A Vámpírsziget

44. Egy év (+16)

Már majdnem egy éve hogy Deus a Wurdewild-kastélyba hozott. Ő továbbra is rendszeresen jár a Blutsammler-be, segít Amir-nak és beszámol nekem arról hogy hogy van Henry, a doktor és a többiek akiktől szintén nem volt bátorságom elbúcsúzni. Henry velem akart jönni, de mivel itt a vad vámpírok nem tűrik meg az idegen vámpírokat, rögtön megölték volna.

" Hiányzik Henry és a lányok. "

Deus azóta is próbálkozik az elcsábításommal, de már elég ránéznem is hogy megálljon.
Úgy kezdtem el teljesen öltözködni mint egy férfi, csakhogy ne gondoljon itt rám senki nőként. Az viszont félelmetes hogy Deus milyen türelemmel mutatkozik felém.

" Vajon Amir azóta ivott vért...? Ezt sosem mertem megkérdezni Deus-tól. Hisz én voltam az aki akkor megegyezett Amir-ral hogy heti két alkalommal adok vért ami így is csekély mennyiség. "

A kastély területét nem nagyon hagyhatom el, és mivel a vérem amúgy is nagyon vonzó a vámpírok számára, esélytelen hogy itt vegyenek le belőle hogy Amir hozzájusson.

Mióta itt vagyok, visszaszereztem a régi tartásom. Raul segít nekem gyakorolni harcolni hogy ki ne jöjjek a formámból, és megtanultam íjjal és nyíllal bánni.

" Úgy érzem magam mint egy harcos amazon. Nem utálom ezt, csak furcsa. Szinte állandó veszélyérzetem van az első néhány hónap óta. "

Az elején senki mégcsak hozzám sem szólt, de amikor elhaladtam mellettük mindig utánamfordultak.

Érkezésem első pár hetében lassan szétterjedt a vérem szaga az egész kastélyban. Egyre többen mászkáltak a kastély azon felén ahol az én szobám volt.
Deus és Raul felváltva vigyáznak rám esténként. Hiába tiltotta meg ez a személy akire elvileg itt mindenki hallgat, hogy bárki hozzám érjen, a vérem kísértése túl erősnek bizonyult.
Az egyetlen akivel tudok itt anélkül beszélni hogy bármi hátsó szándéka lenne, az Felix de az anyja és a kicsi miatt nem tud sokat velem foglalkozni.

Nem kellene őrködni sem mellettem senkinek ha az a mocsok nem támad rám elsőként még az elején.
Aznap miután megmutatták a szobámat, Deus-nak és Raul-nak el kellett mennie valakihez én pedig kiszöktem hogy körbenézzek és kicsit feltérképezzek.
Olyan volt a hely majdnem mint egy labirintus. Több folyosó is egymásba vezetett. Az egyik ilyen mellett haladtam el, amikor egy régen látott fehér hajú személy is.

Megállt az erős és ismerős vérillatomra, majd az irányomba fordult gyanakvó tekintettel.
Én eközben egy zsákutcába vezető folyosóra nyíló ajtóhoz értem, amin kihajoltam. Üres volt az az egy irányú folyosó, de nem akartam már ennél tovább menni, nehogy ne találjak vissza.
Megfordultam, mire egy erős kéz az előbb még üres folyosóról megragadott, és behúzott oda.

A fallal szembe állított, csuklóimat a fejem mellé a falra szorítva.

- Egy mozdulat és eltöröm a cuki kis csuklóid.

" Ez kicsoda!? Valahogy hányingerem van tőle. "
- .....Mármint ha én mozdulok meg eltöröd, vagy csak jelezni akartad hogy erősebb vagy?

- ....? Mi?

- Nem tudom ki vagy, de legyél szíves elengedni.

Ideges mosoly lett az arcán.
- Azt ne mond hogy röpke két hónap alatt el is felejtetted hogy ki vagyok...? Nem szórakozz.

- Komolyan mondom. Fogalmam sincs hogy ki a fene vagy!

Erre összeszorította a fogait, majd magával szembe fordított bal csuklómat még mindig erősen a falhoz szorítva, majd kíváncsi, ártatlan arcom láttán elmosolyodott.
- Akkor talán majd így eszedbe jut...

Ekkor váratlanul gyorsabb mozdulattal hozzáérintette az ajkait az enyémhez.
Rövid idő volt, de elég ahhoz hogy zavarba jöjjek. De aztán egyből dühös lettem, és ökölbe szorítva meglendítettem a jobb kezem, hogy majd azzal behúzok neki egyet. De sajnos egy laza mozdulattal kivédte.

" Komolyan, ki ez? Hozzá hasonló sincs külsőre a Blutsammlerben. És mintha teljesen más szinten is lenne. "
- Ezt miért csináltad!? - Kiabáltam rá. -

- Én? De hisz te is megtetted már ezt velem. Ráadásul a véreddel kiegészítve.

- Hogy!? Képtelenség!

- Aztán leütöttél egy lámpással...

Erre nyugodtabb lett a hangom és kis vigyor is megjelent rajtam.
- Na látod ezt már elhiszem.

- Azóta vártam hogy újra találkozzunk. Bár mikor legutóbb láttalak még nő voltál. - Gúgyolódott. -

- Leon! - Kiáltott rá egy ideges és ismerős hang. -

Odafordultunk a hang irányába.

" Deus! Megmenekültem... "

- Mi van már? Szórakozni sem lehet? - Kérdezte unott hangon Leon. -

- De ne az én párommal. - Emelte kicsit egyik szemöldökét fentebb Deus. -

Leon felém fordult csuklómat még mindig fogva.
- Mi van őt is lesmároltad?

- Várj te megcsókoltad Leon-t engem meg nem?

- Elég már ebből az ostobaságból! Biztos hogy nem csókoltam meg ezt az őrültet!

- Őrült!? Köszönöm a bókot. - Mosolyogta.

- Leon mostmár engedd el! - Szólt rá ismét Deus.

Végre elengedett.
- Vigyázz ezzel a nővel. Ravasz mint a róka. - Figyelmeztette Deus-t, majd eltűnt.

Deus sóhajtva a hajába túrt, majd kicsit lehajtott fejjel rám nézett.
Elém állt, és kezeit mellém a falra téve körbezárt.
- Elszökdösünk? Tudod, hiába viselsz férfi ruhákat tele vagy női illattal és bájjal. Mi lesz veled ha egyszer nem érek egy ilyen helyzethez időben?

- Nem történik meg mégegyszer ilyen eset... - Fordítottam el a fejem kicsit elpirulva. -

- Okos lány. - Csókolta meg a homlokom. -

" Francba... Ettől miért dobban meg jobban a szívem? ... És ha ő csinálná, mennyire haragudnék érte.....? "

Deus szemei egy másodpercre amaránt színűek lettek, majd megfogta két oldalt az arcom és összeértette a homlokunk.
- Többet nem hagyom hogy egyedül legyél.

- Deus....... Most teszteled mennyire érhetsz hozzám, amíg nem szólok érte?

- Úgy imádom hogy ilyen okos vagy.

- Elég...! - Hesegettem el a kezét. - Akkor visszatérek a szobámba.

- Szedd a lábad! Este pedig...ott leszek az ajtódnál. - Szólt még utánam Deus. -

" Már csak ez hiányzik. Éjjeliőrség. "

De végülis egy éve már így van. Nem tudom hogy túlfélt-e vagy sem...de még akarom mutatni hogy meg tudom védeni magam. Ezért a következő kalóztámadáskor én is megyek velük.

Ma este Raul őrködött. Épp mélyen aludtam, amikor az egész kastélyban hallható gyermeksikolyra nyíltak ki a szemeim. Felkeltem és kinyitva az ajtót aggódva néztem körbe.
Raul elém tette a karját, jelezve hogy nem enged ennél tovább.

- Mi ez a hang? - Néztem rá aggódva és értetlenül. -

Raul felemelte a kezem és az ujjával szavakat írt a tenyeremre.
- '' Iris éppen nől. Nagyon fájdalmas neki. ,,

- Ki az az Iris?

- '' A kislány. ,,

" Mármint Iza? Miért nevezik máshogy? És hogy lehet ennyire fájdalmas a növés?? Szegény gyermek... "

Visszafeküdtem az ágyba. Egész este hallani lehetett. Végül nem aludtam semmit.