A Vámpírsziget

29. Orgonavirágzás VI./ Lilith-et kicsapják

- Lilith Palmer. A történtekre való tekintettel, azaz a Blutsammler lakóinak és Krizantém Úrnő veszélybe sodrásának kísérlete következményeként megszűnsz itt mint diák, méghozzá véglegesen!

" Ez...mindössze annyit tesz, hogy nem kell tanulnom ugye? Vagy túl könnyen fogom fel? "

" De hogy is jutottam idáig...? "

--------------------------- ~ ---------------------------

Valami nagy hangot hallottunk, mintha beomlott volna valahol egy fal.

- Maradj itt, megnézem mi volt ez. - Ment el Avenir. -

" És megint rám hagyta őt... "

Felix-re néztem.
Hajából egy tincse fokozatosan befehéredett, majd hirtelen kinyitotta a szemét.

Felix felült.
- A bátyám után kell mennünk.

- Látja a jövőt, nem hiszem hogy bármi komolyabb baja esne...

- Csak érzékeli, nem látja! Egy dolognak vagy egy személy jövőjének többféle vége lehet, ez nem úgy megy ahogy te gondolod! - Förmedt rám Felix.

" Most tért vissza a halálból és máris a fivéréért aggódik... Ez a gyerek egy angyal! '
- Rendben. Menjünk...! - Keltem fel. -

" Ah... Még mindig nincs bennem elég erő. Ki a fene volt az az amaránt szemű alak? És ami még ennél is furcsább...hol a pokolban van Amir? "

" Éreznie kellett, hogy veszélyben érzem magam. Ilyenkor már rég itt szokott lenni... "

Követtem Felix-et aki egészen a börtönbe vezető kőfalig vitt, ahol egy hatalmas " igazgató alakú" lyuk volt a falon.

" Áttörte a majdnem fél méter vastag kőfalat!? "

Ekkor vettem észre hogy a kötelet valaki levágta.
" Szóval ezért. "

Nem volt időnk mérlegelni hogy utána menjünk-e, mert a lyukon keresztül Az igazgató az eszméletlen Krizával a karjaiban rohant vissza, Avenir pedig utánuk.

Az igazgató megállt nem sokkal előttünk.
- Felix marad. Te pedig... - Nézett rám az igazgató dühösen. - ...gyere ha már elkezdted ezt az egészet. - Megfordult folytatva útját. -

- Sajnálom. - Mondtam Felix-nek, majd követtem az igazgatót. "

Visszafelé más irányt használt az igazgató. Nem értettem hogy merre megyünk ahogy azt sem hogy miért.
Vakon követve Amir apját, kanyarogtunk, és mentünk fel lépcsősoron.
Végül egy növényekkel benőtt, félig nyitott kőfalhoz értünk.
Kilépve rajta egy hatalmas domb tetejére voltunk, mellettünk, pontosabban alattunk pedig egy nagy, csillogó tó volt.
Amir és két narancssárga szemű tanár várt ránk a dombon.

Kriza eközben magához tért. És aggódva nézett körbe.
- Hol van? Ő hol van!?

Az igazgató letette a földre, majd gyorsan átölelte.
- Ne aggódj, Felix vigyáz rá.

Kriza visszaölelve megnyugodott, majd az igazgató kiegyenesedve gyengéden megcsókolta a homlokát.
Ezt látva elpirultam és megsimítottam az enyém.
Kriza megérezve Amir szagát, dühös léptekkel felé tartott, majd egy hatalmas pofont adott Amir-nak, akinek még a feje is oldalra fordult tőle.

" Amikor én akartam arcon csapni, azt kétszer is kivédte, és az fele olyan erős sem lett volna mint Krizáé. Miért nem védte ki? "

- Hogy tehetted ezt szegény lánnyal!? Ráadásul ebben az időszakban... hát nincs neked lelkiismereted!?