A Vámpírsziget

37. Deus valójában... (+18)!

A volt szobámban ébredtem. A vállam sajgott és éreztem hogy be van kötve. Nagyon erős, hihetetlenül jó illat árasztott el mindent. A lányok aludtak én pedig kíváncsi lettem, és bevallom, meg is kísértett ez az aroma.
Amíg felhúztam a bátyámtól kapott nadrágot, hallottam hogy Anne felkel, és kisétál az ajtón. alig gomboltam be a krém színű ingem, és még cipőt sem húztam, mezítláb siettem is utána.
Kiérve a folyosóra az illat olyan tömény lett, hogy beleszédültem, és bíbor színű köd lepte el a folyosót.
Gyorsan bezártam mind a három szobát, a kulcsot pedig becsúsztattam a mi szobánk ajtaja alatt.

Nem messze hallottam egy puffanást, a hang irányába haladva egyre jobban kivettem két alak formáját.
Az egyik egyértelműen Anne volt. Nem volt eszméleténél. A másik alak egy férfié volt, épp Anne-hoz hajolt, majd felvéve őt, hatalmas a denevérekéhez hasonló szárnyak bukkant ki a háta mögül.
Utána akartam kiáltani, de nem jött ki hang a torkomon, hiába próbáltam.
A falnak ütődve és támaszkodva próbáltam állvamaradni.
Végül összeestem, amit az idegen is meghallott.
A levegőbe szagolt, majd letette Anne-t, és hozzámsétált.

Homályosan két lábat láttam, aztán elsötétedett minden ahogy becsuktam a szemem.

Egy ismerős hangon megszólalt a szárnyas lény.
- Ez lesz életem legszebb éjszakája...

" Mi ez...? Nem tudom kinyitni a szemem! Érzem hogy fekszek... És valami van a számban!? Valahogy ismerős érzés. De mi ez a furcsa íz?..."

Pár másodperc után végre sikerült kinyitnom a szemeim. Elmosódva láttam. Egy vörös szempár volt nagyon közel.
Levegőért kaptam amikor rájöttem, ennek a valakinek a számban van a nyelve.

Az ismerős érzéstől eszembe jutott ki csinálta ugyanezt, ugyanígy.
" Amir...? "

Összeszedve az akaraterőmet, a kezeimet egymásra, majd az ő mellkasára raktam hogy nagyobb erőt tudjak kifejteni, hátha sikerül eltolni.
Elkapta a csuklóim, és a fejem fölé nyomva leszorította őket.

" Ez nem Amir!! Nem Amir!! "

Még mindig homályosan láttam, de ahogy tisztult a látásom, úgy Auberon arcát véltem felfedezni, majd szép lassan a vonásai megváltoztak, szeme színe pedig amaránt színű lett.

" Ez ő! Aki megtámadott a katakombákban! Nem lehet...ő Auberon? "

Csakhogy végre kiszedte a nyelvét nagy levegőt vettem, majd köhögtem.
- Ki- Ki a fene vagy!? És mégis hogy képzeled hogy ilyet teszel velem!?

Elmosolyodott.
- Aaa~, Amir-nak szabad, nekem nem? - Elvörösödtem és belém fulladt a szó. - Ezt félretéve, ellenanyagot nyelettem le veled az imént. Azt akartam hogy teljesen magadnál legyél amikor megteszem azt amit meg akarok tenni.

- Ki a franc vagy te...? - Kérdeztem rámordulva.

- A nevem Deus. Asmodeus, a vágy démona, és egy vámpír keveréke vagyok. Energiavámpír, de az Inkubusz jobban illik rám.

" Miféle képtelenség ez? "
- Mit akarsz tőlem...?

Közelebb hajolt.
- Majd száz éve már, hogy elkezdtem keresni egy személyt, akit meg akarok tartani. A legesélyesebb Beatrice volt, amíg az iskolában voltam tizenöt évig esténként leszívtam a felgyülemlett feszült energiáját, reggelre nem emlékezett semmire. De utána megjelentél te, és egyből tudtam... - Ekkor előjöttek hatalmas szárnyai. - ...Benned felismertem a páromat.

Egy vörös színű keskeny, vékony kanapén feküdtem, ő pedig félig rajta térdelt.
Kezeimet továbbra is lefogta.

" Mi baja ennek? Én mint egy fél démon párja? Előbb halok meg! "