A Vámpírsziget

53. Búcsú és tánc

Lilith fekvő teste mellett ültem a széken. Idegesen karmoltam a saját kezembe.
" Már fél éve nem ébredt fel. ...Miért? Még azt a szemetet sem tudom megkérdezni, hogy művelt vele. Miután aznap visszament a kastélyba, nem jelent meg többé újra. Ráadásul ez a rettentő jelenlét az őrületbe kerget! Sokkal erősebb mint Auberon-é volt. "

" Még engem is megrémít... "

Észrevettem, mintha egyre közelebbről érezném a démoni erő jelenlétét. Védelmezően pillantottam a némán heverő nőre akit szeretek, aztán felkeltem és elindultam a rémisztő kisugárzás irányába.

Miután Amir eltűnt a szobából, lélegzetem felgyorsult, majd riadtan tértem magamhoz.
Óvatosan néztem körbe a szobában.

" Úgy érzem nem vagyok biztonságban. De miért? Hisz nincs itt senki, csak én. "

Kitakaróztam, és megpróbáltam kikelni az ágyból, de mintha minden egyes végtagomon nehéz súly lett volna, nem bírtam tartani magam.

" Érzem, hogy Amir ideges. Nem... Fél?? "

Összeszedve minden akaratomat, hogy legalább a nagy ablakig eljussak. Remegő, ingó lábaimra álltam, és elsántítottam az ablakig.
Tenyereimmel mellmagasságban megtámaszkodtam rajta.
Nem tudom kié ez a szoba, de a kertre nézett az ablaka.
Sokkoltan néztem ki rajta, amikor megláttam Amir-t egy fiatal lánnyal.
A fekete hajú, karcsú és tizenhat éves körülinek tűnő lány lopni kezdte Amir-tól a távolságot. Éjsötét sellő vonalú ruhája az egyik oldalon fel volt szakadva a combjáig, a nyaka és a vállai pedig teljesen védtelenek voltak.
Mezítláb volt és kecsesen lépdelt.

Láttam hogy beszélnek, majd egyik pillanatról a másikra a lány nagyon közel hajolt Amir-hoz. Távolról úgy tűnt, megcsókolja.

" Erős félelmet érzek Amir-tól. De nem értem, mi folyik itt? Ki az a lány? Úgy érzem tudom kéne, de nem emléksz-- ...Deus...! "
- Megint elzárta valakiről az emlékeimet? - Gondolkodtam hangosan, vagyis amennyire a fél évig nem használt hangszálaim engedték. -

Közben feltűnt hogy libabőrös lettem.
" Ezt is ő okozza? Ilyen mély érzelmet vált ki Amir-ból? De főleg csak ijedtséget és dühöt érzek. "

Csupán öt másodperc volt, de nem tudtam tovább nézni. Elfordultam, de rögtön azután lábaim összerogytak alattam.
Pár perccel, és némi fájdalomtól való sziszegéssel később Amelia és Avenir nyitott a szobába.

Néhány meglepődött pillantást követően hozzám siettek.
Amelia gyorsan megnézte, hogy nincs-e semmi bajom fizikailag, és mikor úgy látta rendben vagyok, Avenir felvett a földről.

Avenir kissé mérgesen szólt hozzám.
- Még nem lett volna szabad kikelned az ágyból. Bár voltak mozgatva a végtagjaid, amíg nem voltál magadnál, hat hónap és négy nap azért megérződik.

A végtagjaimra máshogy hatott a gravitáció, ami elég fájdalmas volt, de még így sem bírtam kiverni egy percre sem, amit az imént láttam.
Utoljára kinéztem az ablakon, amit látva Avenir is. A lány már nem volt ott, csak Amir. A kert közepén állt csendben, mozdulatlanul.
Avenir mellkasa felé néztem inkább, és fáradtan nekitámasztottam a homlokom.

Biztosra veszem, hogy ekkor látott valamit, amit én nem, és nem is akarta hogy lássam.
Óvatosan visszafektetett az ágyra, és meghökkenve vettem észre aggódó tekintetét.

- Pihenj. Hamarosan szólok Amir-nak, hogy felébredtél. Szerintem nagyon fog örülni.

- ... Hol van Henry? - Kérdeztem halkan. -

Amelia válaszolt.
- Nem tudjuk. Nemsokkal ezelőtt ő és Ethan eltűntek, de lefogadom hogy nem esett bajuk.

" A szigeten van egy vámpírvadász. Hogy mondhat ilyet? "