ringatni kezdett.